~Farkastörvények~

24. rész

...az ép ésszel fel nem fogható...

Kérdőn néztem az előttem kuporgó srácra, aki ijedten mered maga elé. Rám nézett és tiszta rettegést láttam a szemében.

-Mondd már! -mondtam türelmetlenül- Hogy nézett ki Matt?

-Vörös és fekete aura lengte körbe. Olyan volt, mintha egy pajzsot húzott volna maga köré és ahogy rám nézett... Mintha a pokol tüzét láttam volna a szemében, ami szó szerint megbénított. Próbáltam megmozdulni, de olyan volt, mintha lánc tekeredett volna a kezeimre, a lábaimra meg a nyakamra. Hirtelen megváltozott a háttér és egy lávatengerben lévő hatalmas szigeten találtam magam és Matt izzó szempárja egyfolytában előttem lebegett, akármerre fordítottam a fejem. Aztán feladtam a harcot, hogy megtudjam mi folyik körülöttem és bámultam a szemébe, amíg azt nem kezdtem érezni, hogy teljesen eluralkodik rajtam a pánik és rettegés. Mindenem fájt és úgy éreztem, hogy kezdett lelassulni a szívverésem és ritmustalan lett. Aztán Stella hátulról valahogy bekerült a látomásszerűségbe és bealtatózta Matt-et. Miután elájult, a háttér újra a szobád lett és ebből arra következtetek, hogy ez egy új képessége és a poklot láttam. Sokáig utána még nem tudtam mozdulni és fájt mindenem, de aztán valahogy mégis sikerült újra visszanyernem az erőm. Nem bírtunk el kettőtöket egyszerre, így választanunk kellett, hogy kit viszünk el és Matt-et választottuk, mert furcsa volt az új ereje és Stella azt mondta, hogy jobb lesz, ha inkább őt visszük. De innen már azt hiszem, hogy tudod, hogy mi történt. -halkította le a hangját a végére. 

-Tehát... Matt egy démon-vérfarkas. -állapítottam meg- És akkor mi van a kivégzéssel az Ősi Földön és a harmadik hibriddel?

-Az Ősi Föld Spanyolországban van és a harmadik hibridet még nem találtuk meg. A másodikat is csak véletlenül. -mondta, majd rám emelte a tekintetét és újra megláttam benne azt a jeges gonoszságot, amit az éjjel láttam, mielőtt elraboltam- De apám tudta... tudta, hogy el fogsz rabolni, csak azért, hogy kicserélhess Matt-re. De ez nem fog összejönni. Te fogsz segíteni megtalálni a harmadik hibridet. Az angyal-vérfarkast. -vigyorgott.

-Soha! -álltam fel a földről mérgemben és Brian is inkább átment a pince túlsó végébe és onnan nézett minket- Én nem fogok segíteni apádnak.

-Dehogynem, ha vissza akarod kapni Matt-et. -kacsintott, amiért hirtelen felindultságból behúztam neki egyet.

-Megtalálom Matt-et magam és visszaszerzem. Téged meg itt hagylak megrohadni a pincében. -sziszegtem az arcába a szavakat.

-Nem fog menni, cicám. -mondta és az arcát tapogatta ott, ahol az előbb egy jobb horgot kapott. Nagyon ideges lettem. Utálom, ha cicának hívnak és ez az arrogáns viselkedés teljesen kihozott a sodromból, ezért a már amúgy is szikrázó karmaimmal újra kiütöttem a srácot, amitől elájult. Lassan felálltam a földről Brian felé fordulva, aki a pince sarkában kuporgott és reszketett, de nem volt kifejezetten hideg a dohos, régi pincében, így arra következtettem, hogy megijedt tőlem. Visszafordultam Roy felé, majd egy lenéző pillantás kíséretében még egyet belerúgtam, amitől a falnak csapódott és átfordult a hátára. 

-Ez... Nagyon ijesztő volt, Sirena. -állt fel a sarokból Brian.- Most mihez kezdesz vele? -mutatott az ájult párduc felé.

-Itt hagyom. És többet nem nézek rá. De te se engedd ki innen soha! -parancsoltam rá a bátyámra, aki szaporán bólogatott. Gondolom félelmetesen nézhettem ki, mert még mindig remegett.

Elindultam felfelé a lépcsőn és nem kellett szólnom Brian-nek, hogy tudja mi a dolga. Az, hogy kövessen. Becsuktam magunk mögött az ajtót és kétszer rázártam, majd a lakaktot is összenyomtam. Más menekülési útvonal nincs a pincéből, csak ez az egy ajtó, így nem aggodalmaskodtam tovább Roy miatt. Bementem a konyhába és előszedtem a hűtőből a legelső dolgot, amit megfogtam. Tojásrántotta volt az. Fintorogtam egyet, mert már egészen hozzászoktam a húshoz minden nap, minden étkezéskor, de nem volt kedvem tovább kutakodni így úgy gondoltam ez is megteszi. Gyorsan befaltam és közben Brian-t néztem, aki éppen kávét főzött magának és leült velem szemben. Már nem volt annyira vörös a szemem és agyaraim is visszaalakultak normális emberi fogakká és a körmöm ismét a megszokott rózsaszínes hússzínű lett. Brian elismerően mosolygott rám.

-Jó látni újra, hogy viszonylag normálisan nézel ki. -emelte ki a "viszonylag" szót, amit nem értettem, hogy miért, ezért kérdőn felhúztam a szemöldököm- A szemed... még mindig egy kicsit pirosas. Pirosas-kékes. -állapította meg.

-Hogyan? -kérdeztem, mert ilyen még nem volt, hogy csak félig változott vissza a normális tengerkékké.

-A pupillád körül egy kis részben pirosan ragyog. Különben jól áll. -kacsintott.

-Nem tudom, hogy miért. Eddig mindig visszaváltozott rendesen. Amikor megnyugszok, vagy amikor jóllakok. És már megettem az összes kajám. -mutattam a tányérra.

-Nem gondoltad, hogy húst kellet volna enned? -kérdezte.

-De. -mondtam és ismét kinyitottam a hűtőszekrényt, amiből elővettem valami húsos ételt és miután megettem azt is, Brian-re néztem.

-Na, most már kimehetsz az emberek közé. -vigyorgott, de aztán leolvadt a mosoly az arcáról- Hogyan akarod megtalálni Matt-et? 

-Még én sem tudom. -gondolkodtam el, aztán eszembe jutott valami- Te rendőriskolába jársz, nem? Mit szoktak tenni a rendőrök, ha eltűnt személyeket keresnek?

-Először is körbe kérdezik a családját, hogy mi történt.

-Már tudjuk, hogy mi történt és azt is tudjuk, hogy kik voltak azok. A vérfarkasvadászok.

-Akkor elmegyünk és letartóztatjuk őket. -mondta Brian.

-Hogyan? Hívjuk a rendőrséget és számoljunk be nekik arról, hogy a vérfarkasvadászok elrabolták a démon-vérfarkas haveromat, ja és én meg boszorkány-vérfarkas vagyok, csak hogy tudják? -néztem rá egyik szemöldökömet felvonva.

-Na jó, nem. Ez nem lenne jó. -mondta, mire bólintottam.

-Ki kell hagynunk a rendőrséget ebből az ügyből. Van egy jobb ötletem. -vigyorodtam el és fel is pattantam a székről- Gyere! A kocsiban elmondom. -mondtam neki, miközben kifelé tartottam az előszobába. Lekaptam a kulcsot a falról, majd Brian-nel a nyomomban kiviharzottam a házból. Rájöttem, hogy megígértem Matt szüleinek, hogy megjavíttatom az ajtajukat, ezért kivettem a telefonom a zsebemből és felhívtam a nagybátyámat, aki a város ezermestere, hogy menjen el Mary-ékhez és cserélje ki az ajtót.

-Milyen szín illik jobban a házhoz? Sötét, vagy világos? -kérdezte Tom bácsi a vonal másik végéről és hallani lehetett, ahogy kimegy a házából és beül az autóba, hogy megvegye az új ajtót.

-A sötét. -válaszoltam visszagondolva Matt-ék házának színére, ami inkább hasonlított egy fekete diófa színére, minthogy egy nyárfáéra.

-Rendben. Majd apádon számon kérem a pénzt. -nevetett- Nem ám, én állom az egész munkafolyamatot. 

-Köszönöm. -mondtam és kinyomtam a telefont, ahogy a garázs elé értünk. 

Brian kinyitotta az ajtót és elém tárult a körülbelül két hónapja vásárolt olívazöld Toyota Land Cruiser V8-om. A 16. születésnapomra kaptam apától és anyától. Amikor elvittek az autószalonba, egyből ezen akadt meg a szemem és első látásra beleszerettem. Hiába mondták anyáék, hogy válasszak valami kicsi, városi autót, mondjuk egy Mini Coopert, de én nem engedtem a választásomból és végül megvették. Hatalmas ajándék, ezért mostanában nem is kértem semmi mást tőlük, csak kaját. Túl soknak éreztem ennek az autónak a megvásárlásával a törődést. Nem sokat használom ugyan a kocsim, mert féltem, de a húzóss helyzetekben mindig jó ha itt van. Mint például most is. Abbahagytam a kocsim bámulását és beültem a kormány mögé, majd megvártam, hogy Brian is beszálljon mellém. Végigsimítottam a kormányon és elindultunk az utunkon.

-Akkor most már végére elmondod, hogy mi a terv? -kérdezte pár perc autókázás után a bátyám.

-Elhoztad a pisztolyod? -kérdeztem.

-Nem. -rázta meg a fejét.

-Akkor vedd elő a hátsó ülésről a puskát! -utasítottam. Hátra nyúlt és a kezében megforgatta a puskát.

-Te mióta tarthatsz fegyvert az autódban?

-Amióta apa megengedte. -vigyorogtam.

Sziasztok szíveim!
Meghoztam az új részt.
Remélem tetszik.
És Úr Isten, 1,3K olvasó!! Köszönööm!
Dor