Lost in you Cameron Dallas (ff.)

~10~

Átmentünk egy átjárón és azonnal a KFC előtt álltunk, ahova eléggé kulturátlanul, hangos robajjal becsörtettünk. Eléggé megnéztek ezért egy pár rajongó lány szeme is felcsillant.

Szerencsére hely az akadt akármennyi, ezért a fiúk feltalálták magukat és összetoltak három 4 személyes asztalt, így ott foglaltunk helyet.

A rendelést a fiúk gyorsan leszervezték úgy, hogy majdnem mindenből rendeltek plusz mindenkinek egy adag sültkrumpli is jutott.

Nah jó... KFC... evőeszköz nélküli evés... hát szuper mondhatom. Nem az, hogy ezzel bajom lenne, csak nem szeretek annyira „gusztusos" módon enni társaságban. Ahogy az étel az asztalra került a fiúk kézzel nyúltak a kajához és elkezdték magukba tömni az egészet. Ahogy megláttam, hogy milyen jóízűen, állatok módjára esznek nekem is jól megjött az étvágyam, ezért amennyire szépen tudtam annyira szépen próbáltam enni, de a fiúkon abszolút nem látszott a kulturált evés. Persze tök furán nézhettünk ki, hogy 10 fiú és egy lány milyen „tisztelettudóan" étkeznek. Kaptunk jópár pillantást... pontosabban az egész étteremben minden szempár ránk, a hangos társaságunkra szegeződött, e valahogy ez nem érdekelt minket annyira, vagyis a fiúkat nem érdekelte, én pedig igyekeztem azonosulni velük és én sem tudomást venni a szempárokról.

- Vajon Picsabella merre jár? – röhögött Matt.

- Mezítláb a forró aszfalton messze nem jutott. – nevetett Hayes.

- Jaj milyen irritáló egy hisztis picsa. Szenvedjen.– szólalt meg a mellettem ülő Nash.

- Szelfie! – szólalt meg az asztal szélénél ülő Carter, ezért a fiúk mind arra figyeltek és bepózoltak.

- Zoe! Figyelj már! – bökött oldalba Nash, ezért arra figyeltem, mosolyogtam és mutattam egy béke jelet. A kép után folytattuk az evést.

-Igen?! Jó. Mi? Rendben... Semmi baj... akkor elmondom és megyünk. – csíptem el Nash pár szavát egy telefonbeszélgetésből. – Skacok. Ma mégsem lesz fellépés.

- Mi? Miért? – jöttek a többiektől a szokásos kérdések.

- Tegnap már kellett volna szóljanak, de elfelejtették.

- Na oztán. – mondta Matt.

- Úgyhogy most húzás vissza a hotelbe és haza. – mondta Nash.

Ez után visszamentünk a hotelbe, majd a saját szobáinkba. 4 óra volt és én úgy döntöttem, hogy pakolok és haza megyek, mert egyedül nincs mit csináljak egy idegen városban.

Nash szemszöge

Eléggé hirtelen jött ez a „nem lesz előadás menjetek haza" dolog. És jövő hétvégén újabb előadás New York-ban. Szuper oda is újra összeszedni a bandát, mert mégis 4-en nem állíthatunk oda.

-Jah nem tudom, hogy lesz, de ez így tök szar. – csíptem el Johnson utolsó szavait.

- Cam-hez mind nem mehetünk. – röhögött Aaron.

- Cam meg amúgy is most szerelmi bánatban van. – cukkolta Matt.

- Nem is vagyok abba. Hagyjatok már! – háborodott fel a barna haverom.

- Miről van szó? – szóltam közbe megmentve az én drága barátom... ezért még jön eggyel.

- Csak, hogy most rossz, hogy menjünk haza, majd megint repülőzzünk az egészen össze-vissza. Kellene valaki Los Angeleshez közel, mert ha hotelbe megyünk egy perc nyugtunk nem lesz. Na de Cam-en kívűl nem sokan vannak, akik be is fogadnának... de ki is lakik ott? – magyarázott Matt és az utolsó mondatán elgondolkodtunk.

- Zoe is Kaliforniában lakik. – jutott hirtelen eszembe.

- Hogy jön ide, most Zoe? Hol lakik Zoe? – bombáztak a fiúk kérdésekkel.

- East LA-ben lakik és ma mesélte, hogy a szülei egy hétre üzleti útra mennek és úgy utálja, mert ilyenkor általában egyedül van... Persze ott van a fangörcs húga, de szerintem tuti ki lehetne vele egyezni.

- Haver mi van közted és Zoe között, hogy így ismered? – kérdezte meglepetten Matt.

- Nincs semmi... mi lenne? – tényleg nincs semmi. Nagyon bírom és teljesen a hugicámként tekintek rá. Viszont valaki más kezd többet érezni iránta...

- Nash ez életed legjobb ötlete. Lehet hülyeségnek hangzik valami ezeridegenekhez költözni, de ezt is meg kell csináljuk egyszer. – csillant fel Cameron szeme.

- Cameron, nem kell titkoljad, hogy majd szétcsattansz most az örömtől és ezt most csak érted. – kacsintottam barátomra. – Szerintem kérdezzük meg.

Zoe szemszöge

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam velük. De nem tudok magamnak sem hazudni, mert minden percet élveztem velük. Ennek nem lehet így vége... De ez az élet, mindenkinek halad a megszokott kerékvágásban tovább, kivéve ha nem jön egy fordulat...

A könnyeimet ejtve dobáltam bele a ruháimat a bőröndömbe. Mindent összevissza, gyűrötten hagytam, mert nincs idegzetem most mindent szépen összehajtogatni és elhelyezni. 

Hamar készen is lettem. Épp álltam fel a bőröndömtől, amikor...

- Zoe itt vagy? – hallottam egy dörömbölést az ajtómon. Gyorsan beléptem a fürdőbe és szembenéztem magammal. Látszott, hogy sírtam, de szerencsére a szempillaspirálom nem kenődött el. – Zoe!!! Nyisd ki! – ismétlődött a dörömbölés.

- Megyek! – nyögtem ki és nem törődve a kinézetemmel az ajtó fele vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót, ahol a fiúk álltak. Mi a fasz? Idejöttek elbúcsúzni? Nem ez nem lehet.

- Figyelj. Van egy kis probléma... – kezdte Nash. Huh, jól kezdődik... vajon mi lehet? Kezdek parázni egy kicsit.

- Ezt itt osszuk vagy bejöttök?

- Mindjárt indulunk nah szóval... az van, hogy nekünk jövő héten folytatódik a turné, de ahhoz össze kell szedjünk mindenkit újra és ez eléggé rizikós lenne meg minden, ezért arra gondoltunk, hogy nem mehetnénk hozzátok? – nézett rám azokkal a vadító kék szemeivel. De vissza a kérdéshez... Hozzánk? Ők? Ez lenne egy fordulat? Na akkor latolgassuk is a kérdésre a válaszokat.

Igen, mert a húgom találkozhatna velük. Én is többet lennék velük. Bulik. Mindennapos jó kedv. Nyári élmény. Barátok. Cameron...

Nem, mert anyáék mit szólnának, ha beköltözne hozzánk 10 fiú + a bátyám. A húgom fanjuk, ami eléggé fura szitu lenne.

-Csajszi itt vagy? – lengette kezét előttem Nash. A fenébe egye fene.

- Öm... igen.

- És?

- Hát... fiúk örülök, hogy megkérdeztétek, de sajnos nem egyezhetek bele. Sajnálom. – néztem a földet, mert nem bírtam a szemükbe nézni.

- Nem baj. – mondták szinte egyszerre megbánó hangon.

- Ha nem bánjátok, akkor most... – mutattam befele, jelezve, hogy pakolnék tovább. Jobb kifogásom nem volt. – Sziasztok! – mondtam ki a végszót, amire kaptam pár választ és becsuktam az ajtót.

- Hát, akkor menjünk... – hallottam Nash hangját és elindultam a szoba közepén heverő bőröndömért. Magam sem tudom miért tettem ezt? Mi tart vissza? Nem lehet ez a vége. Ah...