Love Game

23. fejezet

*Felix*

Amikor beültünk (Y/N) kocsijába, furcsa érzés fogott el. Tudtam, hogy nem kerülgethetem örökké a beszélgetésünket, és hogy be kell vallanom - hangosan ki kell mondanom előtte, mekkora barom voltam akkor, hónapokkal ezelőtt. 

Kissé feszülten ültem mellette az autóba, miközben néha az ablakon kifelé, néha pedig őt néztem. Nem hiszem, hogy valaha láttam ilyennek. Az én drága, szeleburdi (Y/M)-m, most vasalt lenge blúzban és magassarkúban vezeti a menő kocsiját a menő munkahelyéről. Be kell valljam, átfutott néhány nem túl szalonképes gondolat az agyamon azalatt a pár másodperc alatt, amíg őt néztem. Lehajtottam a fejem és elmosolyodtam az orrom alatt. Lassan lehúzódott a lakása előtt, keresett egy helyet, és kiszálltunk. Megvártam, hogy előre menjen, és felvezessen - bár tudtam, hová megyünk, ez mégis csak az ő vára volt. Nekem itt nem volt helyem.

(Y/N) gyorsan kinyitotta az ajtót, ledobta a táskáját az előszobában, és lerúgta magáról a cipőket, majd mezítláb mászkált a parkettán. Az, ahogy ezt tette az otthonra emlékeztetett, és ez az érzés keserűen szorította össze a szívem, a szám keserű mosolyra húzódott.

- Kérsz valamit inni? - kérdezte, a konyhában sertepertélve. Ahogy a felső polcon lévő poharakért nyúlt, a blúz alól kivillant a csípője, és el kellett kapnom a tekintetem, mert a gondolataimba szinte belepirultam. Nagyon nehéz volt nem magamhoz szorítani őt, és megcsókolni, ahogy már olyan régóta vágyom rá.

- Egy kis vizet, köszi. Leülhetek?

- Persze - felelte könnyedén, kitöltötte a vizet, és lehuppant mellém a kanapéra. A mozdulatai meglepően könnyedek és nyugodtak voltak, sehol nem láttam a tegnapi feszültséget rajta. Pedig tudom, hogy ott volt benne, mélyen legbelül. Nem bízott bennem, és hogy is bízhatott volna. A szívem belesajdult, ha mindarra gondolok, amin miattam keresztül ment.

- Beszélhetünk? - nyögtem ki végül, kissé megtörve. Idegesen szorongattam a poharat, amit a kezembe nyomott, majd ránéztem. A teste megfeszült mellettem, és maga elé bámult.

- Persze. Azt hiszem, ez elkerülhetetlen, nem igaz?

- Azt hiszem. De félek, hogy újra gyűlölni fogsz - feleltem, és aggódva néztem rá. A szemében szomorúság ült, de a száját mosolyra húzta.

- Meghallgatlak. A te verziód is számít ebben a történetben - mondta, majd elhallgatott. 

- Szóval, először is szeretném leszögezni, és ezt nem tudom eléggé hangoztatni, hogy egy idióta voltam. Egy totál csőd. De van, amit nem tudsz, (Y/N), és azért nem, mert nem voltál hajlandó meghallgatni Brightonban. Én nem... - kezdtem, de nem tudtam, be merjem-e fejezni a mondatot, nem tudtam, mit fog ez előidézni benne. Valószínűleg azt fogja hinni, hazudok. - Én nem csaltalak meg, (Y/N). Legalábbis nem úgy, ahogy te hiszed - mondtam ki végül, és láttam, ahogy megfeszül az álla, ahogy engem figyel. - Igen, ostoba voltam, mert találkozgattam avval a lánnyal. Meggondolatlan voltam, és idióta, mert nem szóltam neked. De nem történt semmi köztünk... csak pár alkalommal találkoztunk, és nem akartam szólni neked, nehogy féltékeny legyél, és nem akartalak elveszíteni...

- Tehát volt, ami miatt annak kellett volna lennem - mondta, mintegy rejtett kérdést. Az állkapcsom megfeszült és az ujjaimat néztem, miközben összekulcsoltam a kezem.

- Ostoba voltam, oké? Nem történt köztünk semmi, csak azt hiszem... vonzónak találtam. De soha nem csalnálak meg! - fakadtam ki. - Miután ott hagytál engem egyedül, és nem voltál hajlandó meghallgatni, és elköltöztél nélkülem, az után kerültünk össze. De soha nem volt komoly, hiszen valljuk be - csak téged akartalak helyettesíteni. 

- Felix - mondta merev hangon, de félbeszakítottam.

- Kérlek, hagy mondjam végig. Tudom, hibáztam. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna Rád. Megnéztem minden egyes videód. És, amikor megláttalak a PAX-on, ahogy beszéltél az emberekkel, mindenkivel kedvesen és csicsergőn, ahogy sétáltál, az apró mozdulatokat és rezzenéseket rajtad, amiket már úgy ismerek és szeretek, tudtam, hogy őrült voltam. Tudtam, hogy vissza kell szerezzelek. És most - haboztam - itt vagyok. 

(Y/N) nem válaszolt, csak hallgatott, de láttam, ahogy a szemeibe szöknek a könnyek, és mint mindig gyorsabban pislog, hogy eloszlassa őket, és senki ne láthassa, hogy bizony neki is vannak érzelmei.

- De tudom, hogy hibáztam. És megértem, ha nem bízol bennem. És ha azt mondod, nem tudsz bennem bízni többet - a torkomban kis gombócok nőttek, alig tudtam leküzdeni őket és a gondolatot, hogy lehet hogy soha többet nem lesz az enyém -, legalább a barátságod hagy szerezzem vissza. 

- Rendben - felelte végül, és megtörölte a szemeit -, erről lehet szó.

***

Sziasztok!(✿◠‿◠)

Újabb szombat, újabb rész! Még nem volt teljes epizód Felix szemszögéből, és ezért kicsit rövidebb is lett, de szerettem volna evvel is kísérletezni kicsit, remélem nem bánjátok! (◡‿◡✿)

Egy hét múlva találkozunk a következő epizódban! Van tippetek, merre fog kanyarodni a sztori?