Rosehall

5.

Fogalmam sem volt, mit akar tőlem. Miért pont most jelent meg? Miért pont akkor, mikor egyedül vagyok a folyosón, és senki nem tud segíteni? Egyáltalán, ha él, miért nincs jelen az órákon, az étkezéseknél, és mitől lett ilyen zavarodott?

Tudom; én is megkérdezhettem volna. De az a szörnyű vigyor, és persze a kés, valahogy... nem tudom. Megrémítettek. És fogalmam sem volt, hogy most engem akar-e megölni.

- Ne félj tőlem - hörögte nagyon fura hangon, és felém lépkedett. Lassan, kicsit ingadozva.

- Ez azért így elég nehéz lesz - feleltem halkan. - Miranda, figyelj rám. Tedd. Le. Azt. A. Kést - tagoltam neki.

- Hm, miért tenném? - A kést nézegette, majd a pólójával letörölte a hegyéről a vért. Vajon kinek a vére volt? Jessicáé? Nem, nem hiszem, hogy ez a lány megölte volna a legjobb barátnőjét. Vagy akárki mást. Tudtam, hogy ez a lány a légynek se ártana, csak ő és a legjobb barátnője kicsit jobban szeretik magukat a megszokottnál. A más emberek bántása, kicsinálása és piszkálása inkább Kendall és Hannah "dolga" volt.

- Mert nem akarsz megölni engem - tettem ki magam elé a karjaimat védekezőn. - Miranda. Tedd le a késedet és beszéljünk.

- Mondtam, hogy nem teszem le! - kiáltott rám. Még mindig volt köztünk vagy 15 méter.

- Mi történt veled? - förmedtem rá. - Hol a francban voltál eddig? Kinek a vére volt a Nagyterem falán?

- Szerintem majd eljön az ideje, hogy mindent megtudj. Mindent el fogunk mondani neked.

- Fogtok? - kérdeztem vissza csodálkozva. - Nem vagy egyedül?

Keserűen felnevetett.

- Tudod, engem nagyon sokat bántottak régen. Sok-sok ember azt akarta, hogy én rosszul érezzem magam. És ezt meg fogom bosszulni. Minden embernek, akik miatt valaha szarul voltam, esetleg sírtam... ezek lesznek az utolsó napjai.

- Gyilkolni fogsz? - nyeltem egy nagyot, mire újból felnevetett, de most inkább csak azért, hogy időt nyerjen, és ne kelljen rögtön válaszolnia.

- Én nem. De mások talán igen. Mint ahogy te is mondtad... nem vagyok egyedül - villantott rám egy gonosz vigyort, majd megfordult, és elment.

Egy darabig csak álltam és bámultam utána. Ezek szerint Jessica sem halott. Vagy igen, én meg mindent félreértettem? Minden túlságosan zavarosnak tűnt. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Így BIZTOS, hogy nem mehettem vissza órára, főleg nem matekra, ezért fogtam magam és kimentem a parkba.

Oké, szóval az biztos, hogy Miranda él, de lehet, hogy valamit beadtak neki, vagy ő vett be valamit, mert ez EZER SZÁZALÉKIG nem a normális Miranda volt. Ő nem vigyorgott volna ilyen betegen, ott lenne minden étkezésnél, MAJDNEM minden órán, nem mászkálna késsel a kezében és akkor sem ölne vagy öletne meg senkit, ha az illető(k) sokat bántották a múltban. Ez egyszerűen nem ő volt. Lehet, hogy álmodtam az egészet. Vagy hogy egy látomás volt, és egyedül beszélgettem a folyosón, mereven előre bámulva, valaki az évfolyamból meg nézett valahonnan és azon röhögött, hogy mekkora egy hülye vagyok. Holnap meg tele lesz vele a Twitter.

Vagy éppen Jessica nevetett rajtam. Mikor Miranda visszatér hozzá, talán elmondja neki, hogy sikerült megrémisztenie. Hogy könnyű dolguk lesz velem.

Viszont én sosem bántottam őket. Kivéve azt az egy esetet, amikor azt mondtam Agata-nak kilencedikben, hogy mennyire ribancos ez a két lány, az említettek pedig meghallották. Akkor nem támadtak le, és nem is vágtak vissza, de szomorúnak tűntek. Ami azt jelenti, hogy megbántottam őket. Ami azt jelenti, hogy meg fogok halni.