Egyirányú Leszokás (One Direction Fanfiction) /Befejezett/

46. rész

~Elouise szemszöge~

Már egy ideje sétáltunk, amikor ahhoz a nagy óriáskerékhez értünk. És akkor eszembe jutott egy-két dolog, pontosabban a fiúk neve.
-Úristen!-torpantam meg.
-Baj van?-léptek közelebb, készen állva arra, hogy elkapjanak, ha dőlnek.
-Nincs Harry!-mosolyogtam a magas zöld szemű fiúra.
-Huh akkor jó!-fújta ki a bentartott levegőt, aztán amikor leesett neki amit mondtam, rám kapta a tekintetét és vissza kérdezett.
-Hogy mondtad?-nézett rám.
-Hát Liam nem igaz most mond meg, ez a Harry gyerek még süket is?-nézten az említett barna hajú és szemű fiúra.
-Hát látod!-mutat rá aztán megölel.
-Lou, Niall ti mit gondoltok?-néztem a kék szeműekre.
-Azt a rézfánfütyülőcsillámláma mindenkit!-rikkantott Niall.-Te emlékszel!-ölelt meg.
-Hát csak a nevekre.-hajtottam le a fejem.
-Nem gáz, ez is haladás csillagom!-kacsintott Louis. Hat jó. Egyszer csak oda jött néhány, fiatal lány. Talan kettő max három évvel idősebbek nálam.
-Sziasztok kaphatunk autogramot?-kérdezték.
-He?-kérdeztem igen értelmes módon.
-Majd elmagyarázom. Most csak mosolyogj, és ne válaszolj semmilyen kérdésre!-suttogta a fülembe Harry. Hát oké.
-Akkor lehet?-néztek ránk a lányok könnyes szemekkel(??).
-Persze!-mosolyogtak rájuk a fiúk, ezért én is. Néhány közös kép után elkezdtek beszélgetni.
-És Ő ki?-kérdezték kedvesen.
-Ő az egyik barátunk, de sajnos elvesztette az emlékezetét, ezért nem tudunk többet mondani!-nézett rájuk Liam.
-Értem. Sajnáljuk!-mosolyogtak rám, ezért én is csak bólogattam, és mosolyogtam. Tovább csacsogtak, és mivel kezdtem unatkozni, észrevétlenül, elsurrantam. Sétáltam az utcákon és nézelődtem, amikor véletlenül, neki mentem egy velem egy idős srácnak.
-Jajj ne haragudj!-sajnálkoztam és mentem volna tovább, de megérintette a vállam, ezért felnéztem rá. Annyira ismerős volt. De honnan?
-Elouise? Elouise Parker?-kérdezte. Ez a nevem, ha jól tudom.
-Öhm, ha jól emlékszem akkor igen.-néztem fel rá. És hirtelen beugrottak a képek. Minden. Ez a srác az osztálytársam volt. Apa szörnyű ember volt. Elmentem otthonról. Londonba jöttem. Árvaházban laktam. Drogoztam, ittam. Megerőszakoltak. Az anyám. A húgom halála. A pénzek. A One Direction. A tűz. Hogy együtt lakunk. Hogy Harry a barátom. Hogy milyen csodás volt az első éjszakánk. Minden. Egytől egyig eszembe jutott.
-Úristen.-suttogtam.-Dylan. Kérlek segíts. Pár hete elvesztettem az emlékeimet, mindent, és most nagyon fontos lenne, hogy vissza menjünk a London eyehoz. Mindenre emlékszem, és ott van a barátom, és a barátaim. És kezdek szédülni. Vissza kell mennünk!-magyaráztam de közben erősen szorítottam a karját.
-Oké, menjünk.-ahogy sétáltunk kezdtem jobban lenni.
-Várj!-szóltál neki.-Mindenre emlékszem ezért, amikor mögéjük érünk, énekelni fogok.-osztottam meg vele eme csodás ötletet.
-Oké. Tessék a számom.-adott a kezembe egy kis névjegyet.-Ha bármi van, hívj. Úgyis régen találkoztunk.-megölelt majd odébb állt. Mikor felnéztem, láttam, hogy a fiúk még mindig ott állnak. Mögéjük mentem és belekezdtem.
-Truly, Madly, Deeply I am, foolishly, completely falling. And somehow you kicked áll my walls in so baby say you'll always keep me.
Truly Madly Crazy Deeply in love, with you. With yoooou.-fejeztembe. Az emberek kis körben álltak körülöttem és megtapsoltak, aztán elmentek és öten álltunk, egymás szemébe bámulva.
-Na mi van? Meg sem öleltek?-nevettem. Erre mindannyian odajöttek, és megszorongattak. Aztán a végén Harry ott állt előttem, és végül megkérdezte.
-Rám is emlékszel?
-Miért kéne?-vigyorogtam rá.
-Ühümm...-bólogatott édesen. Halkan felnevettem, majd a nyakába ugrottam és megcsókoltam.

Na babák!
Fontos kérdésem van, és szeretnék minél több választ kapni!
Csak ötven részig írjam, ami már csak négy részt jelent, vagy írjam, hosszabbra?
Van ötletem, nem azért, csak ha szeretnétek akár most is lezárhatjuk.
Várom a válaszokat!

×××All The Love×××