Három óra {Larry Stylinson}

6.

-Kérem! - majdnem térdre ereszkedtem dr. Payne előtt. Könyörgésem nem hatotta meg, továbbra is a fejét ingatta és rosszallóan tekintett rám.

-Az utóbbi eset is necces volt, Louis. Nem engedélyezhetek szexuális kapcsolatot két beteg között - magyarázta. Felhorkantam és az asztal szélére támaszkodva hajoltam előrébb.

-Csak zuhanyzunk! - sziszegtem. 

-Igen. Mindig ezzel kezdik. Aztán, ha harmadjára is megengedem a közös zuhanyt, már az ápolók se képesek szétválasztani őket - jelentőségteljesen pillantott rám, majd figyelmét a papíroknak szentelte. Idegesen kopogtam az ujjaimmal az asztallapon és totál tanácstalanul fordítottam a fejem az ablak felé.

-Ez még csak a második eset... - mondtam halkabban. Dr. Payne erősen csapta le a tollát és mérgesen állt fel a székéről.

-A válaszom, nem! Vége a kezelésnek, egy perc és visszaviszlek a szobádba - feltűnően az órára nézett. 

-De zuhanyoznom kell. Megizzadtam - feleltem sajnálkozva. 

-Rendben, akkor zuhanyozni mész - biccentett kimérten.

-Niallel - bólintottam szintúgy. Az égbe dobta a karjait és hitetlenül ingatva a fejét fogta meg a tekintetem. Most az egyszer, a cél érdekében, nem néztem el róla, és valószínűleg ez hatotta meg őt. Hosszasan méregetett, majd a tollával csettintett egyet és sóhajtozva dőlt a papíros mappára.

-Utolsó! - hálásan mosolyodtam el és engedelmesen meghajoltam. -Szólok Niall kezelőorvosának - a zsebébe akasztotta a tollát és a szokásos mozdulatsorral fogta át a karom. Végigvezetett a folyosón, egészen a szobámig, majd az ajtóm elé állíttatott egy ápolót azt mondva, hogy tíz percen belül szükség lesz rá. Izgatottan, s egyben feszülten tördeltem az ujjaimat, hiszen amióta beszéltem Harryvel, csak egy dolog kavargott a fejemben. És ma, nem érdekel milyen reakciót kapok, akkor is Niallel veszem utam a mosdóba. A lábammal doboltam és felpattantam az ágyról, mikor nyílt az ajtó és az ápoló lesett be rajta. 

-Megfogom a felkarod, rendben? - kérdezte félénken. Szégyentelenül végigmértem őt, nem rejtve véka alá az érdeklődésem. Egy új ápoló, miért nem a könnyebbik osztályra tették? Vagy csak egy beavatott, aki a kísérletben vesz részt. Akármennyire hangzott hülyeségnek Harry elmélete, voltak jelek, amik igazzá, és legfőképpen valóssá tették az elém állított nyers tényeket. Nem akartam egy kísérleti patkány lenni.

-De hát tegnapelőtt zuhanyoztam! - hallottam meg Niall ellenkező hangját. Aztán, ahogy befordultunk a folyosó végén, már láttam is, ahogy kétségbeesetten kapálózik. Amikor meglátott engem, dühösen fordult felém. -Már megint te! Miért csinálod ezt velem?! Hiszen a kedvenc dalodat kértem!

-Csak meg akarok nézni valamit! Bízz bennem! - nyugtattam. Az ajtó bezárult mögöttünk és a nadrágomhoz nyúltam, hogy egy rántással eltüntessem magamról a zavaró anyagot, s ugyanezt tettem a felsőmmel is. Nem tudok szégyenlősen viselkedni az orvosok előtt, két év alatt legalább hatszázszor mérhettek végig, tetőtől talpig. 

-Én nem vagyok meleg - szuszogta Niall és magát takargatva húzódott ki a falhoz. Vele ellentétben, én beálltam a zuhanyrózsa alá és folyatni kezdtem a langyos vizet. Addig csináltam ezt, ameddig összegyűjtöttem a bátorságom, és kinyújtottam a karom a szőkeség felé. 

-Gyere ide - kértem, mire hisztérikusan felröhögött. Összevontam a szemöldököm és rosszalló fejrázását próbáltam értelmezni.

-Megőrültél - morogta. 

-Kérlek! Gyere ide! - folytattam. Mintha elgyengült volna, vagy megingott a hitében. A szemei felcsillantak és beharapta a száját, miközben tett felém egy lépést. -Ez az! - győztesen elvigyorodtam, azonban az arcomra újra borús kifejezés ült, mikor visszalépve emelte maga elé remegő karjait.

-Nem akarom! - nyöszörögte. Gondolkodva néztem körbe, a megoldás után kutattam, de rájöttem, szavakkal kell rábírnom a tervemre.

-Csak egy másodpercre. Adj egy ölelést, Niall, és utána nem kell zuhanyoznod. Hiszen tegnapelőtt már megtetted - furcsa grimaszra rándult az arca, amit nem tudtam hova tenni, de végül nem is foglalkoztam vele, mikor lassú léptekkel, bizonytalanul szelte át a távolságot közöttünk. Amikor ideért, hirtelen megragadtam a derekát és berántottam a vízsugár alá. 
Azt hittem, Harrynek igaza volt.
Tévedtem, és ezt Niall éktelen sikítása is jelezte, majd a karjaim közt elernyedt, ájult teste. Az ápolók hangosak voltak, segítségért kiáltottak. 

---

Megfeszült állal, merev testtartással révedtem a szökőkútra. Még mindig nem töltötték meg vízzel, pedig már bőven benne voltunk a nyárban. Howard néha felém pislogott, amit most, hogy nem tulajdonítok semmi másnak nagyobb figyelmet, felüti a fejem. A kezeim megrándultak, mikor Harry mocorogni kezdett mellettem. Élesen szívtam be a levegőt, de még mindig nem néztem rá. Haragudtam, amiért átvert, és ezért kínok alá vetettem Niallt. 

-Szokatlanul szótlan vagy ma - szólalt meg kisvártatva. Halk, rekedtes hangjától a hideg rázott, hiába próbáltam volna elrejteni a karjaimon megjelent libabőrt. 

-Nincs mit mondanom - feleltem jegesen. 

-Pedig tudom, hogy kattog az agyad. Az enyém is ezt teszi - mondta komolyan, mire vérben úszó szemeimet rákaptam. 

-Neked nincs agyad! Őrült vagy! - emeltem fel a hangom, de Liam figyelmeztető pillantása hallgatásra kényszerített. Harry sértődötten arrébb csúszott, egészen ki a pad szélére. Jó, maradjon is ott. Valahogy el fogom tüntetni a nevét a padomról, és soha többet nem jöhet ide. 

Idióta. 

Magamban szidtam őt, gondolatban már a pokol bugyraiba száműztem és vagy hatszor végeztem vele, mire rájöttem, hogy velem van a baj. Miért hiszek egy srácnak, aki a napokban került az elmegyógyintézetbe? Bolonddá tesz engem is, hogy ismerem őt. 

-Tudod, miért fulladt a vízbe Natalie Wood? - kérdezte. A hangja nyugodt és érdeklődő volt, mintha nem bántottam volna meg az előbb. Nem akartam hozzászólni, de meg kellett értenem a gondolatmenetét.

-Mert lehúzta őt a vastag ruhája - válaszoltam. Kuncogni kezdett, majd átlendítette egyik lábát a másikon. 

-Ó, Louis. Olyan naiv vagy - sóhajtotta. Homlokomat ráncolva fordultam felé teljes testemmel.

-Miért?

-A saját férje lökte a vízbe. Megölte őt - elégedetten vigyorgott, mintha örülne ennek a borzalmas ténynek. -Aztán elfeküdt a fedélzetre állított napágyon és koktélt iszogatott. Mert büszke volt magára, és nem foglalkozott a kezére száradt vérrel.

-Miből gondolod, hogy így történt? - szűkítettem össze a szemeimet. A mosoly lefagyott az arcáról, mikor látta kételkedésem. 

-Ahogy Nataliet nem a vastag ruha, úgy Niall anyját sem a víz ölte meg - megforgattam a szemeimet, hiszen ezt már rég tudtam. -De nem is az apja.

-Nem volt ott senki más! - ellenkeztem hevesen. 

-Ezt mondja Niall - biccentett, majd az állát kezdte vakargatni, miközben a térdére támaszkodott. -Ő most olyan állapotban van, hogy be lehetne adni neki egy teljesen új történetet. Hogy, mondjuk a család egyik barátja fojtotta vízbe az anyját, csak mert féltékeny volt. Mint Wagner Walkenre. 

-Ne akarj nyomozósat játszani, de még csak orvososat se. Komoly gondok vannak ott bent - mutatóujjamat a homlokának nyomtam, mire elkapta a csuklóm. Megszeppenve pislogtam rá.

-Azt mondtad, kedvelsz - suttogta közelebb hajolva hozzám. Rémülten ráztam meg a fejem.

-Sosem mondtam ilyet! - hebegtem. Szélesen elvigyorodott és a vállára ejtette a karom. 

-Erőltesd meg magad, emlékezned kell rá! - és valóban, zöld szemeibe merülve, lejátszódtak előttem a felemlegetett élmények. Még azok is, amiket jobb szerettem volna a legeldugottabb helyen tudni a fejemben. Bárcsak szereztem volna egy lakatot, amivel kulcsra zárhatnám őket.