Forever With You - Cameron Dallas Fanfiction [BEFEJEZETT]

32.fejezet

                 

Este hét óra van. A buli lassan már két órája tart. Amikor hazaértem, előszedtem a bőröndömet, és minden szükséges holmit elpakoltam. Nem estem semmivel sem túlzásba. Majd ha szükségem lesz valamire, akkor majd megveszem ott. Van elég spórolt pénzem, és Elizabeth is megdobott egy jókora összeggel. Szóval körülbelül fél óra pakolás után fogtam magamat és eldőltem az ágyamon. Éppen a telefonomat nyomkodtam, mikor kinyílt a szobaajtóm, és Elizabeth dugta be a fejét.

-          Szia! – mosolyogtam rá, és ülő helyzetbe tornáztam magamat az ágyon.

-          Szia, Kicsim! – köszönt Ő is, majd beljebb lépett a szobába, és összeráncolt szemöldökkel nézett rám. – Te hogy-hogy itthon vagy? Nem ma tartjátok Cam buliját?

-          De, igen. Lassan már két órája tart. – gondolkodtam el.

-          És te mit keresel itthon? – vonta fel a szemöldökét.

-          Talán zavar, hogy az utolsó estémet, amit itthon töltök, veletek szeretném tölteni?

-          Úgy, hogy a szobádban ülsz egyedül? – kérdezte, mire rájöttem, hogy igaza van.

-          Nem akartam zavarni. – suttogtam, és az ölemben lévő kezemet kezdtem el tanulmányozni.

-          Ne viccelj már! – közelebb lépett hozzám, majd leült mellém az ágyra. – Az összes fiú oda meg vissza van érted. Hogy gondolhatsz ilyet?

-          Cameron miatt. Mivel mi... - kerestem a szavakat, de egyszerűen nem tudtam mivel jellemezni a jelenlegi kapcsolatunkat.

-          Elég komplikált viszonyt folytattok. – segített ki. – És csak úgy megjegyezném, hogy John tegnap igen hosszan elbeszélgetett szegény fiúval. Nem tudom, hogy miről, de elég komoly lehetett.

-          Előjött a „megvédem a lányomat, mert a barátja nagyon megbántotta" stílus? – kérdeztem nevetve.

-          Az biztos. – nevetett Ő is. – Figyelj. – kezdte komolyan, és megfogta az egyik kezemet. – Szerintem menj el arra a bulira. Legalább köszönj el a srácoktól mielőtt elmész- Ők még úgysem tudják. És szerintem nem szeretnél búcsú nélkül elmenni. Vagy nincs igazam?

-          Szerinted jó ötlet ez? –kérdeztem kétségbeesetten.

-          Jobb, mint hogy itthon ülj, és a plafont bámuld. – kezdte ócsárolni a lazítós tevékenységemet. – Segítsek elkészülni?

-          Megköszönném. – öleltem át.

Elizabeth segítségével röpke fél óra alatt sikerült elkészülnöm. Egy fehér testhez simuló koktélruhát és egy szintén fehér magas sarkút vettem fel. A nyakamban még a Cameron-tól kapott nyakláncom lógott, a hajam pedig kiengedve omlott a vállamra. Miután Elizabeth elkészültnek titulált, megkértem, hogy vigyen el a fiúk házához, de előtte kivettem a szekrényemből Cameron ajándékát, amit direkt a szülinapjára vettem, még a turné egyik állmásán. Ahogy egyre jobban közeledtünk a ház felé, a szívem egyre hevesebben vert. Elizabeth leparkolt az autóval,és mikor kiszálltam, még előtte sok sikert kívánt. Megköszöntem, hogy elhozott, és már el is indultam a házhoz vezető úton egyenesen a bejárati ajtóig. Kétszer megnyomtam a csengőt, de nem tudom, hogy ebben a nagy hangzavarban mennyire lehetett hallani. Azt hittem, hogy Taylor csak viccelt, mikor azt mondta, hogy majdnem hetvenen lesznek. Úgy látszik, hogy Ő az ilyen dolgokat teljesen komolyan gondolja. Már éppen újra megnyomtam volna a csengőt, mikor az ajtó kinyitódott, és Jack barátom vigyorgó arcával találtam szembe magamat. Nem habozott, fogta magát, szorosan átölelt. Az már biztos, hogy nem józan.