Egyirányú Leszokás (One Direction Fanfiction) /Befejezett/

45. rész

~Harry szemszöge~

Azonnal szaladtam egy orvosért, aki egy hosszas vizsgálat után azt mondta, hogy csak a saját nevére emlékszik az anyukájára, és a húgára. Van húga?!
-Ne zaklassák fel. Ha el3g erős, akkor hamarosan visszatér az emlékezete, de ha nem akkor kérem, ne mondjanak neki semmit, hagyják elmenni.-fogta meg a vállam az orvos, sajnálkozva.
-Rám sem emlékszik?-kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
-Sajnálom!-nézett rám, majd az időközben megérkező fiúk felé fordult.-Bemehetnek hozzá, de tényleg ne mondjanak semmit!-figyelmeztetett mégegyszer majd elsietett. Ezek után bementünk hozzá.
-Úristen!-sikkantott fel.
-Baj van?-ijedtünk meg mind a négyen.
-Mit keresnek itt? Kik maguk?-kezdett el a nővér hívó után kutatni.
-Hey, nyugodj meg! Tényleg nem tudod kik vagyunk?-kérdezte Loui csalódottan.
-Kéne tudnom?-nézett rám sokkal nyugodtabban. Nem tudtuk mit mondjunk.
-Nem számít. Ha emlékezni fogsz ránk, csak szólj!-nézett rá majd megfordult és elment. A többiek utána mentek és csak én maradtam vele.
-Annyira sajnálom, de tényleg fogalmam sincs kik lehettek. És hiába próbálom rájönni csak megfájdúl a fejem.-nézett rám szomorúan.
-Semmi gond Elouise.-mosolyogtam rá.
-Az igaz, hogy van egy házam?-nézett rám.
-Nem tudom, hogy mit szabad mondanom, de van.-húztam egy széket az ágy széléhez.
-Akkor ti társ bérlők vagytok?
-Valami olyasmi!-nevettem fel, mire halványan elmosolyodott.
-Azt hiszem, hogy mi akár nagyon jó barátok is lehetünk!-mosolygott tovább.
-Hát persze.-nyögtem ki halkan. Szörnyű, hogy nem tudja ki vagyok. Nem emlékszik arra, hogy szeret. Mindent elölről kell kezdenem, és talán már nem lesz az enyém. Ebbe még belegondolni is rossz.

~Louis szemszöge~

Ahogy kiléptem a teremből, összetörtem. Nem emlékszik rám. Egyikünkre se. Az egyetlen jó része, hogy legalább viszonylag boldog. De ha kiderül, hogy nincs is húga, újra szomorú lesz. Pár perc múlva Margaret jött oda hozzánk, mindegyiküket megölelt. Ő is teljesen ki volt bukva. És amikor elmondtuk neki amit tudunk, akkor még jobban kiakadt.
-Nem jó, hogy emlékszik Kirára, hiszen mikor két éves volt meghalt. Istenem ezt, hogy fogom neki elmondani?-sírta el magát. Azonnal megöleltem és az én szeméből is kifolyt egy-két könnycsepp. Szörnyű, ez az egész, nem tudom, hogyan leszünk túl rajta.

3 NAPPAL KÉSŐBB

~Elouise szemszöge~

Ma végre haza mehetek, de mégsem tudok felhőtlenül örülni. Amikor felébredtem, nem emlékeztem semmire. Csak arra, hogy van egy kis húgom és egy édesanyám. Még azokra a kedves fiúkra sem emlékszem. Igen így van, még mindig fogalmam sincs kik Ők. Valamint megtudtam, hogy a húgom évekkel ezelőtt meghalt. Szörnyen éreztem magam, amikor ezt megtudtam. Még mindig nem értem, hogy hogyan felejtettem el mindent. De igyekszem, kevésbé kimutatni, és amikor egyedül vagyok akkor gondolkozok ezen, és azon, hogy vajon mit tegyek, hogy visszatérjenek az emlékeim. Már azt is próbáltam, hogy egy erősebb ütést mértem a fejemre, de nem segített. Szörnyen sajnálom ezeket a srácokat. Nem emlékszem rájuk, pedig biztos fontos részei voltak az életemnek, ha ennyire megviselte őket, hogy nem emlékszem.
-Elouise!-nyitott be az ajtómon a magas zöld szemű fiú. Azt hiszem négyük közül Ő viseli a legrosszabbul.-Bejöhetek?-egy bólintással jeleztem, hogy jöjjön majd letöröltem az arcomra száradt könnyeket.
-Baj van?-néztem rá.
-Nem, csak megakartam kérdezni hogy vagy?-ült a székre ami az asztalnál volt.
-Jól.-vágtam rá mire furán nézett ezért hozzá tettem.-Leszek.
-Mi lenne ha elvinnénk sétálni? Hátha valami eszedbe jut a helyekről!-ajánlotta fel.
-Hát jó!-vontam vállat.-Kimennél amíg öltözök?-néztem rá.
-Hát persze.-azzal kisétált. Az ablakon kinézve megállapítottam, hogy hűvös van ezért egy fehér rövid ujjú felsőt húztam fekete farmerrel. Bordó kabátot húztam egy barna sálat, és egy bordó telitalpú bokacsizmát. Úgy éreztem kész vagyok ezert lementem.
-Indulhatunk?-néztek rám. Nem mondtam semmit csak bólintottam, aztán elindultunk visszaszerezni az emlékeimet.

Tudom, szar lett de valahogy csak ez sikerült. Remélem azért nem csalodtatok túl nagyot.

×××All The Love×××