Rosehall

15.

Mozdulni sem tudtam. Egyetlenegy hang sem jött ki a torkomon, nem tudtam sem sírni, sem örülni, sem ordítani. Ha tudtam volna, akkor se lett volna fogalmam arról, mit éreztem. Mit éreztem, mikor megtudtam, hogy Kyela életben van, viszont egy lány holtteste van mellette. Ötletem sem volt, hogy ő ölte meg a lányt, esetleg Miranda.

Lerogytam a betonozott talajra, amitől kiszakadt a ruhám, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé.

- Kay - suttogtam.

Remegve ránk nézett. A szemeiből patakzottak a könnyek, az ajkai véresre voltak rágva.

- Én már nem élek - mondta alig hallhatóan. - Halott vagyok. Az egészet álmodjátok.

- Dehogy vagy halott - ráztam a fejem. A könnyek közben megindultak az én szememből is. - Kyela, életben vagy. Minden rendben van.

- Nem, nincsen, engem már megöltek. Vízbe fulladtam.

- Ez nem igaz - válaszoltam. - Gyere, kiviszünk innen.

- Nem - ismételte. - Nem.

- Hogy érted azt, hogy nem? Kiviszünk, Kyela, életben vagy.

- Miranda meg fog hallani és megöl még egyszer.

- Miranda nem fog meghallani. Gyere.

Mivel tudtam, hogy ellenkezni fog, ellentmondást nem tűrően felálltam (miután összeszedtem magam a sokk miatt), és óvatosan közelíteni kezdtem felé.

- Ne gyere közelebb, hallod? - mondta, majd összehúzta magát és a fejét a falnak támasztotta. - Itt már biztonságban vagyok. Meghaltam, de ide már nem jön senki. Nem bántanak. Minden békés. Mint az angyalok között - suttogta eszelősen, maga elé bámulva, majd ránk emelte a tekintetét. - Minden csendes. Nem halok meg többször. Már nem félek Mirandától. Egy halott lánynak nem lehet fájdalmat okozni.

Aggódó tekintettel a lányokra néztem. Mindegyikük szeme kisírt volt, teljesen ki voltak készülve.

- Kay, figyelj. Nem vagy halott. Azt hittük, az vagy, és ez miatt szörnyen éreztük magunkat. Ha tudtuk volna, hogy élsz, abban a pillanatban idejöttünk volna.

- Ez nem igaz, senkinek nem hiányoztam. Csak neki - suttogta, és gyengéden megsimogatta a halott lány fejét. - Egy késsel közelített felém, gondoltam, meg akarja mutatni a gyűjteménye új darabját. Nem akartam megnézni, de ő egyre csak közelebb jött. Ezért megütöttem a tarkóját. Egy ásóval. Kicsit vérzett, aztán a földre esett. Most alszik.

Fájdalmasan lehunytam a szemem. Kyela megőrült. Nem tudom, mit csináltak vele, mit adtak neki, vagy hogy miért ilyen, de az biztos, hogy ha kivisszük innen, elmegyógyintézetbe kell hogy vigyük. Így nem mehet emberek közé.

- Kyela, te ölted meg ezt a lányt? - próbáltam meg szemkontaktust teremteni, de ő nem nézett a szemembe.

- Miről beszélsz? A barátnőm nem halott! ALSZIK! - üvöltötte eszelősen, majd felemelte az ásót és a terem másik végébe hajította. - A BARÁTNŐM ALSZIK!

Nagy levegőt vett, kihúzta magát és visszaült a földre. Közelebb kúszott a lány testéhez, majd megfordította, úgy, hogy megpillantottuk az arcát. Egy pillanatra felfordult a gyomrom, ezért az ajtóra néztem, és erősen koncentráltam, hogy ne hányjak oda.
A vállánál fogva magához húzta a lányt, a fejét pedig az ölébe fektette és simogatni kezdte az arcát.

Egy pillanat erejéig fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Itt nem maradhatott. Ki kellett vinnünk a raktárból. De hogyan, ha nem akarja?

Kétségbeesetten körülnéztem a raktárban, valami után kutatva, ami segíthet. Hirtelen megakadt a szemem egy vascsövön. Körülbelül harminc centis volt.