Rosehall

8.

- Van már valami kézzel fogható dolog? - kérdeztem úgy fél óra után, kissé idegesen. Az összes polcot, az összes könyvet megnéztük. Sehol semmi.

- Francba, ennek semmi értelme - ült le a földre Agata. - Nem találtunk semmit, a sportfesztiválnak meg mindjárt vége. Inkább húzzunk innen.

- Várjatok, azt a polcot néztétek? - mutatott Kay a szoba egyik távoli sarkába.

Egymásra néztünk, de mindenki csak a fejét rázta. Lassan elindultam a polc felé, és leemeltem az egyik könyvet. David és Peter Rosehall élete, munkáik és haláluk. Ez volt a címe. Belelapoztam.

- Ezt vigyük el - fordultam feléjük. - Hátha van benne valami... érdekes.

Kyela kezébe adtam, aki azonnal kinyitotta a könyvet. Mindannyian a polcot kezdtük tanulmányozni, a többi lány is levett egy-egy könyvet és átnézték őket.

Nagyon belevethettük magunkat az olvasásba, mert mikor mögülünk hangos puffanás hallatszott, egyszerre sikítottunk fel.

- Mi a franc volt ez? - kérdeztem a sokktól kissé remegő hanggal.

- Egy kazetta - felelte Kay és felemelte az apró tárgyat a földről. Közelebb léptünk hozzá hogy szemügyre tudjuk venni az eszközt. Fehér volt, apró, és ez volt ráírva: "Fear me. - M". Az apró tárgy bizonyára a könyvből esett ki.

- Szerintetek az M betű Mirandára utal? - kérdeztem mire a többiek bólogatni kezdtek.

- Miért kéne félnünk tőle? - mondta Sophia, én pedig elkerekedett szemmel ránéztem.

- Szerintem ezt a kérdést te sem gondoltad komolyan - húztam össze a szemem. - Ha nem emlékszel, had világosítsalak fel. Engem Miranda megpróbált megölni, úgyhogy ha engem kérdezel, én máris félek tőle.

- Jól van, tökmindegy - vonta meg a vállát majd kivette Kay kezéből a kis kazettát és a terem másik részébe sétált vele. Felháborodva széttártam a karom, de Agata csak legyintett egyet, arra utalva, hogy "hagyjad, tudod hogy hülye".

- Mit csinálsz ott?

- Meg akarom hallgatni a kazettát - felelte lazán, majd hátradobva a hosszú szőke haját, betette a kis dobozt az egyik polcon álló kazettajátszóba.

- Te jó ég, milyen régi szerkezet ez? - kérdezte Kay a lejátszóra utalva.

Sophia betette a kazettát, nyomkodott pár gombot, majd arrébb lépett az asztaltól. A gépezetet bámulta mereven, úgy nézett ki, mint aki arra vár, hogy valami csoda történjen. Egy ideig állt ott, mereven a kis szarra bámulva, mikor én megelégeltem a várakozást.

- Most meg mire vársz?

- Hogy elinduljon ez az izé - mondta, de a szemét le sem vette róla.

- Akkor talán nyomd meg az elindítógombot, ne csak állj egy helyben és várj a csodára - morogta Kay, majd megnyomott egy gombot. A gépezet "varázsütésre" elindult, Kyela pedig diadalittasan nézett a szőke lányra, aki csak a szemét forgatta.

A felvétel elindult. Egy lány hangját lehetett hallani. Zilált és zokogott, a hangjában halálfélelmet lehetett hallani.

- Nincs értelme sírni, aranyom - hallottuk Miranda negédes hangját. - Hallottam mindent, amit a kis barátaidnak mondtál egyik este, és a naplódat is olvastam. Tudom, hogy mik történtek veled a múltban. Sajnálnálak, mert tudom milyen érzés, de aztán eszembe jutott a mi kis incidensünk tavaly. Amikor az én pasim vigasztalt téged, és azt hogy vigasztalt, nem úgy értem, hogy letörölte a könnyeidet. Rémlik?