Rosehall

16.

A sötét, csendes épületben a légzésünkön kívül csak az átázott plafonról csöpögő víz visszhangját lehetett hallani.

Előreléptem.

A lábaim alatt különböző tárgyak ropogtak: fa- és üvegdarabok, szilánkok, szanaszét törött, régi kémiai üvegcsék.

- Mit is keresünk pontosan? - kérdezte Agata. A hangja visszhangként körbejárta az egész épületet.

- Nem tudom, de szerintem nem is kell mindig tudni - feleltem, majd leguggoltam és a kezembe vettem az egyik üvegdarabot, hogy közelebbről megnézhessem. - Amikor a tanárban voltunk, akkor sem tudtuk. Csak átkutattuk a helyet, és az ölünkbe pottyant a kazetta. Talán most is ezt kéne csinálnunk. Tenni pár kört, hátha találunk valamit. A lényeg, hogy próbáljunk meg nem szétszakadni. Ez az épület nem olyan nagy, mint a mostani Rosehall. Eltévedni nem fogunk, de... azért jobb, ha elővigyázatosak maradunk.

Felálltam és a lányokkal együtt lassú léptekkel beljebb mentem. Minden egyes létünk alatt üvegszilánkok ropogtak. A betört ablakokon - ahol éppen nem volt ferdén leesett, málló redőny - a hold fénye világított be, ezzel minimális fényt kölcsönözve az egyébként sötét épületnek.

Végigsétáltunk az előteren, ami valószínűleg régen az aula volt, és elénk tárultak az ajtók. A tantermek ajtajai.

Egymásra néztünk.

- Gyerünk - mondtam halkan, és az egyik, hozzánk legközelebb levő ajtó felé böktem a fejemmel. Nagy levegőt vettem.

Beléptünk a terembe.

Bent félhomály uralkodott, a szoba körvonalait azonban mégis ki lehetett venni. Valószínűleg egy kémiaterem lehetett: elöl egy pult volt, mögötte egy régi tábla, aminek a közepén egy hatalmas lyuk volt. Úgy nézett ki, mintha valaki ököllel belevert volna.

- És most? - nézett körbe Agata.

- Mindenki nézzen át valamit - javasolta Sophia. - Én megnézem azt a szekrényt ott - mutatott rá a beesett ajtajú, öreg szekrényre a helyiség végében.

- Én meg a pultot - mondtam.

- Én akkor megnézem a padokat. Te velem jössz - vetette fel Agata, majd megfogta Beth karját és magával húzta.

Gyors léptekkel előresiettem a pulthoz. Rajta régi csövek, edények és különböző kellékek hevertek. A pult mögött volt egy fából készült szék is, ami az évek miatt teljesen átnedvesedett és félig szétkorhadt.

Áttértem a pult fiókjaira. Nagy nehezen, egyesével kihúztam őket és átnéztem a tartalmukat. Megsárgult papírok, tollak, további üvegek... hirtelen azonban megéreztem valami keményet. Egy bőrkötéses könyvet. Kiemeltem a fiókból, hogy szemügyre tudjam venni.

Napló, ez állt rajta, szép, kacskaringós betűkkel.

- Lányok! - emeltem fel a könyvet. Sophia, Agata és Beth rám emelték a tekintetüket, majd a könyvre. - Találtam egy naplót. Szerintem az lenne a legjobb, ha...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy ajtónyikorgás és magassarkú cipők ritmusos kopogása ütötte meg a fülemet.

- Mindent nekem kell csinálnom - hallatszott Miranda hangja a főbejárat felől.

Elkerekedtek a szemeim. Ez nem lehet igaz!

Amilyen gyorsan (és halkan) csak tudtam, a terem végébe szaladtam, a szekrényhez, amiben Sophia az imént kutakodott.

- Gyerünk már, bújjatok el! - suttogtam idegesen, majd meg sem várva a választ, belökdöstem őket, aztán én is bebújtam és résnyire behajtottam az ajtót.