Három óra {Larry Stylinson}

13.

Idegesen jártattam ujjaimat a nadrágom szárán, miközben szüntelenül az ajtót figyeltem. Hamarosan letelik az öt perc, a huszonötödik öt perc. Hirtelen túl melegnek éreztem a levegőt és a fülem is zúgni kezdett, a felgyülemlett feszültség és a kitörni vágyó adrenalin átvette az irányítást a testem felett. Merem remélni, hogy Harry nem vert át, mert ha mégis, azt sosem fogom megbocsátani neki. 

Megugrottam, amikor az ápoló kinyitotta az ajtót és benézett rajta. 

-Pisilnem kell! - mondtam hangosan. Idáig elhallottam panaszos sóhaját, és majdnem bocsánatot kértem, amiért vannak szükségleteim. 

-Rendben. Menjünk - biccentett felém, majd az ágyamhoz lépkedett és erősen megragadta a felkarom. Felszisszentem, de ügyet se vetett rám. Valamelyest örültem, hogy most nem dr. Payne figyelt rám, hanem ez a seggfej, aki fájdalmat okoz nekem. Elrángatott a folyosó végéig, ahol szinte tükörként láttam Harryt, egy másik ápoló mellett. Alig észrevehetően rákacsintottam, mire idegesen elvigyorodott és aprót bólintott. Amint beléptünk a tágasabb helyiségbe és az ajtó becsukódott mögöttünk, a vécéhez bukdácsoltam és a falra néztem.

-Segítene, kérem? - köszörültem meg a torkom.

-Mégis miben? - hitetlenkedett a hátam mögött mély hangon. A nadrágomba varrt, rövid és vékony kötéllel játszadoztam és felöltve a kétségbeesett arckifejezésem fordultam az ápoló felé.

-Nem tudom kikötni... - motyogtam szégyenlősen. A szemeit forgatva jött elém és a nadrágomhoz nyúlt, ám a kötél két vége szabadon lógott. Értetlenkedve pillantott fel az arcomra, mire élesen beszívtam a levegőt és lendítettem a kezem. Az orrát értem el, kissé szédelegve kapaszkodott meg a falban. 

-Mi a...?! - nem gondolkodtam sokat, egyszerűen kigáncsoltam és már rohantam is a kijárat felé. Eszemet vesztve futottam végig a folyosón, aminek a végén benyitottam egy raktár szerű terembe. Szemeimet a fiókok között kapkodtam és vagy húsz neven végigsuhantam, mire megtaláltam a Styles feliratot, nem sokkal arrébb pedig a saját nevemet olvashattam egy hosszított fiók elején. Kikaptam a fóliába csomagolt ruhákat és a karomra akasztva őket rontottam ki a raktárból.

-Hé! Állj! - állított meg egy orvos, azt hiszem Rose kezelőorvosa. Kit érdekel. 

-Oh, engedélyt kaptam a ruháim felvételére, dr. Payne küldött ide - mondtam sietősen. 

-Miért nincs veled senki? - vonta fel a szemöldökét. 

-Hát, én... - kezdtem volna magyarázkodásba, azonban a rácsokkal fedett ablak mellett az egyik beteg rosszul lett. Kiabált és sírt, míg egy fehér köpenyes próbált úrrá lenni rajta, így Rose kezelőorvosa felismerte a helyzetet, és legnagyobb örömömre a kollégája segítségére sietett. Az épület kijárata felé közeledtem rohamléptekkel és reméltem, hogy Harry már kint vár rám. 

Győztes mosoly szökött az arcomra, amikor megláttam szabadjára engedett, göndör tincseit. Remegő kezekkel vette magához a saját ruháit, eközben pedig némán követett engem. A kapu nyitva állt, néhány ember az udvar kezdetén álló, kis ház ablaka előtt várakozott. A látogatók. A biztonsági kamerákat képtelenség lenne kijátszani, így meg sem próbáltam bujkálni, csak mikor a házhoz értem. A vállam felett lestem hátra Harryre, akinek a homlokán gyöngyözött az izzadtság. A szám elé emeltem a mutatóujjam, mire bólintott egyet és a falba kapaszkodva állt lábujjhegyre. Az egész akció addig ment jól, ameddig meg nem szólalt a vészjelző. Idegesítően nagy zajt csapott, most már az egész környék tudni fogja, hogy valaki szökni akar. 

-Futás! - kiáltottam és rohanásnak eredtem a bezáródó kapu felé. Magamban elmormogtam vagy száz imát, hogy sikerüljön, és már a célban voltunk, amikor hirtelen megtorpantam.