Forever With You - Cameron Dallas Fanfiction [BEFEJEZETT]

19.fejezet

                 

-        Bella, én sajnálom. Lara elmondta, hogy láttál azzal a lánnyal. Szeretném tisztázni ezt az egészet.

-        Cameron, nem kell magyarázkodnod nekem. – erőltettem mosolyt az arcomra. – Nem tartozol nekem magyarázattal.

-        Kérlek, csak hallgass meg. – egyre kétségbeesettebben csengett a hangja. Bólintottam, jelezve, hogy mondja. – Az a lány az egyik legnagyobb rajongóm. Sok mindent elmondott magáról. Rengeteg rajondóim oldalamnak Ő a vezetője, és szinte mindent tud rólam és a srácokról is. Éppen arról mesélt, hogy milyen sokat kellett utaznia, hogy láthasson. Egyik pillanatban még beszélt, a másikban pedig már rajtam lógott.

-        Cameron, nem kell... - állítottam volna le, de azonnal csitítgatni kezdett.

-        Engedd már, hogy végigmondjam. – nevette el magát. – Régóta készülök erre a beszélgetésre, és nem szeretném, ha közbe szólnál.

-        Oké. – mondtam halkan.

-        Bella, én... - kezdte volna, de jó szokásomhoz híven közbe szóltam.

-        Cameron, nem akarunk kimenni a mosdóból? Szerintem nem ez a megfelelő hely arra, hogy beszéljünk.

-        Hercegnő, komolyan mondom, hogy kikészítesz. – megragadta a kezemet, majd kihúzott a helyiségből. – Itt megfelel? – nézett rám kérdőn, mire vigyorogva bólintottam. – Nem voltam ilyen ideges mostanában, szóval remélem, hogy minden úgy alakul, ahogy terveztem.

-        Mégpedig? – akadékoskodtam.

-        Bella... Maradj már csendben. – morgott.

-        Bocsi. – suttogtam kuncogva.

-        Emlékszel, amikor először találkoztunk? – bólintottam, mert jobbnak tartottam nem megszólalni. – Nash természetesen az első adandó alkalommal lejáratott előtted. De nem ez a lényeg. Amikor megláttalak, már akkor valami furcsa érzés fogott el. Persze miután te is elég rendesen végigmértél úgy vettem, hogy nyert ügyem van. – mondta nevetve, mire egy szúrós pillantást kapott tőlem. – De komolyra fordítva a szót. Azon a napon teljesen megváltoztattál mindent. És ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, kezdtem azt érezni, hogy köztünk nem csak barátság van. Hanem valami sokkal erősebb, valami, ami eddig hiányzott az életemből. Legszívesebben minden szabad percemet veled töltöttem volna. És ilyet még soha, senki iránt nem éreztem. Viszont te egyre többet találkozgattál azzal a Jake gyerekkel. Ebből nekem az jött le, hogy eléggé megkedvelted, és biztos nem vagy rám kíváncsi. De ez már mindegy. Ha már elkezdtem, akkor be is fejezem. Tudnod kell, hogy én nem csak barátként tekintek rád. – miközben beszélt végig mélyen a szemembe nézett. - Kedvellek Bella, és remélem te is valami ilyesmit érzel irántam, mert ha nem az elég kellemetlen lenne. – nevette el magát.

Elmosolyodtam, mert olyan aranyos, amikor ideges. És persze amit mondott igazán meglepett. Azt mondta, hogy kedvel. Persze ezt a Cameron-tól már megszokott körítéssel. Amíg ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben szegény Cameron csak ott állt, és várta a véleményemet.

-          Cameron, én is nagyon kedvellek. – pirultam el, ahogy ez a mondat elhagyta a számat.

-          Komolyan? – kérdezte döbbenten, mire én csak vigyorogva bólintottam. – El sem tudod képzelni, hogy mennyire jó ezt hallani.

Hirtelen megszüntette a köztünk lévő távolságot, majd két keze közé fogta az arcomat. Mélyen a szemembe nézett, várta az engedélyemet. Egy aprót bólintottam, és nem telt bele egy másodpercbe, de már ajkait az enyémen éreztem. Ebben a pillanatban a föld legboldogabb emberének éreztem magam. A világ megszűnt körülöttünk létezni, csak Ő és én voltunk. Bár azt kívántam, hogy ez a pillanat sohase érjen véget, de egy idő után el kellett távolodnunk egymástól. Cameron homlokát az enyémnek döntötte, és az arcomat firtatta. Természetesen, mint szerelmes tiniként az arcomon ott díszelgett az a bizonyos fülig érő mosoly. Az én arckifejezésemet látva Cameron is elmosolyodott, majd egy gyors puszit nyomott a számra. Elhúzódott tőlem, majd kezem után nyúlt, és ujjainkat összefűzte. És így, kézen fogva indultunk el a többiekhez. Egy részről kimondhatatlanul örültem, hogy Cameron-nal „úgymond" sikerült tisztáznunk, hogy mit is érzünk egymás iránt. Másrészt, viszont egyáltalán nem tudom, hogy most hányadán állunk egymással. Ahogy ez a gondolat megfordult a fejemben, egyre inkább kezdtem kellemetlenül érezni, amiért a kezét fogom. Észrevehette, hogy kicsit lazítottam a kezem szorításán, ezért kérdőn nézett rám.