~Farkastörvények~

29. rész

  -Matt... -suttogtam és éreztem, hogy én is elkezdek sírni, majd nem törődve a fájdalommal én is felálltam és átöleltem.  

-Annyira aggódtam miattad. Azt hittem meghaltál. -motyogta a hajamba- Nem vert a szíved.

-Mindegy. Az a lényeg, hogy most már minden rendeben. -mondtam, de ekkor rájöttem, hogy milyen hülyeséget mondtam. Semmi sincs rendeben. Itt állunk egy földalatti cellában halálos sebekkel és a másik cellában a falkánk haldoklik. Szóval semmi sincs rendben.

-Milyen falka? -kérdezte Matt a gondolataimban olvasva- Vannak itt mások is?

-Igen. -mondtam és elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni- Pár srác segített megtalálni téged és megkérdezték, hogy lehetnének-e a falkánk tagjai. Mondtam nekik, hogy neked is ugyanannyi szavazati jogod van, mint nekem és majd megkérdezlek téged is, de szerintem megérdemlik, hogy bevegyük őket a csapatba. Ha láttad volna hogy küzdöttek... És most mindannyian megsebesültek, ahogy te is. Ez mind az én hibám. -hajtottam le a fejem és egy könnycsepp csordult ki a szememből.

-Semmi sem a te hibád, Sirena. -egyik ujjával megfogta az állam és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek, majd a hüvelykujjával letörölte a könnyet az arcomról. 

-Dehogynem. -suttogtam, majd témát váltottam- Meg kell mutatnom valamit. -mondtam és becsuktam a szemem. Koncentráltam, majd éreztem, ahogy kinő az agyaram, megnő a karmom és vörös lesz a szemem. Matt a kezemet nézte kikerekedett szemekkel.

-Teljes jogú vagy. -suttogta- De akkor ki... ki vésődött be neked?

-Te. -hajtottam le újra a fejem.

-Ó, hála istennek! -jött közelebb Matt és egy hatalmasat sóhajtott, mire kérdőn néztem rá- Nekem is bevésődtél. Amikor elraboltak, akkor. Azt hittem, hogy neked más fog bevésődni. -mondta, majd ő is becsukta a szemét és mikor kinyitotta, agyarai és karmai megnőttek, szeme piros lett. Hát... Ez jobban ment, mint amire számítottam.

-Nekem is el kell mondanom valamit. -mondta- Én is hibrid vagyok, de nem tudom, hogyan. Démonvérfarkas vagyok.

-Tudom. -mondtam.

-Honnan? -nézett rám.

-Amikor elraboltak, utána bosszút álltam. -kezdtem lehajtott fejjel- Elraboltam Roy-t és bezártam a pincénkbe. Apukád mondta, hogy a vérpárducokat elektromossággal lehet legjobban szóra bírni. Hát... Néhányszor megráztam, aztán dalolt, mint a madár. Elmesélte, hogy majdnem megölted pusztán azzal, hogy a szemébe néztél. -néztem most Matt értetlenül csillogó szemeibe.

-De... Én nem akartam megölni. -motyogta- Pontosabban meg akartam ölni, csak nem azzal, hogy a szemébe nézek. Én a vezértől tudtam meg és még mindig nem vagyok tisztában vele, hogy miért kellünk ennyire nekik. Csak annyit értettem, hogy ki akarnak végezni engem, téged, meg a harmadik hibridet és neked kell megtalálnod az angyalvérfarkast. -nézett rám.

-Igen. Pont ez a lényeg. Rájöttek, hogy képes vagyok arra, hogy megtaláljam a másik két hibridet. De most már csak egyet kell megkeresnem. -leültem a fal tövébe és Matt is így tett. Gondolkoztam. Úgy mindenen. De nem jutottam előrébb semmivel, mert annyi gondolat volt a fejemben. Egyszer csak valami, mintha kipattanna a fejemből, eszembe jutott- Matt!

-Hm? -kérdezte és szemeiben fáradtságot láttam.

-Emlékszel, hogy mit mondott Roy? -fordultam felé teljesen- Az apja azt mondta, hogy szólt a boszorkányvadászoknak, hogy jöjjenek. Szerinted vannak démonvadászok is?

-Persze, hogy vannak. -mondta halkan és eközben a vállát fogta.

-Akkor nekik is biztos szól. Angyalvadászok is vannak?