Forever With You - Cameron Dallas Fanfiction [BEFEJEZETT]

28.fejezet

A vérnyomásom azonnal az egekbe szökött, és már olyan szinten ideges voltam, hogy már előre féltem, mit is fogok tenni Amber-rel, ha a nappaliba értem. Nash az ideges arckifejezésemet látva csak elnevette magát, és elindult, hogy csatlakozzon a fiúkhoz. Vettem egy mély levegőt, hogy egy kicsit megnyugtassam magamat. Lassú léptekkel közelítettem meg a helyiséget, ahol a többiek tartózkodtak. Már teljesen abban a hitben voltam, hogy Amber Cameron nyakán csüng, és éppen valami olyan dolgot csinálnak, amit nagyon nem kellene. Féltékenység ide vagy oda, alapból nem bírom azt a lányt. Na, persze ez nem azt jelenti, hogy nem bízok meg Cameron-ban, mert ez egyáltalán nem igaz. Száz százalékosan megbízok benne, de sajnos Amber-t még nem ismerem annyira, mint Őt. A nappaliba érve hatalmas kő esett le a szívemről. Tudom, a feltételezésem is szörnyen gyerekes volt, de a féltékenység az emberből olyan dolgokat hoz ki, amin még Ő maga is meglepődik. Amber Cameron-tól a lehető legtávolabb, a szemben lévő fotelban kanapén foglalt helyet. Éppen egy pohár narancslevet vett át a barátomtól, mire leesett a tantusz. Cameron csak megkínálta a lányt üdítővel. Semmi több. Elmosolyodtam, majd megráztam a fejemet. Nem is én lettem volna, komolyan. A nappaliban három kisebb kanapé van. Egy középen, ami szemben van a tévével, majd mellette a két oldalán egy-egy kisebb, amik egymással szemben vannak. A középsőn Cameron és Taylor foglaltak helyet, még a jobb oldalin Tina és Rachel között szegény Shawn helyezkedett el. Így Aaron-t érte az a megtiszteltetés, hogy Amber mellett ülhet. A két Jack-nek valami más dolguk akadt, és időközben elvitték magukkal Hayes-t is. Mivel Nash és én is csatlakoztunk hozzájuk már egy kicsit szűkösen lettünk. Kedves bátyám tudta, hogy semmi pénzért nem ülnék a szőke „barátnőnk" mellé, így kedves tesó módjára helyet foglalt a lány és Aaron mellett. Én pedig Cameron-ék felé sétáltam, és már éppen azon voltam, hogy valahogy beülök közéjük, mikor Cam megragadta a derekamat, és egy határozott mozdulattal az ölébe vont. Magához húzott, és az állát a vállamra helyezte. Elmosolyodtam, majd egy picit közelebb férkőztem hozzá, mire Ő a kezeit a hasam előtt összekulcsolta. A boldogságmérőm ebben a pillanatban szerintem ütötte a legmagasabb étéket. Sőt, ebben biztos vagyok. Kicsit elszakadtam a mi kis álomvilágunkból, és örömmel konstatáltam, hogy fiúk nem velünk voltak elfoglalva, hanem nyugodtan nézték tovább a meccset, vagy éppen beszélgettek a lányokkal. Csak egyetlen személy volt, aki minket nézett. Úgy látszik Amber nincs oda a romantikáért, mert elég mérges fejet vágott. Viszont amikor észrevette, hogy pont Őt nézem, szinte azonnal Aaron felé kapta a fejét, és valamit mondott neki, majd mindketten elnevették magukat. Hát oké, mindenesetre ez elég fura volt.

A meccs végével a lányok meglepetésemre fogták magukat, és megköszönték, hogy itt lehettek, majd gyorsan távoztak. Persze előtte még megadták a számukat, és közölték, hogy ha valamelyik fiúnak szüksége lenne rá, akkor nyugodtan megadhatom, nem fognak érte haragudni. Hát persze, hogy nem haragudnának. Végül is én csak egy kis szívességet tennék nekik azzal, hogy valamelyik fiút közel juttatom hozzájuk. Már az első suli napon levágós volt, most meg már teljesen biztos vagyok abban, hogy csak ki akarnak használni. Bolond tyúkok!

Délután egy kicsit elálmosodtam, majd mondtam a fiúknak, hogy lepihenek egy kicsit. Csak bólintottak, és én már ott sem voltam. Valahogy a kórházban töltött néhány nap rendesen lefárasztott. Amint bedőltem az ágyamba éreztem, hogy ebből egy elég hosszú alvás lesz. Az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltam, majd lenémítottam. Csak a nyugalom kedvéért persze. A fal felé fordultam, majd hagytam, hogy elnyomjon az álom.

***

Hangos kiabálásra ébredtem, ami őszintén szólva nagyon meglepett. Az álmosság egy pillanat alatt elillant a szememről, és amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam az ágyból. De mivel most ébredtem, talán nem ez volt a megfelelő megoldás a részemről. Egy kicsit meginogtam, és a látásom egy pillanatig elvesztettem, majd mikor már biztos talpakon álltam elindultam lefelé. Azt hittem, hogy mire leérek, abbamarad a veszekedés, ám jókorát tévedtem. Nem hogy abbahagyták volna, talán még hangosabban kezdtek el kiabálni. A lépcső vége előtt állva kissé lefagytam. Cameron az ajtóban állt és egy nekem igencsak ismerős személlyel vívott szócsatát, míg a fiúk mellette állva figyelték a fejleményeket. A veszekedésből csak annyit vettem le, hogy Jake beszélni akar velem az iskola előtt történtekről, de Cameron-nak esze ágában sem volt a közelembe engedni. Nash még tegnap mondta, hogy óvadékkal kiengedték az őrsről, de az ügye még mindig nincs lezárva. Őszintén megmondva egy kicsit tartottam Jake-től. Mindig is jóban voltunk, és egész rendes embernek,  jó barátnak tartottam. Persze tudtam, hogy vannak furcsa szokásai, de ezekkel inkább nem foglalkoztam. Úgy látszik hiba volt. Senki sem vette észre, hogy lejöttem a szobámból, aminek egy picit örültem is. Jó nagy bátorságra volt most szükségem, hogy Jake elé álljak, és megmondjam neki a magamét. Vettem egy mély levegőt, majd a bejárati ajtó felé indultam. A srácok persze itt már azonnal felfigyeltek az érkezésemre, és szinte egy emberként mutattak felém, hogy azonnal forduljak vissza. Mit sem törődve velük sétáltam el mellettük, és az ajtóhoz érve belekaroltam Cameron jobb kezébe. Meglepettségében kicsit megugrott, majd amikor észrevette, hogy én vagyok az, morcosan nézett rám.