~Farkastörvények~

32. rész

Még ebben a szörnyen megalázott helyzetben, hogy elfogtak, megsebeztek és most elhurcolnak, annyira teljesnek érzem magam, mint még soha. Nem érzem azt az ürességet, mint éjjel, amikor észrevettem, hogy Matt nincs sehol. Ez szerintem a bevésődés miatt van. Most mindennél jobban kötődök Matt-hez, jobban érzem az érzéseit, mint eddig és akármelyik pillanatban hagynám, hogy megöljenek, csakhogy a társam éljen.

Amikor kibontakoztak a családi ölelésből, nekem még mindig nedves volt az arcom a könnyektől. Matt észre vette és az összebilincselt kezét a fejemen átbújtatva magához húzott.

-Matty! -szólt Angelo- Mi történt veled az után, ami után a szüleinket... Tudod...

Megölték. Fejeztem be magamban a mondatot. Matt elengedett és Angelo felé fordult. Elmesélte neki azt, amit nekem az előbb. Hogy elmentek a szüleivel és találtak egy vérfarkasvadász nyílvesszőt.

-Azt hittük, hogy megöltek titeket is, de ezek szerint... -nézett rá az ikrekre- Nem. Hogy lehetséges, hogy itt vagytok? -kérdezte.

Angela szólni akart, de helyette csak elkapta a köhögőroham. Annyira sajnáltam és annyira meg akartam gyógyítani...

-Angela! -szólítottam meg- Most nem tudlak meggyógyítani, mert a boszorkányerőmhöz nagyobb hely és masszívabb falak kellenek. Szóval ha a hajón leszünk, mindenkit meggyógyítok. -bólintottak.

-Köszi. -mosolygott rám Angelo- Angie, majd én beszélek helyetted. -tette a húga lábára összekötözött kezét, majd Matt felé fordult- Tudod aznap, amikor anya és apa meg... meghalt. -itt elcsuklott a hangja- A tengerpartról mentünk vissza a házba és azt hittük, hogy nincs ott senki és ez lett volna a normális, de nem. Ott volt három férfi. Nem tudom, hogy kik volt, még az arcukra sem emlékszem, csak arra, hogy hárman voltak. Amint beléptünk az ajtón, apát lelőtték íjjal, majd anyát is. Védekeztek, de nem voltak elég gyorsak, hogy kitérjenek a nyílvessző elől. -Angelo felsóhajtott, a szemébe könnyek gyűltek, de visszafogta őket- Minket Angela-val pedig megkötöztek és bekötötték a szemünket. Elvittek onnan és beraktak egy autóba. Ennyi. Nincs tovább emlék. 

-Hogy érted, hogy nincs tovább emlék? -kérdeztem értetlenül.

-Úgy, hogy nincs emlékünk az utána lévő tizenegy évről. Az, az ötéves korom óta, az első emlékem, hogy aznap van a tizenhatodik születésnapom. Egy erdőben ébredtem és körülöttem emberek aludtak a földön. Utána megtudtam, hogy egy vérfarkasfalkában vagyok, de ők sem emlékeztek, hogy valaha láttak volna, csak azon a napon, amióta emlékeim vannak. Fogalmam sincs, hogy hogy kerültem ebbe az országba és hogyan telt az a tizenegy év. -mondta lehangoltan.

-És mi a helyzet Angela-val? Azt mondtad, hogy egyedül voltál a többi vérfarkassal. Akkor ő hol volt? -tette fel Matt azt a kérdést, amit én is akartam.

-Angela-nak is a szülinapja óta vannak emlékei. Ő egy kertben ébredt. Steve-ék kertjében. -mutatott a mellettem remegő fiúra- Steve nem született vérfarkasnak, őt is egy farkas harapta meg, csak nem tudja, hogy kicsoda. Itt van bétaként és nem tudja, ki a teremtője. Az alfája egyszerűen otthagyta. Mint egy kisgyereket az árvaházban. Egyedül tanulta meg kezelni a farkas énjét és aznap, amikor Angela náluk ébredt fel, ő segített neki. De ő is csak akkor látta először. Ezért hálás is vagyok neki. Én nem voltam ott, amikor a húgomnak szüksége lett volna rám... -mondta és lehajtotta a fejét.

-Nem a te hibád, hogy nem voltál ott. Te is csak akkor ébredtél fel. -nyugtatta Matt. Felemelte a fejét és rámosolygott.

-De hogyan találkoztatok újra Angela-val? -kérdeztem, mire Angelo arcáról eltűnt a mosoly.