Love Game

24. fejezet

- Az menni fog - feleltem, és magamhoz húztam a térdeimet. Amiket mondott, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kavartak fel. Ugyanúgy hibát követett el, hiszen elmondhatta volna, és megbeszélhettük volna... hogy találkozgatott vele. És utána rögtön a karjaiba omlott... de valahogy mégis sokkal könnyebbnek éreztem a lelkem. Kivéve, hogy elhagytam egy olyan dologért, ami meg sem történt, és csak azért, mert túl makacs voltam. 

De ez nem jelentette azt, hogy elfelejthettük az egészet ennyivel. Még mindig szükségem volt rá, hogy lássam, Felix vissza akar szerezni engem, és komolyan gondolja. És arról is meg kellett bizonyosodnom, hogy én komolyan akarom-e, nem számított, mennyire hevesen vert a szívem a közelében. Miközben ezen gondolkodtam, végig engem figyelt, de nem szólalt meg. A kék szemei lassan pásztáztak, és néha elmosolyodott az orra alatt.

Ismertem ezt a nézést, és tudtam, hogy mire gondol épp, és ez csak még jobban megnehezítette a dolgom abban, hogy nyugodtan üljek mellette és ne hagyjak fel az elveimmel és vessem a karjaiba és az ajkaira magam. Kicsit megigazgattam magam a kanapén, mert nem tudtam egy helyben maradni ezen gondolatok hatására.

- Köszi, hogy meghallgattál - mondta végül. - És köszi a rajzot is, még egyszer.

Az arcán széles mosoly ült, és elbűvölve nézett engem. Még bele is pirultam.

- Remélem tetszik, az éjszaka közepén készült.

- Rám szoktál gondolni az éjszaka közepén? - kérdezte incselkedő hangon, és megvonogatta a szemöldökét, mire belebokszoltam a vállába. Emlékeztetett arra a Felixre, akibe beleszerettem.

- Kapd be - feleltem. 

- Azt hiszem mennem kéne - mondta egy kis csend után, és felállt mellőlem. - Még nem teljesen sikerült kipakolnom az új lakásban, és a videók nem gyártják le magukat.

- Megértem - feleltem, és követtem az ajtóhoz. Kinyitottam azt, majd pár másodpercig csak álltunk egymással szemben. Mind a ketten úgy éreztük, mondanunk kellene valamit. Elgondolkodtam, hogy biztos megéri-e vesztegetni az időnket evvel, de nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne a karjaiba vetnem magam és úgy csinálni, mintha mindez nem történt volna meg. Az elmúlt pokoli hónapokra gondoltam, és úgy döntöttem, ez így van jól. Láttam rajta, hogy ő is őrlődik.

- Hívj majd - mondtam végül, és megöleltem. Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat, és egy pillanatra benne maradtunk az ölelésben. Az arcát szinte észrevehetetlenül a hajamba fúrta, majd elengedett. Az illata még mindig képes volt azonnal megbabonázni.

- Így lesz - felelte, elengedett, majd eltűnt a lépcsőn lefelé menet. Becsuktam az ajtót és nagyot szusszantam. Szinte azonnal kopogást hallottam az ajtón, és a szívem majd kiugrott a helyéről. Visszajött, szóval úgy döntött, hagyjuk ezt az egész hülyeséget, és legyünk végre együtt - gondoltam, és szinte feltéptem az ajtót izgalmamban, de az ajtó előtt nem Felix, hanem Jack állt.

- Üdvözletem! - köszöntött harsányan, majd beengedte magát a lakásba, amíg én lefagyva álltam. Mégis mit gondoltam?

- Hello, Jack - feleltem, és követtem a lakásomba. A kis ebédlőasztal mellett ült, és kérdően engem firtatott. 

- Szóval - mondta, az "ó"-t rémesen elhúzva, és inkább kijelentés, mint kérdés gyanánt szánta. - Mi a helyzet?

- Te leskelődtél, és azt vártad, hogy Felix elmenjen igaz? - kérdeztem, és bár ez nem volt szép tőle, az arcomon zavarodott vigyor terült el és leültem mellé az asztalhoz. - Kérsz kávét?

- Természetesen - felelte rögtön, szóval felálltam, és besétáltam a kis konyha helységbe, ahol nekiálltam megcsinálni a kávét. - Szokásos?

- Szokásos. Szóval, kibékültetek?

- Öhm - mondtam habozva -, fogjuk rá. Ez kicsit hirtelen ért. - Odavittem a kávét az asztalhoz, és visszaültem. Magamnak is töltöttem egyet, és a bögrémet szorongattam.

- Megértem. De mindeközben remélem tudod, hogy fortyogok, mert alig várom, hogy végre boldogok legyetek, ti eszement kölykök! - mondta a kezével hadonászva, végig ezer wattos mosollyal az arcán, amitől nekem is nevetnem kellett. - Felix nálam járt aznap, mielőtt idejött hozzád. Ne mondd el neki, hogy erről beszéltem neked! - emelte fel a mutatóujját az arcom elé. Rettentő komoly volt.

- Nem fogom, ígérem - feleltem, és bólintottam egyet. 

- Szóval, nálam járt. Úgy izgult, mint egy gimnazista, (Y/N). Tördelte a kezeit, össze-vissza beszélt. Hihetetlenek vagytok, és mindig ezt csináltátok! Mindketten tudjátok, mit akartok, de egyszerűen féltek elvenni! Ah - szakította félbe magát, és a levegőbe dobta az egyik kezét, így nyomatékosítva a mondandóját -, szóval. Felix nagyon szeret téged, (Y/N). Rettegett eljönni hozzád, mert félt, hogy elszúr valamit. 

- Ezt miért mondod el nekem? - kérdeztem, kissé zavarban, a szememet könnyek szúrták. Én is szerettem Felixet, és ezt Jack is nagyon jól tudta. 

- Mert egymás mellett van a helyetek. A barátod vagyok, és az ő barátja is, emiatt arra kérlek, ne nehezítsd ezt meg magadnak és neki is. Ha úgy látod, nem fogsz neki valóban esélyt adni, ne áltasd. 

- Nem áltatom - vágtam rá hirtelen, kicsit talán hevesebben is, mint akartam. Kissé elszomorított, hogy Jack ezt feltételezi rólam. Bár valóban bizonytalan voltam a kettőnk kapcsolatában, tényleg vágytam rá, hogy újra együtt legyünk.

- Csak arra kértelek, hogy ne is tedd. Nem vádaskodom - mondta, és rám mosolygott. - Szeretlek titeket, eszementek. Nem szeretnék ahhoz hasonló jeleneteket látni, mint aznap éjjel, amikor végül - hálistennek, összejöttetek. Nem kell több sírás, volt elég - folytatta, felállt és magához ölelt. Megsimogatta a fejem, és aztán a vállaimnál fogva a szemembe nézett. - Megérdemlitek a boldogságot. Ha bármiben szükséged van rám, én itt leszek.

- Köszi, Jack - feleltem, és ismét megöleltem, majd kikísértem. 

Sokat gondolkodtam azon, amit mondott. Rosszul tenném, hogy várok evvel? Jenny is kérdőre vont, amikor elküldtem Felixet. De úgy éreztem, ahhoz, hogy ne emésszen fel a kétkedés, szükségem van erre a kis időre, és erre a kis pluszra, amit ebbe az időszakba fektetnünk kell. Úgy éreztem, ez egy igazán felnőtt döntés a részemről, és ki is tartottam emellett.

Lehuppantam az ágyamra, és felnyitottam a laptopomat. Hónapok óta először, de rákerestem a "PewDiePie" csatornára a YouTube-on. A legújabb videó már felkerült, és úgy döntöttem, meg is nézem. 

Felix egy aranyos, rózsaszínű macskafüles fülhallgatóban bámult a kamerába, mely már alapból is nevetést váltott ki belőlem, és nem mellesleg rettentő aranyossá tette őt. A videóban látszott az új lakás, és a dobozok halmazai, melyek körül vették. Néha még Edgar is feltűnt egy-egy másodperc erejéig.

A videót három kis taps kezdte, majd az "Új lakás review" szavak, és nevetnem kellett. Tudtam, hogy nem fogja megmutatni a lakást a nézőknek, az ilyenekre általában érzékeny volt. Ehelyett mókás és kevésbé mókás mémeket, és reddit posztokat nézegetett, és rettentő jól elszórakoztatta magát rajtuk. A videó végén még pár szót ejtett:

"Sokan kérdeztétek, mi miatt döntöttem a költözés mellett, és bár nem gondolom, hogy rátok tartozna - mondta hamis megrovással, miközben az ujjával a kamera felé mutogatott és felhúzta a szemöldökeit -, annyit mondhatok, hogy azért költöztem ide, hogy közel lehessek ahhoz és azokhoz, akiket szeretek." 

A szívemet melegség töltötte el, és szélesen mosolyogtam. Úgy döntöttem itt az ideje rányomni a "Subscribe" gombra. Lecsuktam a laptopom, és bárgyú vigyorral a képemet a párnába nyomtam. Ahhoz, akit szeretek.

***

Sziasztok bogyókák!(✿◠‿◠)

Új rész, szokásos mondandó - nagyon köszönöm, hogy olvassátok a történetemet, remélem tetszett ez a rész is!