Rosehall

1.

- Amy, gyere már! Most posztolt valaki a Twitter-re, hogy kitették a listát.

Felpattant a szemem és lerúgtam magamról a takarót. A lista volt az a dolog, ami már szeptembertől kezdve mindenkit érdekelt. Jobban, mint a bizonyítványok, jobban, mint bármi más.

Agata már teljesen felöltözve, tökéletesre vasalva hajjal mosolygott rám, én meg kócosan, pizsiben hunyorogtam, mert túl erős volt a fény.

- Oké, csak siess, jó?

- Jól van - feleltem a szememet forgatva, majd kigurultam az ágyból és a fürdőbe caplattam . - Amúgy a két drága szobatársunk hol van?

- Ja, ezt is tweetelték. Ötkor keltek, hogy elsőként láthassák a listát.

A szememet forgattam, miközben felemeltem a fogkefét és fogkrémet nyomtam rá.

Alig húsz perccel később már lent voltunk az aulában. Még csak hét óra volt, de azok is lent voltak, akik általában kilenckor kelnek (nem törődve azzal, hogy az órák nyolc negyvenkor kezdődnek).

Egy csomó diák tolakodott, egyesek a kezükben lévő cuccokat is leejtették, mert a többiek úgy lökdösődtek.

- Odalátsz? - ordította Agata a nyakát nyújtogatva.

- Aha, várj... 11A, 216. szoba... oké, Amanda vagyis én, Agata, Kyela... ki a franc az a Kyela? Mindegy, akkor... Bethia és... na ne! Ne, ne, ne, ne! Kérlek, ne!

- Mi a baj? - kérdezte Agata.

- Sophia-val vagyunk egy szobában! - csaptam a combomra hitetlenkedve. - Ez azt jelenti, hogy szobát kell váltanunk, mert amiben most vagyunk, csak négyszemélyes. Nem hiszem el. Ilyen a mi szerencsénk! Miért nem hagyták ezt a hülye tyúkot egy szobában Alison-nel és Hannah-val?

- Nem tudom, Amy, de ki kell jönnünk vele, mert most egész nyárig így leszünk.

A szememet forgattam, majd hitetlenkedve otthagytam a listát és az embereket, akik még mindig ott tolongtak.

A szobába érve kinyitottam a szekrényemet és az összes cuccomat bedobáltam a bőröndömbe. A posztereket is leszedtem a falról: volt All Time Low, The 1975 és persze Sleeping With Sirens.

Ebben a szobában nekem volt a legegyedibb ízlésem. Agata az olyan zenét szerette, mint Drake, Rihanna vagy One Direction, a két másik csaj, akiket alig látunk, az ő térfelük... hát, hogy is mondjam... szürke. Se poszter, se polaroid fényképek, ékszerek az éjjeliszekrényen... semmi. Őket két szürke egérhez tudnám hasonlítani.

Miközben ezen gondolkodtam, akkor sem hagytam abba a cuccaim dobálását. Agata a falnak támaszkodva nézett, majd mikor megelégelte a hisztizést, megfogta a karom és kivezetett a szobából, mondva, hogy menjünk inkább reggelizni.

Mikor megérkeztünk a déli szárnyba, vagyis a Délibe, az első turnus diákjai már bent ültek. Azért van szükség különböző turnusokra, mert egyszerre 900 diák nyilván nem férne el egy étkezőben.

Mikor leültünk a szokásos helyünkre, belépett két tanár, Mrs Potter és Mr Winehouse. Ők voltak az irodalomszakos tanárok, akik egyben a rendért is feleltek.

- Figyelem, gyerekek! - kiáltotta Mrs Potter. Minden fej felé fordult. - Köszönöm - tette hozzá. - Amint láthatjátok, kikerültek a listák. Mielőtt megkérdezitek, NEM! Nincs csere! Szóval, minden így marad, ahogyan most a listán van. Erre nagyon jó okunk volt, hogy így rendezzük be a szobákat. Tehát, most a 11. évfolyam van itt, ugye? Rendben. Felolvasom a listát, és akik egy szobába kerültek, most egy asztalhoz kell ülniük.