Lost in you Cameron Dallas (ff.)

~16~

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden olvasómnak! :)

Másnap reggel nem tudom mikor ébredtem meg, de az volt a nagyon jó érzés hogy teljesen frissnek éreztem magam. Amikor a telefonom kijelzőjére néztem nem hittem a szememnek. Csak reggel 8 óra volt. Nem igazán érdekelt, hogy annyi fiú van a házban, valószínűleg mind alusznak, ezért úgy ahogy voltam a telefonommal a kezemben lementem a konyhába. Nem tévedtem, a fiúk érdekesebbnél érdekesebben voltak szétterülve a kanapénkon.

Bementem a konyhába és mivel a kedvem megvolt, ezért úgy döntöttem, hogy sütök palacsintát. Viszonylag eléggé gyorsan készültem vele. Amint sütögettem és közben néztem az értesítéseimet valaki megszólalt.

-Ezentúl minden reggel ilyen látványban lesz részem? – az ismerős hang belém csapott és azonnal egy 180 fokos fordulatot vettem. Az illető ott állt a bárpultnál és a kócos, de mégis tökéletesen álló hajával és a reggeli álmos arcával engem vizslatott.

- Jó reggelt! – mondtam szarkazstikusan még mielőtt túl sokat elidőztem volna rajta és vissza is fordultam a palacsintákhoz.

- Neked is! – mondta és éreztem, hogy egy óriási vigyor terül el az arcán. Hamarosan Aaron és Nash is melléje csatlakozott és kómás fejjel nyomkodták a telefonjukat és remélem, hogy tényleg azzal foglalatoskodtak, nem a hátsómmal. 

- Császtoook! – hallottam meg Soph életvidám hangját.

- Jó reggelt! – mosolyogtam.

- Azta kurva! – kapta szája elé kezét, amint meglátta a három magcon tagot a bárpultnál ülni. Persze mindhárom fiú meztelen felsőtesttel ült ott és kedvesen köszöntek neki, amit Soph először akadozva, majd visszanyert erővel viszonzott.

- Kell valamit segíteni? – pattogott oda mellém és kicsit átadtam neki a sütést, addig előszedtem a nutellát a palacsintákhoz, és megterítettem az asztalt.

- Fiúk légyszi szedjétek össze a többieket is! - szóltam rá a három fiúra. Kérésemre felálltak és el is tűntek.

- Te jó isten! Biztosan akarjuk mi ezt így? – kérdezte a húgom tágra nyílt szemekkel utalva a fiúkra.

- Jajj nem tudom. – vigyorogtam. – Lehet, hogy még egyszer át kellett volna gondoljam. 

- Ezen nincs mit gondolni! Így tökéletes ahogy van! Asszem kihalok!

- Próbáld kontrollálni magad! Én is ezt teszem. – nevettem fel.

- Igyekszem, de OMG.

- Jöttünk enni. – hallottam meg a kis eleven JackJ hangját. Megfogtam a két tányér palacsintát és Sophieval a nyomomban odamentünk az ebédlőbe a fiúkhoz. Cam és Aaron között volt két hely. Most tényleg direkt csinálták így?

Amire a két tányért letettem az asztalra, arra persze, hogy Soph is Aaron mellé ült le. Nem kimutatva a nemtetszésemet helyet foglaltam a húgom és Cam között.

A reggelizés jó hangulatban telt. Rengeteget nevettünk és hamar betermeltük a palacsintákat. Gyorsan elmosogattunk Sophieval és addig a fiúk a nappaliban tartózkodtak, vagy a reggeli tevékenységüket végezték.

- Na akkor legyen az, hogy elmehettek ahova akartok. – mondtam nekik az ötletemet, amire rábólintottak, így mindenki ment a dolgára. 

Sophieval a megbeszélésünk szerint felöltözés után beültünk egy Starbucks-ba, ahol mindent elmeséltem neki fülitől farkáig, ami velem történt az elmúlt napokban. Persze mindent örömmel és nagy csodálattal hallgatott végig