Egyirányú Leszokás (One Direction Fanfiction) /Befejezett/

43. rész

~Elouise szemszöge~

Arra keltem, hogy valamelyik gyökér beront a szobába és kiabálni kezd.
-Gyerekeeeek mi a szar van? Miért alszotok?-gondolhattam volna, hogy Louis.
-Bocsi!-suttogtam Harry fülébe, majd téli torokból üvöltöttem Louissal.
-Ha bármihez is hozzáérsz meghalsz!
-Bocsánat!-emelte fel a kezeit.-Ugye nem az történt amire gondolok?
-Mivel nem vagyok gondolat olvasó, ezért nem tudom! Most kérlek, hogy menj ki, és várd meg amíg lemegyünk oké?-beszéltem teljesen higgadtan, mire bólogatva kihátrált a szobából.
-Harry!-puszilgattam a mellkasát.
-Hmm!-nyöszörgött.
-Kérem a takarót!
-Nem, aludjunk!
-Harry! Délután négy van, és ma szeretnék elmenni vásárolni.-hisztiztem.
-Jól van na! Na nyávogj!-puszilta meg a fejem és kimászott az ágyból, felvette a boxerét, leszedte a szaladt inget a csillárról, és kiment. Betekertem magam a takaróba és a szekrényhez sétálva kiválasztottam egy piros hosszú ujjú felsőt, egy fekete farmert, és a bordó csizmám, majd ehhez felraktam egy fekete sálat, és a piros kabátommal a kezembe elindultam lefelé. Mikor leértem az összes fiú lent ült, és elmélyülten beszélgetett. Csak egy mondatot csíptem el.
-De neki ne mondjátok!-ennyit hallottam, majd megköszörültem a torkom és lejöttem az utolsó két lépcső fokon.
-Nos, ha ki pletyiztétek magatokat, akkor mehetnénk is.-néztem rájuk, de mind melegítőben és kinyúlt pólóban ültek.
-Hova akarsz menni?
-A karácsonyi előkészületekhez szeretnék venni pár cuccot.
-Hát akkor hívj amikor végeztél és elmegyek érted!-nézett rám Harry, mire dühös lettem
-Nem! Te is jössz!-mutattam rá.
-Adj tíz percet!-állt fel a kanapéról.
-Papucs!-gúnyolódott Louis.
-Ó, hogy Te is jössz? Rendben! Akkor menj készülni!-vigyorogtam rá gonoszan. A másik két fiúnak már szólni sem kellett hanem elmentek felöltözni. Tíz perc múlva mind beültünk volna az autóba, de Harry nem hagyta, higy vezessek.
-Harry, Én vezetek! Szállj már ki!-kiabáltam vele.
-Nem! Ülj be és megyünk!-mondta normális hangon.
-Nem, én fogok vezetni, ha tetszik, ha nem!-veszekedtem tovább.
-Jól van! Csak nem értem minek kell ekkora hisztit csinálni!-kiabált rám aztán kiszállt az autóból, és bevágta az ajtót, majd elsétált a túloldalra és hatalmas hévvel ült be és csukta magára az ajtót. Könnyek szöktek a szemembe, hiszen még sosem fordult elő, hogy így kiabált volna. Letörten és csendben beültem az autóba, majd beindítottam, és indultunk. Hisz perc volt az út a bevásárló központig, és ezt az utat csendben tettük meg, csak az Én szipogásom hallatszott. Mikor oda értünk, szó nélkül leállítottam a motort, és elmentem egy bevásárló kocsiért. Mikor vissza felé elmentem az autó mellett láttam, hogy senki nem ül a kocsiban ezért bekapcsoltam a riasztót, és elindultam befelé. Gépies mozdulatokkal dobáltam a kocsiba a szükséges dolgokat, és véletlenül a gyerek osztályra fordultam. Ahogy ott álltam, és néztem, ahogy a kis tündérek játszanak és édesen hadarva mesélik az anyukájuknak, mi történt velük, az eddig visszatartott könnyek végig folytak az arcomon. A vállam raszkódott, és hang nélkül sírtam. Mikor megfordultam egy kislány állt előttem.
-Szia!-mosolygott rám. Barna bőre, haja és zöld szeme volt. -Szia! Hát te?-igyekeztem eltűntetni a sírás nyomait, de a könnyek kifolytak a szememből.
-Csak nagyon kedvesnek tűntél, ezért köszönömtem.-nevetett majd elszaladt. Láttam, ahogy oda megy az anyukájához, majd boldogan mesél neki, miközben felém mutogat. A könnyeim még mindig folytak. Szükségem lett volna egy ölelésre, de Harry éppen haragszik ram, a fiúk pedig nem tudom hol vannak. Vagyis amikor felnéztem három szomorú szempár nézett rám sajnálkozva. Istenem ha tudnák miért viselnek meg ennyire a gyerek cuccok, és a kislány kedvessége. Az emlékek ismét elárasztottak, és Louis karjaiba vetve magam, zokogni kezdtem. Erősen szorított magához.
-Vigyázzatok rá, megkeresem ezt az idiótát!-engedett el, de a helyét azonnal átvette Niall.
-Annyira hiányzik!-sírtam a vállába.
-Shh, semmi baj!-ölelt meg, Liam pedig csak a hátam simogatta, hogy érezzem velem vannak. Pár perc múlva teljesen elmúlt a sírás, és kezdtem megnyugodni. Megfogtam a kocsit, és magam előtt tolva elindultam. Visszapakoltam mindent amit vettem, hisz most úgy éreztem semmi értelme megvenni. A fiúk loholtak utánam.
-Most mit csinálsz?
-Nem érdemes ezeket megvenni. Hiszen, annyira nem is szeretem a karácsonyt!-vontam vállat. Amikor újra üres volt a kocsi, megvettem néhány élelmiszert, és ezekkel indultam kifelé.
-Louis azt üzeni, hogy haza ment Harryvel.-mondta nekem Liam. Nem mondtam semmit, csak egy bólintással jeleztem, hogy felfogtam. Fizetés utána, elindultunk kifelé, de a parkolóba egy csomó riporter volt, és mindenki a fiúkat akarta. Aztán amikor észre vettek engem kezdtek fotózni, és kérdésekkel bombáztak. Ki vagyok, mit akarok a fiúktól, és hasonlók. Kezdtem szédülni.
-Liam!-kiáltottam kétségbe esve, mert úgy éreztem elsodornak, és elfogok ájulni.
Még időben hátra fordult és elkapott, mert a következő pillanatban elájultam. Az utolsó amire emlékszem, az az volt, hogy Niall kétségbe esve hívta a mentőket.

Hát ennyi voltam.
Tudom már kiraktam egyszer a 43. részt de nem tetszett és inkább leszedtem és újra írtam.
Remélem tetszik!

×××All The Love×××