Love Game

9. fejezet

- Jó reggelt, (Y/N) – hallottam Felix hangját duruzsolni, és még félálomban elmosolyodtam. Azt hittem, álmodom, és átfordultam a másik oldalamra. – Nem viccelek, ébredj fel! – mondta, és maga felé fordított az ágyon, amire hirtelen felriadtam.

- Felix, mi a franc? – kérdeztem megilletődötten. – Azt hittem, csak álmodom, hogy itt vagy!

- Rólam szoktál álmodozni? Hmmm, valaki lebukott – mondta nevetve, mire vállon ütöttem.

- Fogd be – feleltem, és nagyot nyújtóztam. – Amúgy meg egy creep vagy, amiért álmomban figyelsz.

- Hah, és ez még nem is minden! – nevetett, és felállt mellőlem, én pedig felültem az ágyban.

- Na, kifelé, hogy el tudjak készülni!

Felix halkan nevetett, és magamra hagyott a szobámban. Gyorsan lezuhanyoztam, megfésülködtem, kisminkeltem magam, épp, amennyire kényelmes volt, és felvettem a kedvenc nadrágomat, és a PewDiePie pólómat. Még ha nem is látogatóként voltam jelen, muszáj volt támogatást mutatnom Felix iránt. Na nem mintha nem kapna eleget, de így jobban éreztem magam. Az előtérben megvártuk a többieket, aztán úgy fuvaroztak el minket a helyszínre. Los Angeles hatalmas város volt, teljesen el voltam ájulva. A kocsiban Felix videót vett fel, amibe nekem is be kellett köszönnöm, a fiúk nevetgéltek, egymást szivatták, és mind nagyon jól éreztük magunkat. Amikor megérkeztünk a helyszínre, bár nem a fő bejáratnál tettek ki minket, a fiúkat így is megrohamozta egy csapat rajongó, szóval úgy döntöttem, addig kicsit félreállok és csinálok pár képet. Annyira fura belegondolni, hogy pár hónappal ezelőtt még én is ott álltam volna a lányok között, most pedig a hőseimmel vagyok itt, mint a barátjuk. Nagyjából húsz percet kellett várnom, mire a fiúk megszabadultak a tömegtől, és be tudtunk lépni a hatalmas épületbe.

A fiúkat hirtelen egy csomó szervező vette körül, mindenkihez különböző ember beszélt csíptetős mappákkal, fülhallgatókkal meg walkie-talkiekkal felszerelkezve. Ismertették a programokat, elmondták, mit hol találnak, mikor hol kell lenniük, én pedig csak megszeppenve sétáltam mögöttük. Az elmélkedésemből egy kéz érintése riasztott fel. PJ volt az. Finoman megsimogatta a felkarom, és rám mosolygott.

- Minden rendben? – kérdezte, a tekintete egy pillanatra sem hagyta el az enyémet.

- Igen, persze, csak... ez nekem mind eléggé új – mosolyogtam a saját bénaságomon.

- Ne aggódj, majd mi vigyázunk rád! És persze gondoskodunk róla, hogy ne maradj ki a mókából – mondta nevetve, és előre húzott magukhoz.

Egész nap a fiúkat követtem mindenhová, ahová menniük kellett, először egy szobába vezetett az utunk, ahol mindenféle fényképész cuccok voltak, itt mindannyiukról csináltak jó pár képet, aztán a legvégén a csoportképre engem is behúztak, amitől nyakig pirultam. Felix odaállított maga mellé és átkarolta a vállamat, úgy húzott magához, én pedig csak vigyorogtam, remélve, hogy nem fogok hülyén kinézni a képen. Az idő olyan gyorsan telt, hogy észre sem vettem, hogy már a délutáni panelnél jártunk. A srácoknak fel kellett menni a színpadra, kérdésekre feleltek, dilinyós játékokat játszottak, a rajongók megőrültek értük, akárcsak én. Szerencsére én a backstage-ből nézhettem az egészet, annyira király volt! A hatalmas tapsviharnál eszméltem fel, hogy vége van. A srácok egymással pacsiztak, és úgy sétáltak felém. Felix egyenesen a szemembe nézett, és éreztem, ahogy a széles mosolyától elolvad a szívem. Közelebb jött hozzám, én átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat és így emelt el a földtől. Nem tudom, hogy jutott ez eszembe, de iszonyú jó érzés volt így megölelni őt.