Never Forget You[BEFEJEZETT]

1.rész-Mr.Tomlinson-

Pontban kilenckor kopogtak az ajtón,mire én felálltam a fotelből.Ha minden igaz,akkor ez a bizonyos Mr.Tomlinson lesz az.Igazság szerint utánanéztem,de csak annyit találtam,hogy a One direction tagja.Ettől meg nem fogok hátast dobni,nap mint nap találkozok ugyanilyen sztárokkal.
Megint kopogtak az ajtón,de most hangosabban,így muszály volt kinyitnom.Megragadtam az aranyszínű kilincset,és kinyitottam az ajtót.
-Végre,már azt hittem itt fogok állni estig-mondta flegmán az előttem álló fiú.
Barna haja kócosan állt mindenfelé,kék szemével lenézően méregetett engem.Lábait egy fekete farmer takarta,és egy egyszerű fehér póló volt rajta.Egy nagyon márkás cipő volt a lábán,amit én az egyhavi fizetésemből se tudnék megvenni,de bizonyára neki ez nem jelent gondot.
Flegma stílusától felment bennem a pumpa,de türtőztetnem kell magam,ha meg akarom tartani az állásomat.
Mélyen beszívtam a levegőt,majd egy mosolyt erőltettem a számra.Megköszörültem a torkomat,mire végre hajlandó volt levenni a szemét a melleimről.Perverz állat.Összefontam magam előtt a karomat,és ránéztem.
-Segíthetek?-kérdeztem vissza ugyanolyan stílusban,mint ő.
Arcán egy fintor jelent meg,és gúnyos mosolyra húzta a száját.
-Nehéz kitalálni,miért jöttem egy sminkesszobába-forgatta meg a szemét.
Ha a szememmel ölni tudtam volna,már biztos hogy halott lenne.Nem könnyű engem felidegesítenu,de neki egy perc ismerettség után sikerült.Nem semmi.
-Gyere be-morogtam és félreálltam az ajtóból.
Mikor elsétált mellettem,éreztem kölnijének illatát,ami biztos hogy a legdrágább kategóriába sorolható be.
Hallottam,hogy helyetfoglal a sminkesszékben,ami azt jelentette,hogy kezdenem kéne a munkát.Becsuktam az ajtót,de mindvégig magamon éreztem a pillantását.A seggemet stíröli.Idegesen fújtattam egyet,és odatrappoltam hozzá,amit ő szórakozottan figyelt.
Mielőtt még megszólalhatott volna,a kezembe fogtam az ecsetemet.Arcára néztem,hogy mit is kéne használnom,de a bőre egyszerűen tökéletes volt Sehol egy bőrhiba,vagy egy karikás szem.
-Esetleg elkezdesz dolgozni,vagy tovább stírölsz?Még három helyre kéne mennem ma!-fortyogott Tomlinson,ami nálam betette a kaput.
-Na idefigyelj!Kurvára nem érdekel,hogy ki vagy és mennyi pénzed van!Még egy beszólás,és egy olyat lekeverek neked,hogy soha többet,senki nem fogja stírölni a puccos sztárarcodat!Vetted?-sziszegtem idegesen.
Mintha félelem csillant volna meg a szemében,de magabiztos mosolyra húzta a száját.
-Harciasak vagyunk ma-jegyezte meg vigyorogva.
Idegesen fújtattam egyet,majd nekikezdtem a munkának.Sosem értettem,hogy a férfiakat miért kell sminkelni,egy kis photoshoppal bármit meg lehet csinálni.
Zacskócsörgésre lettem figyelmes,mire összeráncoltam a szemöldököm.Tomlinson kezében egy szendvics volt,amit az itteni automatából vett.Elfintorodtak,tekintve arra,hogy három napja csak kávén élek.A fiú észrevette a reakciómat,és kérdőn nézett rám.
-Mivan?-kérdezte „kedvesen."
-Semmi-ráztam meg a fejemet.

Folytattam a munkát,és mikor kész lettem,letettem az ecsetet.Elégedetten szemléltem a művemet,de Tomlinson megzavart.
-Most,hogy eltöltöttem itt tök fölösleges 15 percet,megyek-mondta flegmán,és az ajtó felé indult.
Magamban ujjongtam,hogy végre elmegy,ez volt életem leghosszabb negyed órája.
Kinyitotta az ajtót,és már majdnem kilépett,de még utoljára visszanézett.
-Amúgy Louis Tomlinson vagyok-vetette oda félvállról.
Most jut eszébe bemutatkozni?Nagyon logikus,mondhatom.
-Leszarom!-morogtam,és becsaptam az ajtót.