Egyirányú Leszokás (One Direction Fanfiction) /Befejezett/

28. rész

~Harry szemszöge~

Szóval átöltöztünk, és indultunk is.
-Paul, tulajdonképpen hova is megyünk?-kérdezte Louis a sírástól rekedt hangon.
-Egy kedves ismerősöm felajánlotta, hogy menjünk el hozzájuk vacsorára.
-És kit takar a hozzájuk?
-Margaret és a lánya élnek ketten egy nagy házban. Elouisenak voltak gondjai, de mára már rendben van, szeretném ha kedvesek lennétel velük!-teszi hozzá figyelmeztetően.-Világos!?-kérdezte mivel nem válaszoltunk.
-Hát persze.-mondtuk egyszerre. Na ez jó. Most lett vége, talán életem utolsó koncertjének, a kedvem valahol útközben elveszett, de legyek kedves.
-Mennyi idős a lány?-Liam kérdése törte meg a csöndet.
-19 éves. Szóval még nem nagykorú!-teszi hozzá, mintha mi nem tudnánk.
-De mégis zűrös élete volt?-kérdezte meglepetten Niall.
-Igen. De mi lenne, ha az út további részében nem kérdeznétek semmit?-kiáltott.
-Csend.-vágta rá Lou.
-Hát ez igencsak szar poén volt.-gúnyolódik Paul.
-Nem tehetek róla. Na hagyjuk inkább.-szólt be Louis. És innentől kezdve, a húsz perces utat csendben, és nyugalomban töltöttük.
-Itt vagyunk.-állt meg Paul egy kis családi ház előtt.
-Nem azt mondtad, hogy nagy házban laknak?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Két emberek nagy.-vonta meg a vállát. Hát ez csúcs. Az ajtóhoz érve, kopogni szerettünk volna, de az ajtó már nyílt is ki, és egy körülbelül 40 éves, kedves arcú nő állt az ajtóban.
-Sziasztok!-mosolygott kedvesen.
-Jó estét!-motyogtuk szinte egyszerre.
-Na hát Margaret! Hogy Te mennyire nem változtál semmit!-üdvözölte Paul.
-Te sem Paul, Te sem.-mosolygott a hölgy.-De mit ácsorgunk itt kint? Gyertek be!-invitált minket. Amint beléptünk, jó gyerek módjára, levettük a cipőt, kabátot és felakasztottuk.
-Nos a lányom még a szobájába van, de nyugodtan felmehettek hozzá. Ő nagy rajongótok, de sajnos nem tudtam neki jegyet venni. Jól sejtem, hogy már nem is lesz alkalmam?-kérdezte halkan és a kisírt szemű társaságunkra nézett.
-Ezt még nem tudjuk biztosan, de megígértük, hogy vissza jövünk, szóval...-adta a diplomatikus választ Liam. A hölgy csak bólintott, majd megölelt mindannyiunkat. Váratlanul ért, de mind visszaöleltünk.
-Na itt fecsegek, a vacsora meg sose lesz kész.-nevet fel és elszalad a konyhába, de még hátra kiált.-Menjetek fel nyugodtan!-erre csak elmososlyodom. Elindulva az emeletre az egyik szobából a saját, és egy angyali hangot hallunk.
-So don't let me go, we can live forever!-énekelte egy lány. Lepisszegtem a fiúkat és csak hallgattam. Mikor vége lett a dalnak, hallottam ahogy szipog. Szegény, tudja, hogy vége. Aztán hallottam, ahogy megpenget egy gitárt és a Little Things című számunkba kezd bele. Ekkor halkan benyitottunk és leültünk kőre a földre, mert csukva volt a szeme és nem látott minket. Mikor Niall részéhez ért, akaratlanul is elmosolyodtam.
-Maybe you love yourself like I, you sing!
-Love You!-énekeltünk neki. Erre kinyitotta a szemét és csak nézett ránk. Félre tette a gitárt, és csak nézett.
-Hello!-szólalt meg végül.
-Szia!-köszönünk kedvesen.-Nagyon szépen énekeltél, miért nem voltál a koncerten?-kérdezte Louis lehajtott fejjel, mert még mindig könnyes volt a szeme.
-Anya nem tudott jegyet szerezni.-suttogta.
-Pedig ez volt az utolsó.-nézett fel Louis összetörve. A lány felugrott és oda szaladt Louihoz. Átölelte és suttogott valamit a fülébe, mire még jobban szorította magához és sírt. Ahhoz képest, hogy mindenki azt hiszi, hogy Louis a legkeményebb, ahhoz képest Ő a legérzékenyebb. Pár pillanat múlva a lány, hozzánk is oda jött és megölelt. Ekkor kicsit körbe néztem, és ijesztő volt, hogy mindenhol ott voltunk. Mármint a falon. Csodálkozom, hogy életnagyságú karton babája nincsen. Vagyis azt hittem, hogy nincsen. Niall ugyanis leakart ülni az ágyra mire visítani kezdett.
-Neee!! Össze nyomod Harryt!!-elég furán bámultam rá, de Ő odarohant az ágyhoz és a takarót felrántva megláttam saját magam. Felkapott az ágyról és elkezdett beszélni hozzám.
-Semmi baj Harry.-és megpuszilt. Vagyis a kartont de na.-Gyere mész a többiek közé.-tette még hozzá aztán kinyitott egy nagy szekrényt, és a tartalom majdnem ráborult. Oda léptünk a fiúkkal és megfogtuk a banda többi tagját(???), majd hatalmas vihogásba kezdtünk, Ő pedig fülig vörösödött.
-Jól van na. Nincsenek barátaim!-védte magát. Erre csak döbbent pillantásokat kapott. Megvonta vállát majd beállította a babákat a helyükre(???) asszem.
-Így ni.-mosolygott. Észre vettem a szekrényben egy babát háttal fordítva.
-Az ott ki? Justin Bieber?-kérdeztem nevetve.
-Mi? Ja neeem!! Azt jobb, ha nem látjátok.-pirult el.
-De muti!-szóltam rá.
-Nem!-jelentette ki, de addigra Liam és Louis egymásba kapaszkodva röhögtek.
-Mi van?-kérdeztem és láttam, hogy kiszedték a kartont a szekrényből és Zayn kissé...khm....kipingált változata nézett ránk. Hát igen, mondanom sem kell, hogy hatalmas röhögésbe kezdtünk. Lassan Ő is velünk nevetett.
-Ezt mégis miért?-kérdezte Niall. Hát igen Ő az egyetlen aki nem tudja, hogyan kezelni Zayn távozását.
-Nos... Én csak, így dolgoztam fel tudod? Tehetetlen dühöt éreztem, és ezzel letudtam vezetni.
-Aha.-válaszolt szűkszavúan.
-Sajnálom!-suttogja a lány akinek a nevét még mindig nem tudom.
-Nem nem. Semmi baj, csak Te vagy az első aki így dolgozza fel. De tetszik!-teszi hozzá Niall. Örülök, hogy nem esett rosszul neki.
-Öhm még be sem mutatkoztam. Elouise Parker vagyok. És igazából bárhogy szólíthattok, csak Ellnek ne kérlek!-mutatkozott be.
-Miért?-tette fel a bűvös kérdést Lou.
-Mert olyan emberekre emlékeztet, akiket ma már megvetek.-mondta keményen. Vajon mi történhetett vele amiert ilyen gyorsan bezárkózott.
-Nem haragudj!-lép hozzá Loui de Ő csak hátrál.
-Adjatok egy percet kérlek!-suttogja, és elszalad. Mi pedig állunk ott a szoba közepén, és nem tudjuk mit csináljunk.

~Elouise szemszöge~

Nagyon nehezen beszélek még erről. Annyira rossz. Tudom, hogy nem tehetnek róla, de nem tudok erről nyíltan beszélni. Bár valószínűleg sosem látom őket többe, de jobb ha erről nem tudnak. Bementem a fürdőbe, és kinyitottam a fiókomat. A pengéken kívül még könnyű drog volt benne. Tudom, hogy ne szabadna, de egyszerűen nem bírom. Bekapok egy kis bogyót, és várom, hogy hasson. Mikor úgy érzem, hogy okés leszek, vissza megyek. A szobába lépve négy aggódó szempár bámul.
-Minden oké?-nyögi ki Lou.
-Aham!-mosolygok rá. Most már sokkal jobb.-Menjünk le.-javaslom. Erre csak bólintanak és elindulunk lefelé. Én pedig szórakozottan szökdécselek utánuk. Amikor a lépcsőhöz érek, nem tudom mitől, de úgy éreztem, hogy le szeretnék csúszni a korláton. Így hát felültem, és csúsztam.
-Wiii!-sikítottam. Még jó, hogy Harry a lépcső alján állt, mert majdnem leestem.
-Jól vagy?-fürkészett.
-Aha.-vihogtam rá. Mikor kimentem a konyhába, láttam, hogy Paul is itt van.
-Paul bácsi!!-ugrottam a nyakába.
-Elie!-üdvözölt Ő is. Mikor elengedtük egymást, anya rám nezett és furcsán méregetett. Tudja, hogy bedrogoztam magam? Vajon leesett neki?
-Fiúk! Menjetek át a nappaliba, mindjárt viszem a sütit.-mosolyog rájuk anya. Mikor kimennek rám néz.-Elouise Parker!-kiált rám. Tudtam.-Már megint?-suttogta aztán szomorúan.
-Anya Én...-kezdtem de leintett.
-Nem haragszom, csak mindig úgy érzem, hogy az Én hibám, hogy ilyen rossz gyerekkorod volt.-szipog. Oda lépek hozzá, és megölelem.
-Nem a Te vagy a hibás! Ígérem leszokok! Már nagyon kevés alkalommal használom!-súgom neki.
-Tudom szívem. Büszke vagyok rád.-nyomott egy puszit a hajamba, aztán a tányért megfogva indult befelé.
-Ez az ami rosszul érintett?-jött egy össze téveszthetetlen magas, ám mégis férfias hang. A francba. Mikor hátra fordultam, felemelte a fejét és csak nézett.

Waaaa!!!
Több mint ezeregyszaz szó!!!
Imadom mind annyiotokat!!!

×××All The Love×××

Ui.: Ezentúl szamozom a részeket!