Lost in you Cameron Dallas (ff.)

~4~

Reggel kómásan a húgom sírására ébredtem. Egyre jobb... egyik nap köhög, fuldoklik, másik nap a sírásba hal bele. Nem tudtam mi a baja, ezért ma is komótosan átmentem a húgomhoz... mintha ez annyira érdekelne engem reggel 9 órakor.

- Nem!!! Ez csak egy rossz álom! – hallottam sírását az ajtón keresztül és benyitottam.

- Ó Zoe! – köszönt anya.

- Zoe! – csillant fel Sophie szeme és abba hagyta a sírást. – Kérlek szépen, te vagy az utolsó reményem kérlek menj el a turnéra!! – Ó hogy az a... el is felejtettem, bezzeg ő nem tudta volna elfelejteni. Tuti ez volt a baja. Mit meg nem teszek a húgomért...

- De nekem programom van a hétvégére. – azért mégis próbáltam keresni egy kis egérlyukat, hátha... Persze minden próbálkozásom kudarcba fulladt. De jó, jhjaj(irónia)! – Rendben elmegyek. – bólintottam rá a dologra, amire a húgom szó szerint a nyakamba ugrott.

- Köszönöm, köszönöm... – hajtogatta az ölelésébe vonva. Láttam anyán, hogy mosolyog és büszke rám, ami örömmel öntött el engem is. – Annyi mindent oda kell nekik adj és alá kell írasd a Magcon-os pólóm. – lelkesedett Sophie.

- Rendben, ezt később megbeszéljük, addig én pakolok és felöltözök.

- Köszönöm. Te vagy a legjobb nővér! – mondta és még egyszer utoljára megölelt.

És akkor nem a legnagyobb lelkesedéssel mivel már visszaaludni nem tudtam, ezért kicsit összekaptam magam és nekikezdtem a pakolásnak a bőröndömbe. 

A húgom egy egész seregnek való levelet nyomott a kezembe. Igazából azt mondta, hogy mindegyiknek van egy. És van egy pólója is, amit mindegyik fiúval alá kell íratnom. Ide még azt is hozzáfűzte fenyítésként, hogyha nem csinálom meg, akkor visszaküld a fiúkhoz. E mellett pedig rengeteg információt adott, hogy mit csináljak, hova menjek... Lefárasztott.

Én csak 4 órakor az autópályán fogtam fel, hogy igazából most mi a fenét is csinálok én. A húgom kedvéért vezetek a fehér audi-mban Los Angeles és Las Vegas közötti autópályán holmi tinédzser fiúkért, hogy örömöt okozzak a testvéremnek, aki most beteg és nem láthatja őket élőben, ezért egyedül kell végigszenvednem a nem tudom mit... Most akkor mi van? 

Őrült nagy hülyességet csinálok és tuti, hogy eltévedek, vagy nem kapom meg hova kell menni vagy eltévedek... á nem is tudom, hogy egyáltalán miért csinálom én ezt, ha egyáltalán nem tudom, hogy miről van szó. Jesszus most már én is teljesen összezavartam magam.

De most komolyan... ha nem lenne a Vine, Musical.ly, akkor én nem vezetnék itt. Egyáltalán ne születtek volna meg ezek a fiúk. Nem, a Vine a leghibásabb... ki találta fel és miért??? Habár nem szapulom itt azért annyira, mert nekem is van Musical.ly-m és eléggé bírom. De ez az egész tiszta hülyesség e... Inkább elhessegtettem a gondolataimat és felhúztam a rádióból üvöltő zenét maximumra. The Chainsmokers – Closer zenéjét bömböltettem és nem érdekelt nagyon a külvilág, csak vezettem a nyüzsgő autópályán és énekeltem.

8 órára értem a hotel elé, ahol apa egy szobát szervezett be. Valahogy nagy nehezen idetaláltam szerencsére. 

A recepciónál elkértem a szobakulcsot és a lifthez menve megnyomtam az 5. emelet gombját. A szobát megtalálva kinyitottam az ajtót és a csomagjaimat betuszkoltam a helységbe. 

Elképesztő volt a szoba. Fehér és kellemes bej színű falak. Egy hatalmas francia ágy, fehér bútor, óriási ablak a városfele, hatalmas fürdő. Egyszerű, de nagyszerű. A kilátáshoz még annyit muszáj megjegyezni, hogy rohadtul romantikus volt és lenyűgözően szép.

Mivel már eléggé későre járt az idő, ezért csak dobtam egy üzenetet anyáéknak, hogy megérkeztem. 

Lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsamám, ami szokásomhoz híven most is egy bő pólóból és csipkés francia bugyiból állt. Eléggé ki voltam fáradva, ezért eltettem magam holnapra. 

Sziasztok! Mára sajnos ennyi telt, de a héten még 1-2 rész várható :) Azért remélem tetszett a rész.