~Farkastörvények~

20. rész

-És most mit kéne tennünk? -kérdeztem.

-Hát... Igazából én se tudom. Csak figyelmeztettelek benneteket a közelgő veszélyre. -válaszolt Roy- De én most már megyek is. Sziasztok!

-Köszi. Szia. -köszönt el Matt. 

Roy a falon át távozott, ami nagyon fura látvány volt. A teste felragyogott, ahogy a falhoz ért és eltűnt. Matt végre elengedett és visszafeküdtünk az ágyra. Nem szóltunk egymáshoz, még telepatikusan sem. Mindketten hallottuk egymás gondolatait, amelyek a félelemről és kétségbe esésről árulkodtak. Csukott szemmel feküdtem az ágyon és hallgattam Matt visszhangzó gondolatait:

El fognak valamelyikünket rabolni. Ebben biztos vagyok. Érzem. Nem engedhetem, hogy a társam a kezeik közé kerüljön, mert ő az ÉN társam és ő a tulajdonom, ahogy én is az övé. Ezt nem hagyhatom. 

Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Matt-nek be van csukva a szeme és... könnyezik? Közelebb kúsztam hozzá és átöleltem úgy, ahogy még azelőtt voltunk, mielőtt Roy fel nem bukkant. Átölelt engem ő is és úgy szorított, mintha egy szakadék szélén állnék és leesni készülnék. 

-Nem akarom, hogy elszakítsanak minket egymástól. -suttogta.

-Én sem. -jött ki pár könnycsepp az én szememből is. 

Így egymást ölelve aludtunk el,  boldog voltam, mert a legjobb barátom mellettem van, de ugyanakkor rettegtem is...

Mélyen aludtam. Furcsán mélyen. Forgolódtam, mert rossz álom gyötört. Álmomban Matt-et elrabolták. Egy kör alakú fehér szobába zárták, aminek három méterrel a föld fölött volt az ajtaja, ami acélból készült. A fal sima és csúszós. Semmi esély a menekülésre. Két férfi állt barátom mellett és ostorral verték. Minden egyes csapás mély sebet vágott testébe, de gyorsan összeforrt. Oda akartam rohanni hozzá segíteni, de nem tudtam megmozdulni. Matt ideges lett és szelet idézett. Az egyik fogva tartóját, akinek nem láttam tisztán az arcát a falnak csapta a légáramlat, és ájultan esett össze. A másik férfi, akinek szintén nem láttam rendesen az arcát egy tőrt vett elő, amin egy ismerős jel volt. A vérfarkasvadászok voltak azok. A férfi felemelte a tőrt, amitől Matt megfagyott egy pillanatra, de arrébb ugrott, mielőtt még belé döfhette volna. A vadász nem adta fel és tovább üldözte Matt-et, aki mesterien harcolt. Szeme vörösen izzott és agyarai különleges megvilágítást kaptak, amitől ijesztően fénylett. Átváltozni nem tudott, mert túl kicsi hozzá a helyiség, hogy egy öt méter hosszú farkas elférjen benne, mert a szoba átmérője körülbelül négy méter volt. Szelet idézett, de a vadász ügyesen kikerülte a minitornádót. Matt-nek kezdett lankadni a figyelme és a vadásznak sikerült közel kerülni hozzá és megvágta a bal karját. Matt felordított fájdalmában és én is megéreztem. Ez akkor álom, vagy nem? Megpróbáltam felébredni, de nem ment. Láttam, ahogy kinyílik a terem ajtaja és egy kötéllétrát eresztenek le rajta, majd az a vadász, aki az előbb elájult felkelt és felmászott rajta, majd a másik is. Matt a földön ült és a sebéből ömlött a vére. Szép arcára fájdalom ült ki és szeme könnyel telt meg. 

Hirtelen kinyitottam a szemem. Patakokban folyt rólam az izzadtság és a könny. Szemem vörös és dagadt volt a sírástól és a dühtől, hogy nem tudtam megvédeni a társam. De ez csak egy álom volt, nem? Megfordultam arra, ahol az előbb Matt feküdt. A sírásom még keservesebb lett, amikor megláttam, hogy nincs mellettem. Felültem az ágyon és benéztem a fürdőbe, hogy nem-e ott van, de ott sem volt. Összetörve ültem le a szobám közepére. Akkor ez az álom a valóság volt. De miért nem tudtam felébredni belőle? Ránéztem az órára és hajnali kettőt mutatott. Tehetetlenül terültem el a padlón és csak sírtam és sírtam. Ennyit még életemben nem sírtam összesen, mint most. Bal kezem lüktetett a fájdalomtól, ahogy a lábam is. Ránézem a saját sebemre és ijedten vettem észre, hogy megint vérzik. Feltápászkodtam a földről és elindultam a szekrényem felé, ahova Matt berakta a gézt és a kenőcsöt. Miután kivettem őket onnan leültem az ágyamra és elkezdem letekergetni róla a véres gézt. Csúnyább volt a seb, mint eddig. Vágtam magamnak egy újabb gézcsíkot, de közben véletlenül hozzáértem a karommal, amin a karperec volt a sebhez, ami azonnal megkezdte az összeforrását. Pár pillanat alatt behegedt. Meglepődötten bámultam a lábam. Tehát ezt így kell használni. De ez még mindig nem hozta vissza Matt-et. 

Elfeküdtem az ágyon és a tátongó ürességet, amit Matt helye okozott felváltotta a düh és a méreg. Már nem sírtam. Agyaraim kinőttek, szemem vörös lett. Megtalálom Matt-et és hazahozom. A vadászokat megkínzom és megölöm. Elég drasztikus megoldás, de ez a legjobb terv. Vettem fel magamra egy fekete passzos farmert egy grafit-szürke pólóval és egy sötét bakancsot, felvettem az íjam és tegezem a hátamra (szükség esetére) majd elindultam az ajtóm felé. Kinyitottam és kiléptem a folyosóra. Anya jött éppen felfelé a lépcsőn és meglepődötten nézett végig rajtam. 

-Hát te, kislányom, hová mész? -kérdezte az "éppen-most-keltem-fel-és-ezért-rekedtes-a-hangom" féle hangján.

-Megkeresem a társam. -mentem el mellette és nem nézetem rá, mert még mindig agyaraim voltak és vörös szemem.

-Matt-et? És minek az íj?

-Igen, őt. És az íj azért, kell, hogy megöljem az elrablóit.- szóltam vissza neki az ajtóból, majd kiléptem a hűvös, őszi, éjszakai levegőre. Elkezdtem futni az erdő felé és út közben átváltoztam farkassá és úgy rohantam Matt-ék háza felé. Ezt a szüleinek tudniuk kell! 

Hamar elértem a faházat és mielőtt a tornácra érhettem volna, visszaváltoztam emberré. Illedelmesen bekopogtam, de nem tudtam várni, így berúgtam a zárt ajtót, ami tokostól kitörött. Ennyire mérges lennék? Bizonyára igen, mert még mindig izzott a szemem és öt centis fogaim kilátszódtak. Szegény Mary és Paul ijedten rohantak kifelé a hálójukból. Paul kezében egy puskával, Mary pedig egy pisztollyal állt velem szemben. Mary ismert fel először és leeresztette a fegyvert.

-Sirena, Drágám! Hát te? Csak így ajtóstól? -kérdezte meglepődve.

-Elnézést. -mondtam vörös szemekkel. -majd kifizetem, de ezt hallanotok kell! Tudják, hogy hol van a fiuk? 

-Elvileg nálad. -mondta Paul.

Bementünk a nappaliba, Mary és Paul leültek a kanapéra, én pedig fel-alá mászkáltam a helyiségben idegességemben. Elmeséltem nekik, hogy mi is történt. Kezdve azzal, hogy megjelent Roy.

-De akkor Roy azért jött, hogy figyelmeztessen titeket? -kérdezte Mary könnyes szemmel.

-Igen. -mondtam magabiztosan és mérgesen, amitől még mindig agyaram és vörös szemem volt.

-Nem gondoltál arra, hogy mivel Roy apja a vezér, a fiú is benne lehet az ügyben? -kérdezte Paul.

-Nem hiszem. Őszintének tűnt. -válaszoltam most már nem annyira magabiztosan, de ugyanolyan dühösen.

-A párducok befolyásolhatóak. Bármire rávehetők egy kis árammal. Mondjuk hogyha sokkolózza az apja, akkor hajlandó lenne elrabolni egy embert. -vetette fel Paul.

És akkor bevillant. Roy fél az áramtól. Amikor nálunk szikráztam, megijedt tőlem és ennek hangot is adott. Már tudom, hogy hova kell mennem! Elindultam a kitörött ajtó felé, de még visszaszóltam:

-Köszi a segítséget és az ajtóhoz holnap küldök valakit, aki megcsinálja.

Kiviharzottam a házból és a város másik felére igyekeztem. Roy-hoz.

Sziasztok, Drágáim!

Itt az új rész. Bocsi, hogy ilyen későn hoztam... <3 Remélem tetszik... Köszönöm, hogy ennyien olvassátok az agyam béna kis szüleményeit <3 :*

Puszii: Dor