Forever With You - Cameron Dallas Fanfiction [BEFEJEZETT]

24.fejezet

                  

Senki sem szólt egy szót sem. Mindenki döbbenten nézett Sarah-ra, aki nem értette – vagy csak úgy tett, mintha nem értené -, hogy min akadtunk fenn ennyire.

-          Ezt nem gondolhatja komolyan. – mondtam neki indulattól remegő hangon.

-          Bella, most találtalak meg. Szeretnélek jobban megismerni, és erre az lenne a legjobb megoldás, ha egy időre hozzám költöznél.

-          Az lenne a legjobb megoldás, ha itt hagynám a családomat, a barátaimat, és úgy igazából az egész életemet? – kérdeztem szinte kiabálva.

-          Tudom, hogy ez most nehéz neked, de...

-          Ön nem tud semmit sem rólam. – mondtam neki, miközben felpattantam a kanapéról. – Életében most lát először, és azt hiszi, hogy majd az beleszólhat az életembe? Mert most szólok előre, hogy ez rohadtul nincs így! Ön számomra csak egy ismeretlen... - mélyen a szemébe néztem, majd folytattam. – És soha nem is lesz más.

Meglepettségét nem is tudta elrejteni, amit igazán meg is értek. Beállít ide a semmiből, és azt hiszi, hogy majd boldogan élem tovább vele az életemet, és elfelejtem a családomat? Mert akkor ezt nagyon benézte. Mindenki döbbenten nézett rám, hiszen sosem viselkedtem még így senkivel sem. Nem foglalkoztam velük, hirtelen megfordultam, és a szobám elé vettem az irányt. Hallottam, ahogy Cameron felpattan a helyéről, és utánam indul, de én nem álltam meg. Besiettem a szobámba, és vártam, hogy Cameron is ideérjen. Amint megláttam azonnal odarohantam hozzá, és szorosan átöleltem. Az érzelmeim felett nem tudtam uralkodni, és a könnyeim szinte rögtön eleredtek. Olyan erősen kapaszkodtam Cameron-ba, mintha attól félnék, hogy Sarah az akaratom ellenére akarna elvinni innen.

-          Nem akarok vele menni. – szipogtam, majd még erősebb zokogás tört rám.

-          Nem is fogsz innen elmenni, abban biztos lehetsz. –mondta komolyan. – Hercegnő, kérlek ne sírj. Minden rendben lesz, hallod? Együtt átvészelünk mindent? Emlékszel? Ez most sem lesz másként. – kicsit elhúzódtam tőle, majd két kezem közé fogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem.

-          Szeretlek. – suttogtam.

Az arca egy pillanatra kifejezéstelenné vált, majd meglepetésemre hirtelen lecsapott az ajkaimra. Ha ezzel a csókkal az érzéseit akarta kifejezni, akkor csak jelezném, hogy jó úton jár. Miután elváltunk egymástól én ismét hozzábújtam. Szerettem érezni azt, hogy mellettem van. Hogy Ő mindig itt van velem, és történjék bármi, itt is marad.

                                                                                                 ***

Az ébresztőm hangos csipogására ébredtem. Cameron hangosan nyöszörögni kezdett mellettem és fejét a párnájába temette, amin én jót nevettem. Sosem volt a korán kelés híve. Felültem az ágyon, és Cam felett áthajolva nyúltam az éjjeliszekrényen zenélő telefonomért. Amint a kezem közé került a készülék gyorsan kinyomtam az ébresztést, majd egy pillanatra visszafeküdtem a barátom mellé. Felemelte a fejét a párnáról, de szemeit egy pillanatra sem kinyitva beszélt hozzám.

-          Mennyi az idő? – kérdezte a már megszokott reggeli, kissé rekedtes hangján.

-          Hat óra. – válaszoltam, erre ismét belefejelt a párnájába.

-          És minek kellett ilyen korán kelni?

-          Tudod, nekem ma iskolába kell mennem. – világosítottam fel. – Nem úgy, mint egyeseknek.