Rosehall

3.

Este kilenc órakor a lányokkal a szobánkban ültünk. Illetve Agata, Bethia, Sophia és én ültünk, Kyela egy labdát dobált a falnak (aminek, teszem hozzá, a szomszéd szobában nem örültek, de a lányt ez csöppet sem érdekelte). Beth egy romantikus regényt olvasott, Sophia pedig egy sminkes katalógust lapozgatott.

- Most amúgy komolyan ki akartok menni megnézni az öreg tanárt és Mirandát? - kérdezte Kyela (azt mondta valamikor, hogy hívjuk Kay-nek mert a Kyela túl hosszú neki. Meg kell jegyeznem.)

- Aha - bólintottam. - Figyeljetek, engem nagyon is érdekel a téma. Most komolyan, ne mondd már, hogy téged nem!

Erre unottan megrázta a fejét.

- Jó, ahogy akarod, én akkor is ki fogok menni. Aztán pedig csinálunk egy éjszakai túrát a suli körül - vigyorogtam a lányokra, mire Agata felhúzott szemöldökkel rám nézett, Kyela (Kay! KAY!) abbahagyta a labda dobálását (a szomszédok örömére), Bethia félrerakta a romantikus regényt, de még Sophia is felpillantott az újsága mögül.

- Egy éjszakai túrát? A SULI KÖRÜL? Te teljesen hülye vagy, Walker - forgatta a szemét Sophia és félredobta az újságot. - Oké, látom, hogy neked nem tiszta. Ez nem egy normális suli. Szerinted miért nem szabad tizenegy után kimenni a szobánkból?

- Fogalmam sincs - vontam meg a vállam. - Sophia, figyelj ide. Van valami, amit te tudsz az iskolával kapcsolatban, mi meg nem?

- Hát, elmesélem, ha nagyon akarjátok - mondta, majd törökülésbe helyezkedett, jelezve, hogy ez egy hosszú sztori lesz. A többiek is felültek az ágyukra és a lányra figyeltek. - Tehát, amit senki nem tud, de ezt nehogy elmondjátok valakinek, az az, hogy én nem három éve járok ide, hanem négy és fél. Egyszer megbuktam, meg volt még pár komplikált ügy, de lényeg a lényeg, tudok pár dolgot.  Először is, a lámpák tizenegy után már nem működnek, ezért SEM ajánlott kimenni olyankor. Másrészt, fura hangokat hallani, amitől szépen mondva... eléggé be lehet szarni. Harmadszor...

- Honnan tudod mindezt? - nézett rá Bethia az olvasószemüvege mögül.

- Ne szakíts már félbe - mordult rá Sophia. - Abba a hibába estem, hogy kilencedik végén egy felelsz vagy mersz játék miatt kimentem tizenegy után - nagyot sóhajtott, és lesütötte a szemét. Úgy tűnt, mintha nem akarna beszélni róla, vagy fájna a múltról beszélnie. - Nekem és a többi három embernek semmi baja nem lett, de az egyik barátnőm, azaz az akkori legjobb barátnőm elindult a tanári szárny felé, és... nem jött vissza többet. A rendőrség nem talált testet, nem talált ujjlenyomatokat, sem elhagyott kiegészítőket, semmit, ami arra utal, hogy a lány halott. Vagy arra, hogy él. Semmi. Idén a negyedik éve, hogy felemészt a hiánya, hogy fogalmam sincs, hol van, vagy hogy él-e egyáltalán. A legjobb barátnőm volt, megértett az összes hóbortommal együtt.

Mind a négyen le voltunk sújtva, de aztán hirtelen felálltam.

- Akkor meg kéne keresni.

Elszörnyedve néztek rám, kivéve Sophia-t, aki felpattant és a falnak lökött.

- Ide figyelj, Amanda. FIGYELJ IDE! - ordított rám. - Most beszéltem neked a legjobb barátnőmről, aki meghalt, mindenesetre eltűnt, és négy éve SEMMI jele. Semmi, érted? Felfogtad, hogy ez milyen érzés? Felfogtad? Nem, persze hogy nem! Oké, ott van nekem Hannah és a többi csaj, de ők kibaszottul nem ugyanazok, mint ő! Egyikük sem, akármennyire is próbálják! Nincs semmi, ami visszahozza! Ha azt hiszed, hogy ezek után még valakit - AKÁRKIT! - kiengedek tizenegy után, akkor egy baszott nagy seggfej vagy! - ordította, miközben könnyen folytak le az arcán.