2. Rész

1.3K 46 0
                                    

**1 és fél hónappal később**

Reggel arra keltem hogy a nap kiégeti a retinámat. Hogy kinyitottam a szemem rögtön vissza is csuktam, túl sok volt ez a fény. Lassan kinyitottam a szemem és addig pislogtam míg meg nem szoktam. A telefonomon megnéztem mennyi az idő és délelőtt 10:43-at mutatott. Úgydöntöttem bekapcsolom a tvt és nézek valami rajzfilmet. Addig vittem tovább míg meg nem akadt a szemem egy műsoron. Spongebob ment a tvtben. Az a kedvenc mesém. Mikor vége lett lementem enni valamit. Szerencsémre anya csinált nekem is rántottát. Mikor megettem elmostam a tányért és felmentem a szobába. Gyorsan felöltöztem és bekapcsoltam a laptopom. Felmentem Instára,Twitterre, Facebookra stb. És mikor már kikapcsoltam a gépet elhatároztam, hogy én tvt nézek. És amikor a Comedy Centralra kapcsoltam pont a kedvenc sorim az Így jártam anyátokkal ment. Később mikor megnéztem az időt már este 10 volt és nekem meg holnap suli. Gyors lefürödtem majd felvettem egy bugyit és egy bő pólót és lefeküdtem aludni ami 5 perc fészkelődés után sikerült is.

**Első tanítási nap:**

Reggel az a legjobb dolog amikor úgy kelsz fel hogy anyukád lehúzza rólad a takarót.
-Bella keljél fel! Elkésel a suliból!-mondta anya.
-Oké,oké fent vagyok.-azzal,hogy ezt kimondtam ki is ment a szobából, de persze a takarót magával vitte, hogy még véletlen se tudjak visszafeküdni aludni. Kómás fejjel kikászálódtam az ágyból és lementem reggelizni ami annyi, hogy ettem egy joghurtot. Felmentem a szobámba és fogatmostam, megcsináltam a hajamat, a sminkemet és végül felöltöztem

A suliba érve bementem elkérni a könyveket, az órarendet és kideríteni melyik osztályban leszek. A folyosón mászkáltam a 211-es tantermet keresve. Mikor megtaláltam bekopogtam majd benyitottam. Hogy beléptem minden szem rám szegeződött.
-Jó reggelt tanárnő! Elnézést a késésért!-mondtam lehajtott fejjel.
-Most még elnézem, de ne forduljon elő többet! Kérem röviden mutatkozzon be a többieknek.- az osztállyal szembe fordultam.
-Sziasztok! Bella Peterson vagyok, 17 éves és Londoból költöztem ide az anyukámmal. Kb. Ennyi.
- Köszönjük! Most kérem üljön le Mrs. Clifford mellé. -mondta nekem Mrs. Fisher Egyetlen csaj volt aki mellett nem ült senki. Így gondoltam ott kéne helyet foglalnom. Mikor leültem mellé a tanár elkezdett valamit beszélni de nem tudom miről ugyanis mikor a Mrs. Fisher elkezdett beszélni abban a minutumban vele együtt elkezdett nekem beszélni a lány is.
-Hello! Én Alison Clifford vagyok. Téged hogy hívnak?
-Hali! Bella Peterson vagyok.
-Új vagy itt?
-Igen. Nyáron költöztünk ide anyával. De nem igazán tudom mi hol van. Sőt semmit nem tudok mi hol van. Csak azt hogy erre kell jönni a suliba.
- Suli után mutatok pár helyet ha gondolod.
- Tényleg? Hát köszi. De nem baj ha jönnek a barátnőim is?
-Nem. Amúgyis ismerkednem kéne.
- Kajaszünetben ülsz az asztalunkhoz?
-Persze. Miért ne? Na és hogy hívják a barátnőidet?
-Látod ott azt a szöszit?-mutatott a tőlünk bal oldalra ülő padsorból a hátulró a 2.padban ülő lányra.- Ő ott Vanessa Morgan. Nagyon aranyos, barátságos és csendes lány. De ha kell akkor úgy beszól a másiknak hogy csak pislogsz.
-Waow. Amúgy kedvesnek tűnik.-mosolyogtam.
-És ott Vanessa mellett van Madison Coper. Ő is kedves barátságos de ő viszont merész csajszi.
-Értem.
-És vannak fiu haverjaink. Illetve Van egy kiwi Calum Hood de mi csak Calnak hívjuk. Van Luke az égimeszelő egyébként Hemmonak hívjuk. Szőke belőtt séró,kék szem. Igazi nőcsábász ő is. Van akkor Michael Clifford de ő a bátyám. Ő is festi a haját akárcsak én. Mikeynak becézzük.
És van Ashton Irwin. Ő a legidősebb köztünk. És mi Ashnek hívjuk. Úúhh és Cal és Ash foglaltak. Cal együtt van velem. És Ash együtt van Vanessaval. Luke és Mikey szabad mint a madár.
- Egyenlőre nem akarok pasizni szóval... Na és van még valaki akit tudnom kell?
Kicsengettek.
-Van. Ott a suli ribije Valerie Calloway. Az ő pasija a foci csapat kapityánya Scott Statson.
Akkor ott vannak még a focisok meg Valerienek a csicskájai de azt majd elmondom később.
Rendben. Közben megérkeztünk az ebédlőbe.
-Mizu skacok? Ő itt Bella az új csaj. Ide ülhet? Ja és nem kell bemutatkozni, elmagyaráztak ki kicsoda- mondta Ali. Madiék összenéznek, vállat rándítanak majd egyszerre válaszolnak.
-Persze.
- Na és mi a teljes neved Bella?- kérdi asszem' Ash.
-Bella Peterson.
-És honnan jöttél?-folytatja a kérdezgetést Calum azt hiszem.
-Londonból.-válaszolok. Tekintetem a szőkeségre tévedt. Nem evett semmit. Csak kockult.
-És miért jötettek Sydneybe?- kérdi Mikey.
-Ideköltöztünk anyám új pasijához.-feleltem.
-Ne faggassátok már annyit!- szólt rájuk Madison.
Pont becsengettek. Felálltunk az asztaltól és mentünk órára de én valahogy megcsúsztam valami kifolyt innivalóba. De nem estem el.. valaki elkapot...

Szerelmi Játszma [5SOS,1D] Where stories live. Discover now