~Farkastörvények~

28. rész

A vezér vészesen közeledett felém. Át akartam változni teljesen, de nem tudtam, mert túl kicsi volt a hely. Lenéztem az ájult Matt-re és úgy döntöttem, hogy az életem árán is megvédem. Jesszus! A bevésődés tényleg ezt okozza... De a bevésődés azt is jelenti, hogy utána már egymásba szeretünk? Nem. Én nem érzek ilyet. Még mindig a legjobb barátomnak gondolom, semmi másnak. Ezek a gondolatok nagy mértékben elterelték a figyelmem és a vezér így könnyedén sétálhatott közel hozzám, amíg én ott lefagyva álltam és meredtem magam elé. 

Hirtelen rájöttem, hogy talán meg kéne védenem magam valahogy és kiiktatni ezt az idegesítő alakot és ekkor a karmaimra néztem és egy (talán) jó ötlet kezdett el a fejemben összeállni. A karmolástól nem változnak át az embere vérfarkassá... Ugye? Hát biztosan nem, mert akkor már az előttem lévő férfi régen Matt bétája lenne, így bátran indultam meg én is a vezér felé. Szikrákat idéztem mindegyik karmomba és elhajolva egy kardcsapástól, végigszántottam hasán a bőrt. A karmoláson végig szikrák pattogtak és ettől a férfi (akinek a nevét még mindig nem tudom) teljes testében rázkódni kezdett.

Ránéztem az új falkámra, akik hősiesen küzdöttek. A gengszterképű a kardjával akart éppen lesújtani Angelo-ra, de az kitért a csapás elől. Angela és Steve a négerrel voltak elfoglalva, akinek mindkét kezében egy-egy tőr lapult. Angela egy tűzgömbbel próbálta leteríteni, de a vadász a pengéjével lecsapta azt és miközben ezzel elterelte mindenki figyelmét, a másik kezében lévő tőrt Steve hasába szúrta. Vagyis csak szúrta volna, ha a tűhegyes penge nem pattan vissza a bőréről. Szóval Steve képessége az acélbőr... Angelo elég rosszul állt, ezért oldalról leterítettem a földre az ellenséget és a hasára térdelve ütni kezdtem az arcát. A vadász sem tétlenkedett megfogta a nyakam és elkezdett fojtogatni, de Angelo behúzott neki egyet és ezzel egy időben eleresztette a nyakam. Hálásan néztem Angelo-ra, aki tovább püfölte a földön heverő férfit. 

A torkom fogva néztem a csapat többi tagjára, de nem kellett volna, mert Angela-t éppen akkor szúrta meg a vadász és terült el a földön. Olyan mértékű düh járta át a testem, hogy minden porcikám remegni kezdett. Odakint villámok sorjázták meg a földet. Az ég eszeveszett dörgése tükrözte a bennem lejátszódó mérget. Nem tudtam tovább nézni őket, ezért futva szeltem át a köztünk lévő pár méternyi távolságot, majd egy forgórúgás kíséretében a vadász elterült a földön, de egyik kezében még ottmaradt a tőr. A keze túl közel volt Steve bokájához, így a tőrt a lábfejébe állította. Steve szeme elkerekedett, majd fájdalmasan rogyott a földre. Tehát akkor egy gyenge pontja van a testén, mint Achilleus-nak. A srác összegörnyedt és még mielőtt le tudtam volna sújtani egy villámmal a földön fekvő vadászra, éles fájdalmat éreztem a vállam és a nyakam közötti részen. Hátrapillantottam. Egy tőrt láttam belefúródva a bőrömbe és Stella kárörvendő vigyorgását. Kezdett minden elhomályosodni és csak összemosódott színeket láttam. Aztán a következő pillanatban minden elsötétült. Még éreztem, ahogy valaki felvesz a földről, majd valahova visznek, de utána már semmi...

Egy tisztáson találtam magam. Ugyanazon, amin pár nappal ezelőtt megkaptam a képességeimet. Kör alakú volt, de a múltkori verőfényes napsütés helyett most dörgött az ég és villámlott. Közel járt az időjárás, hogy leszakadjon az ég. Rájöttem, hogy az ég most is az érzelmi állapotomat tükrözi. A kétségbeesést, haragot, bosszú- és ölésvágyat. Ugyanannál a fánál ültem, mint az előző alkalommal, de most nem kellett megszólalnom ahhoz, hogy a farkasok megjelenjenek. Most mindkét farkas nagyobb volt, körülbelül akkorák lehettek, mint én állva. Felálltam, hogy köszönthessem őket. Amikor közelebb értek megszólaltak:

-Sirena, már vártunk rád. -mondták egyszerre, amitől a hideg futkosott a hátamon. 

-Terveztem idejönni, de nem ilyen módon. -utaltam arra, hogy fájdalmamban ájultam el. Erre nem válaszoltak, helyette témát váltottak.