~Farkastörvények~

14. rész

Nagy nehezen kibontakoztunk egymás öleléséből és a levegőt szaporábban vettem, hogy minden vér a fejembe szálljon és felforrósodjon. Így könnyebb volt átváltozni, ha Matt is velem együtt csinálja. A szemeink bevörösödtek és hatalmas agyarak nőttek a normál méretűek helyett. Ez az érzés mindig boldogsággal töltött el, majd egy másodperc alatt magasabbról szemlélhettem a világot, mint előtte. Az ajtó hirtelen kivágódott és a négy vadászt teljes életnagyságban láthattuk. A vezér ragyogóan kék szemei az utcát pásztázták. Látszik, hogy érzik a jelenlétüket. Az egyik csatlóst, aki minden bizonnyal néger volt, a bőre olyan szépen csillogott a holdfényben, hogy nem tudtam nem megbámulni. Fekete szemei nyugodtságról árulkodtak és kedvességről. A másik csatlós már nem tűnt ennyire aranyos természetűnek, mert sötétbarna szemeiben gonoszság és gyilkolási vágy tükröződött. Fekete haja hasonlóan csillogott, mint társa bőre. Stella a három férfi előtt állt meg, amikor mindannyian megtorpantak. Megérezték a jelenlétünket. Ez már biztos. A vadászok a fegyvereikért nyúltak én pedig rettentően kétségbe estem. Kardok, íjak, kések, tőrök... Elképzeltem, ahogyan Matt testébe fúródnak és nem tudom, hogy a farkasok tudnak-e sírni, de én bőgni tudtam volna. Ezt az érzelmemet, mint ahogyan a többit is, Matt is megérezte.

-Hé, ne aggódj, tudok magamra vigyázni. -nyugtatott, de ide éreztem, hogy retteg a közelgő harctól, csak tetteti, hogy nyugodt.

-Oké. -válaszoltam megadóan- Most?

-Most! -mondta elszántan.

Közelebb lopakodtunk, mert minden vadász a másik irányba nézett szerencsénkre és letámadtuk őket. Csakhogy ők sem most jöttek le a falvédőről, megpördültek és harcba szálltak velünk. Most okosabban taktikáztunk és feltöltöttem magam elektromossággal.

 A gonoszabbik csatlósra támadtam, mert nem volt szívem a kedvesebbre támadni, aki csak bámult minket és még védekezni se akart. Mr. Gonosz -nevezzük így- azonnal rám támadt és már éppen suhintotta a kardját gyönyörű aranybarnán csillogó bundám felé, amikor is beidegesedtem és egy ezüstszürkés-kékes aura robbant körém, ami engem is meglepett, nemhogy a támadóm, ezért az ütés erejét lelassította, de már késő volt, mert hozzáért az "aurámhoz" ,így az elektromosság, ami belőlem jött, végigszaladt a kardot tartó karján és az egész testében szétáradt. Ájultan hullott a földre és onnan nem hiszem, hogy valaha felkelne.

Matt-nél már nehezebb volt a helyzet, mert ő a főnököt vette célba. A vezér egy harminc centis tőrt tartott vasmarkában és úgy harcolt vele, mintha már kicsi kora óta ezt csinálná. Matt többet hárított, mint támadott és egyszer túlságosan is közel ért az éjfeketén csillogó bundájához a tőr, de Matt gyorsabb volt. Azonnal félre ugrott.

Mikor már kisütöttem Mr. Gonoszt láttam, hogy Stella megindul a késsel Matt felé, aki nem figyelt a lányra. Nem tűnt egy képzett harcosnak, de ez egy olyan kés, ami megölhet minket. Mielőtt leszúrhatta volna az egyetlen barátomat, elé ugrottam és elkaptam a kezét, de nem sértettem fel a bőrét, csak tartottam annyira, hogy a kés kifordult a kezéből és fájdalmasan kiáltott fel. A karjánál fogva felkaptam a földről és a levegőbe repítettem. Szép magaslatokban szárnyalt, mit ne mondjak. A közeli erdőben érhetett földet, de arra a részre dobtam, ahol tele volt bokrokkal a rengeteg alja, így kis szerencsével túlélhette. Annyira jól éreztem magam, hogy leszámolhattam a fő ellenségemmel, hogy nekitámadtam a vezérnek én is Matt-et segítve. 

Sajnos Angyalarcnak két tőre volt és kétfelé is tudott figyelni. Próbáltam előhívni a sokkoló aurám nem nagy sikerrel így küzdöttem tovább. De a harc nagy része még így is védekezésekből állt, hogy ketten voltunk. Kezdtünk már nagyon kifáradni és a nap is lassacskán felkel. Ennyire elszaladt az idő? Matt-re néztem és ezt mondtam neki:

-Nem biztos, hogy tovább bírom. -küldtem neki gondolatban.

-Én se... -nyögte- Mit szólnál a B-tervhez? 

-Essünk túl rajta. -hárítottam egy tőrcsapást- Akkor hatalmas vihar és villámok meg forgószél és ezt a csicskát is berepítjük az erdőbe, de úgy, hogy biztos beadja a kulcsot! -utasítottam.

Csak rám nézett, és ebből leszűrtem, hogy egyetért. Próbáltunk úgy kitérni a csapások elől, hogy biztosan a másikhoz érjünk. Nagyon nehezen, de sikerült, így nagy összpontosításra volt szükségünk, ami ebben a helyzetben eléggé lehetetlennek tűnt. Éreztem, hogy a lelkünk összekapcsolódik, ahogyan délután is. Újult erőt éreztem magamon és koncentráltam a viharokra és a villámokra. 

A gyönyörű csillagos égbolt gyorsan eltűnt, helyette viharfelhők gomolyogtak a fejünk felett és a szélcsendes, meleg idő is viharerősségű széllé vált, ami körülöttünk gyűlt össze és egy gigantikus tornádó alakult belőle. Az eső szakadni kezdett és a forgószelet tarkította, amiben kékes villámos cikáztak pont úgy ahogyan pár órával ezelőtt.

A vadász megszeppenve állt előttünk és próbált megállni a lábán, miközben szőke tincseit vadul tépte a szél. Elkezdtünk sétálni felé és minél ijesztőbb ábrázatot adni az arcunkra, hogy hátráljon pár lépést. Egy szempillantás alatt a magabiztos külső elpárolgott és helyette egy ijedt kisfiús arccal találtuk magunkat szembe. Hátrált egy lépést. Csak így tovább! Már csak két lépés és te is az erdőben landolsz. -gondoltam, mire Matt előreugrott és azt hittem, hogy széttépi, de ehelyett a mancsával egy hatalmasat csapott a vezér felé és az angyalarcán vér csorgott végig. Négy óriási karmolásnyomból folyt a vére és a férfi fájdalmában egy hatalmasat ordított, majd hátratántorodott és bumm... Egy villám telibe találta, amit "véletlenül" lövelltem felé, majd belekerült a mi kis személyes forgószelükbe, ami talán az óceán partjáig repíthette. A tornádón átláttunk és megnéztük, hogy a néger csávó ott van-e még, de csak a körvonalát láttuk, ahogyan szalad a főnöke megmentésére. A negyedik tag, akit az előtt ütöttem ki, még most se mozdult. 

Szembe fordultunk egymással legjobb barátommal és fáradtan tekintettünk egymásra. Végignéztem rajta, nem-e szerzett sérülést, de boldogan nyugtáztam, hogy semmi baja azon kívül, hogy nagyon kimerült. A forgószél lassan elállt és mi a tornádóval együtt változtunk vissza az előző alakunkba. Rögtön elvetődtünk a kis ház előtt a földön. Hanyatt fekve néztük a csillagokat és közben vészesen gyorsan vettük a levegőt. Úgy éreztem, ha így fojtatjuk, nem marad belőle több. Lassan Matt felé fordítottam a fejem, aki már rég engem nézett és ezt motyogta:

-Jó voltál... -nyögte ki.

-Te is. -mondtam és tovább bámultam az eget. 

-Haza kéne mennünk. -szólaltam meg újra, majd újult erővel pattantam fel az oly kényelmesnek mutatkozó földről. Magamon is meglepődtem, hogy még ennyi energia van bennem, nehogy Matt.

Kinyújtotta felém a kezét, hogy húzzam fel. Megtettem, majd egymást támogatva indultunk haza felé. Nem szóltunk egy szót sem, csak koncentráltunk arra, hogy össze ne essünk, mert az az előbbi energia egy pillanat alatt elpárolgott belőlem. Nagy nehezen felmentünk a teraszra amikor elértünk hozzánk és benyitottam a csendes házba. Ilyenkor még mindenki alszik. Hát persze, mivel hajnali öt óra van. Felsegítettük egymást a lépcsőn és bementünk a szobámba.

-Itt aludhatok? -kérdezte meggyötörten Matt.

-Itt. -zártam be az ajtóm és beborultam a puha ágyamba, majd éreztem, hogy megsüpped mellettem a matrac. A többire nem emlékszem, mert mély álomba merültem.