My Valentine ~a.i.~

Epilógus

 

     Csak saját felelősségre! Ez a fejezet merőben más mint az eddigi. Kedves barátnőimnek, ZsfiKohn és Hopeihe- nek, akiket annyira szeretek, hogy csak miattuk hajlandó vagyok ezt megírni. Csak, hogy tudjátok! Lelki szemeim előtt Spanyolországban vagytok és egy "Otthon" című meló-drámát forgattok. Remélem elégedettek lesztek az írásommal, mert ha nem, akkor az a ti bajotok! Kedves olvasok! Ajánlóm figyelmetekbe a fent megtalálható zene elindítását. Jó olvasást és ne utáljatok nagyon.

 

   A zsebemben megszólalt Pharrell Williamstól a "Happy", ami Ashton csengőhangja. Három hónapja állítottam be neki, amikor megtudta, hogy terhes vagyok és úgy gondolta, hogy minden egyes hívásakor, majd átérzem az ő örömét.

-Igen?-veszem fel dühösen. Tegnap összevesztünk egy kicsit, s mivel már nem volt otthon mikor felkeltem, nem tudtuk tisztázni a dolgot. A vita tárgya pedig a sok turné volt. Amióta terhes vagyok, Ashton nem engedi, hogy nagyon megerőltessem magam. Pontosítok, semmit az égvilágon nem csinálhatok a pihenésen kívül. Még apa is egyetértett vele, ezért átvette egy kis időre a banda menedzselését. Ez meg azzal járt, hogy míg a férjem Európában turnézgatott, én otthon ültem egyedül és chipset zabálva bámultam a tévét. Az is igaz, hogy a lányok velem voltak, de nekik is megvan a saját életük. Bonnie alig bír az ikrekkel, Heather az utolsó szakaszban volt a terhességében, ezért egész nap csal aludt meg evett. Hope próbálja lebeszélni a fiát, hogy ne akarja mindenáron teleaggatni magát tízévesen, Scarlett pedig el volt foglalva az esküvője megtervezésével. Én meg otthon ültem és unatkoztam. Ashton is alig láttam és ezt tegnap szóvá is tettem neki. "Majd ha vége van ennek az egésznek, megbeszéljük", mondta sóhajtva, aztán elment lefeküdni és persze, hogy mire felkeltem, ő már el is ment. Ez az utolsó állomás a turnén. Skócia fővárosában lépnek fel holnap este, aztán vége. Minden a rendes kerékvágásba rendeződik.

-Mikor indultok?-kérdi félve a férjem.

-Most-nézek ki a ház elé, ahol Bonniék pakolják be a cuccokat.-Amúgy kösz, hogy elköszöntél. Igazán jól esett-vágom rá. Hallom, ahogy a vonal másik oldalán fáradtan sóhajt.

-Sophia-kezdi.-Ne haragudj! Nem akartalak felébreszteni.

-Milyen rendes vagy-forgatom a szemeim.

-Most mennem kell, de mindent megbeszélünk-mondta a szokásos dumát.

-Talán nem is kéne elmennem-vetem oda, mire síri csend telepedik a vonalra.

-Szükségem van rád!-nyögi.-Muszáj idejönnöd.

-Oh, szerintem te nagyon is elvagy egyedül!-fújom.-A múltkor se nagyon kellettem oda-vágom rá. Franciaországban voltunk. Az első alkalom volt, hogy kimozdulhattam a házból és elmehettem a fiúk koncertjére. De ehelyett, mikor odaértem, Ashton még csak figyelembe sem vett, mert túlságosan is lekötötte a figyelmét a párizsi lotyók.

-Ne kezdjük elölről!-fújtat mérgesen.-Tudod mit? Csinálj amit akarsz! Nekem mennem kell!-közli, aztán leteszi. Érzem, hogy egyre mérgesebb vagyok és legszívesebben dühöngenék, ordítanék.

-Sophia-érinti meg a vállam Hope.-Nyugi. Mély levegő-együtt kezdünk ki-be lélegezni és a düh hamar elpárolog.-Oké, semmi baj.-boldogan mosolygok Hopera. Nagyon sokat segít.

-Nem kéne elmennem-mondom.

-De el kell-szögezi le.-Mindketten fáradtak vagytok, idegesek és morcosak, de Ashtonnak nagy szüksége van rád és a támogatásodra.