Rosehall

13.

Mind az öten feszülten bámultuk a lány lábnyomait a hóban. Már elment, de a fejünkben, az enyémben legalábbis még mindig ott kongtak a szavai.

Vissza fog jönni. Vissza fog jönni értünk.

- Na jól van, gyerek, ide figyelj - szólalt meg Sophia hirtelen, a szavait Darren-nek intézve. - Ha bármi, de bármi úton meg tudod állítani ezt a csajt, tedd meg, mert ha azt hiszed, hogy ezek után kiszambázol a képből a "cuki" kis babapofiddal meg a "szexi" öltönyöddel, akkor tévedsz!

- Nem tudom, hogy meg lehet-e állítani ezt a lányt - mondta halkan, majd széttárta a karját. - Tényleg nem tudom.

- Ja, persze - forgatta a szemét Sophia. - Jól van. Egyenlőre ennyi, de visszatérünk még a témára! Most meg szerintem jobb lesz, ha lelépünk innen.

Elindult kifele a labirintusból, mi pedig követtük.

Amikor visszatérünk a többiekhez, ők  már nagyban táncoltak, páran már ettek is. Éppen mentem volna a lányok után, hogy leüljünk az asztalunkhoz is mi is kérjünk valamit vacsorára, mikor Darren óvatosan megfogta a karomat. Megfordultam és kérdőn ránéztem.

- Arra gondoltam, hogy mivel az első tánc nem lett valami jó... táncolnál velem még egyet? - kérdezte.

- Oké - bólintottam mosolyogva, anélkül hogy a lányokra néztem volna. Lehet, hogy ő nem is olyan veszélyes. Lehet, hogy nincs okom félni tőle.

A karomnál fogva gyengéden a többi táncoló diák közé húzott. Éppen a Give Me Love ment (nem tudom, mi ez az Ed Sheeran mánia), úgyhogy a derekam köré fonta a karját.

- Mesélj valamit magadról - mondta hirtelen.

- Hát, igazából nem vagyok valami érdekes személy - vontam meg a vállam mosolyogva.

- Biztos van valami, amit szeretsz - nézett a szemembe Darren.

- Ami azt illeti, van. Szeretem, ha valaki temperamentumos. Ha sokat nevet. Szeretem a zenét. És nagyon, de nagyon - szívtam be a levegőt - szeretem a pizzát.

Felnevetett.

- Na, most te jössz - löktem meg a vállát gyengéden.

- Szeretek kosarazni még röplabdázni, szeretem a zenét, mármint hallgatni, és tudok zongorázni de azt nem olyan jól mint régen. A szüleim kiskorom óta azt mondogatták, hogy belőlem egyszer még zenész lesz, de ezt nem hiszem - mondta mosolyogva, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. - És szeretem azokat az embereket, akiknek vannak elképzeléseik a jövőről. Hogy mit szeretnének csinálni, mivel foglalkozni, hova utazni, hol szeretnének lakni... nekem fogalmam sincs semmiről, ami a jövőmet illeti.

- Nekem sincs több ötletem - vallottam be. - De majd biztos kitaláljuk, mi lesz.

Bólintott egyet, majd - csak egy nagyon picit, de eléggé ahhoz, hogy észrevegyem - a csípőmnél fogva közelebb húzott magához. Mondanom sem kell, hogy a szívem ezerrel dobogni kezdett. Tizenhat év alatt ilyet csak a volt barátommal tapasztaltam (mármint, hogy közelebb húzott magához a csípőmnél fogva), ezért kicsit meglepett.

I told you I'd let them go.

Ennél a résznél tartottunk a dalban, én pedig kezdtem furán érezni magamat. Nem az a rossz fajta kellemetlen érzés uralkodott el rajtam, hanem egy régi, ismerős pillanat játszódott le bennem. Amikor ugyanerre a dalra táncoltam VELE, a fiúval, aki elhagyott. A szobájában voltunk, akkor csókolt meg először.