Egyirányú Leszokás (One Direction Fanfiction) /Befejezett/

A Nagy Nap

~Elouise szemszöge~

Mikor reggel meghallottam az ébresztőt, azon gondolkoztam, hogy mi az istennek szól ez amikor NYÁR van. Én még aludni akarok. De aztán eszembe jutott, hogy ma lesz a koncert, ezért kiugrottam az ágyból, mintha az előző gondolataim nem is léteztek volna. Felvettem egy kényelmes otthoni szettet aztán lementem a konyhába. Nagy meglepetésemre nem volt senki lent, de a hűtőn volt egy üzenet mi szerint, anya dolgozik. Hát ez csodás. Pedig azt hittem segít készülődni. Mert igen ma van a Nagy Nap. One Direction koncertre megyek. Annyi mindent köszönhetek nekik. Többek között az életemet. Na mindegy. Még reggeliztem aztán, felmentem a szobámba, hogy kiválasszam a tökéletes ruhát a koncertre. Végül az mellett a fehér egybe ruha mellett döntöttem, amelyiken a fiúk tetoválásai vannak rajta. Imádom ezt a ruhát ez a kedvencem. De ezt most félre teszem, és felveszek egy fekete farmert egy egyszerű fehér pólóval, mivel ma még elmegyek az árvaházba meset olvasni és játszani a kicsikkel. Miután felöltöztem el is indultam.
Mikor oda értem a gyerekek még aludtak, ezért elmentem a konyhára és segítettem reggelit csinálni, aztán fel szolgálni.
-Jó reggelt kincsem. Jól aludtál?-mentem be a kedvenc tündéremhez Deanahoz. Annyira édes, és Ő is Directioner szóval nagyon jól kijövünk.
-Jól köszi. Ma mész a koncertre igaz?-kérdezte, miközben óriás barna boci szemmel bámult rám.
-Igen kicsim. Szeretnél valamit?-kérdeztem, mert tudtam, hogy még nincs vége.
-Ezt...-adott egy nagyon édes rajzot amin a négy fiúval állt, és Harry a kezében tartotta.-...oda adod nekik?
-Hát persze kincsem. Mit szeretnél mit mondjak nekik?
-Azt, hogy nagyon szeretem őket, és egyszer majd igazából is fogunk találkozni.-mondta és láttam, hogy gyönyörű szemében könny csillog. Megesett rajta a szívem.
-Hát persze, átadom. De most gyere menjünk meset hallgatni.
-Te olvasol ugye?-kérdezte már jóval vidámabban.
-Naná. Mit olvassak?
-A Szépség És A Szörnyeteget. Légyszi-nyújtotta el az "i" betűt.
-Rendben akkor azt olvasom. Na gyere kicsim.
Amikor leértünk már minden kicsi lent volt. És miután elolvastam a mesét, el is indultam haza. Mikor haza értem kicsit be hullámosítottam a hajam és egy egyszerű sminket tettem fel, aztán fel vettem az élő készített ruhámat és a fekete magassarkúmat. Még bele néztem a tükörbe és ellenőriztem, hogy Deana rajzát el raktam-e. Mikor erről megbizonyosodtam el is indultam.
Már majdnem az arénához értem, amikor keserves gyerek sírást hallottam. Körül néztem, és megláttam egy Directioner feliratos pólóban ücsörgő körülbelül hat éves kislányt. Nem haboztam oda léptem hozzá.
-Mi a baj kicsim? Hol vannak a szüleid?-rlőször negszeppenve nézett ram majd válaszolt.
-Nem tudom. A mami bement azon az ajtón, de én elsodródtam amikor mentünk befelé.-sírt tovább miközben a jól ismert "Csak alkalmazottaknak" felirattal.
-Hogy hívnak kicsim? És a mamádat?
-Engem Annabella Mitchellnek. A mamit pedig Cintya Mitchellnek. De engem csak Annienek szólítanak.
-Akkor gyere Annie beviszlek anyához oké?
-Jaj köszönöm.-ölelt át.-Már nagyon féltem, hogy nem találom meg őt.
Elindultunk de egy, hatalmas biztonsági ember megfogott és hátra húzott ez álltal nem látta, hogy Annie mögöttem áll.
-Kisasszony, rajongoknak tilos a belépés. A koncerten majd látja a fiúkat.
-De uram én nem is szeretnék bemenni. Csak hoztam valakit akit azt hiszem már keres az anyukája.-és ezzel elléptem Annie elől. Ezzel egy időben kicsapódott az ajtó, és egy kétségbe esett nő szaladt ki rajta.
-Mike nem láttad Anniet? Már mindenhol kerestem.
-Itt vagyok mama.-kiáltott boldogan és az anyukája nyakába ugrott.
-Jaj, hogy köszönjem meg?
-Sehogy, ez csak természetes.-mondtam neki.
-Várj! Mi a neved?-kérdezte Annie.
-Elouise Parker. De csak El vagy Elie.-mondtam mosolyogva.-Majd találkozunk a VIPban oké?
-Jaj mégegyszer nagyon köszönöm.-mondta Cintya és ezzel ment is vissza. Én pedig elindultam a kapuhoz. Szerencsére nem volt gond így könnyen betudtam menni. A koncert kezdete előtt már én is teljesen izgatottan álltam az első sorba, és a mellettem álló teljesen idegen lányok kezét szorongatva kántáltam a fiúk nevét. Majd lekapcsolódtak a fények és mindenki sikítani kezdett, velem együtt. És ekkor megvilágították a színpadot és befutott a négy fiú. Én nekem pedig egy könnycsepp hullott le az arcomon. Nem hittem volna, hogy eljutok ide, de most itt vagyok és nagyon boldog vagyok.
Elkezdtek énekelni és én is velük tomboltam. Aztan elérkeztünk a Little Thingshez és mindenki egymásba kapaszkodva énekelt, és sírt. A koncert végén elköszöntem a többi lánytól majd elindultam hátra a backstagebe.
Sokáig vártam, de megérte. Én voltam az utolsó, de amint megláttam a fiúkat az eddig vissza tartott sírást kiengedtem, és csak álltam, és motyogtam, hogy köszönöm. Aztán észbe kaptam és lendületből ugrottam Harry nyakába, ak erre szinte fel volt készülve és szorosan átölelt.
-Annyira köszönöm!
-De mit drága?-kérdezte azon a csodálatosan mély hangján. Kibújtam az öleléséből és megöleltem a többieket is, és nekik is elsuttogtam egy-egy köszönömöt.
-Most már elmondod mit köszönsz?-kérdezte ismét Harry.
-Az életemet. Tudjátok, 12 éves koromban az életem, fenekestül felfordult. Apám ivott anyám teljesen össze ropppant. Én rossz társaságba keveredtem. Dohányoztam, ittam, aztán amikor apám meghalt, elkezdtem drogozni. Azt mondták meg fogok halni, ha nem megyek elvonóra. Nem akartam elmenni. Nem akartam azok közé az emberek közé kerülni akik olyanok mint én. De mégis elmentem, mert anya azt mondta, hogy Ő ennek ellenére szeret, és ha végig csinálom, láthatlak titeket, és elmondhatom, hogy milyen hálás vagyok.-már szinte zokogtam, de Harry és a fiúk egy nagy bátorító ölelésében részesítettek, ezért folytattam.-Mikor kijöttem az elvonóról, nagy nehezen letettem az érettségit. Mindennek már 1 éve, de néha amikor valami baj van, még mindig úgy érzem, hogy ha most lenne nálam akár milyen drog, bevenném, elszívnám, akármit. De ehelyett a Ti zenéteket hallgatom, és ez elveszi a figyelmem. Egy éve nem drogoztam, és bár a cigiről nem sikerült leszokni, már inni sem szoktam.-fejeztem be. Négy csodálkozó és kissé fátyolos tekintet bámult rám. Legalább 5 perce csak néztünk szótlanul amikor Liam megszólalt.
-Büszke lehetsz magadra. Olyat tettél ami bem mindenkinek megy, és fiatal korod ellenére sok mindent megéltél, és most itt vagy és nekünk hálálkodsz. De ez mind a Te érdemed.-mondta, a fiúk pedig helyeseltek. Én nekem pedig újból könnyes lett a szemem és pár csepp ki is csordult. És ekkor eszembe jutott Deana és az ajándéka.
-Oh majd' elfelejtettem. Tessék ezt nektek hoztam-halásztam elő a rajzot. Először megnézték a rajzot, aztán rám néztek vissza a rajzra, és megint rám. Ezt el ismételték még párszor mire Louis viccesen megszólalt.
-Ezt Te rajzoltad aranyom?-kérdezte, mire belőlem is és belőlük is kitört a nevetés. De aztán elkomolyodtam ahogy eszembe jutott Deana nagy szomorú szeme és amit mondott. Ezt ok is észre vették, mert abba hagyták a nevetését és Louis aggódva fürkészett.
-Rosszat mondtam?-kérdezte.
-Nem csak. Tudjátok az árvaházban van egy kislány Deana Ross aki nagyon szeret titeket és ő kérte, hogy adjam ezt át mert Ő nem lehet itt, és azt kérte, hogy mondjam meg nektek, hogy egyszer valóban találkozni fogok, és akkor majd minden jó lesz. Megtennétek, hogy aláírtok kettő dolgot?
-Persze. Mit irjunk alá?
-Ezt a két papírt. Az egyiket Deana névre a másikat pedig nekem.
-És mi a Te neved?-kérdezte Niall kedvesen.
-Elouise. Elouise Parker.

Na babák itt az első rész!
Rövid pályafutásom leghosszabb része. Több mint 1100 szó.

Remélem tetszeni fog.

×××All The Love×××