2. fejezet

444 46 9
                                    

- Fe-Felix? – kérdeztem dadogva, mire a mosolya még szélesebb lett.

- Azt hittem meglepi előadást fogok tartani nektek, de úgy tűnik valaki mégis elfecsegte az érkezésem – mondta, a pólómra célozva.

- Oh, hogy ez? – kérdeztem, és halványan elpirultam. - Igazából, nem tudtam, hogy jössz.

- Akkor ez azt jelenti, hogy te ebben jársz suliba. Ez menő – vigyorgott. – És megtisztelő.

- Nekünk az, hogy itt vagy – feleltem. Baromi kínosan éreztem magam, annyi, de annyi mindent tudtam volna mondani, mégsem jött ki semmi a számon.

- Miért nem jöttél oda az előbb? – kérdezte. Felix, nagyon kíváncsi vagy!

- Mondjuk, hogy eléggé „Social awkward" vagyok. Ha fogalmazhatok így – feleltem, és nem bírtam ki mosolygás nélkül, mire ő is halkan kuncogni kezdett.

- Azt nagyon kétlem – mondta. – Szép rajz, mellesleg. Megtarthatom? – kérdezte, és felemelte az asztalról a rajzot, amit róla csináltam. Éreztem, ahogy égnek a füleim.

- P-persze. Örülök, ha tetszik.

- A következő videóm végére ezt fogom kirakni, ha szabad.

- A tiéd – feleltem mosolyogva.

- Örülök, hogy végül tudtunk beszélni pár szót – mondta, és ahogy rájöttem, hogy elköszönni akar, a szívemet mintha ezer tűvel szurkálták volna, és valószínűleg az arcomra is kiült az érzés.

- Hé, mi ez a fancsali fej? Biztos vagyok benne, hogy még összefutunk! – mondta, és felém nyújtotta az öklét. Összekoccintottam vele a sajátom, és egy széles mosoly ült ki az arcomra.

- Erre elég régóta vártam – vallottam be, mire nevetni kezdett.

- Köszi a rajzot – mondta, intett egyet, és kifelé indult a teremből, de utána szóltam.

- Köszönök mindent! – Visszafordult, rám mosolygott, aztán eltűnt. Hátradőltem a székemben, és behunytam a szemem. Mi a fasz? Ez tényleg megtörtént?

Összepakoltam a cuccaimat a táskámba, feldobtam a vállamra, és elindultam az étkezőbe, valami ebédért. Elvarázsolva sétáltam a folyosókon, a diákok fel-le mászkáltak mellettem, de én csak az előbb történtekre tudtam gondolni. Ezek után teljes képtelenség, hogy kiverjem Felixet a fejemből, pedig így is épp elég nehéz volt. Kösz, élet!

Besétáltam az ebédlőbe, ahol mindenki boldogan cseverészett, az emberek kisebb-nagyobb csoportokban ültek az asztaloknál. Lassan odasétáltam a pulthoz, és kiválasztottam valami ehetőt, meg egy almát. Leültem egy félreeső asztalhoz, és elkezdtem a telefonomat nyomkodni, miközben ettem. Na ja, nem voltam a legnépszerűbb, de igazából szerettem, ha napközben volt egy negyed óra-húsz perc nyugalmam. Miközben böngésztem, értesítést kaptam, PewDiePie új tweetet tett közzé:

Meglátogattam egy egyetemet, és ezt a fasza rajzot kaptam. Király, nem?

Az én rajzom?! Az één rajzom?! Te szent ég. Hatalmas vigyor terült el az arcomon, és rányomtam a „válasz" gombra, és bepötyögtem: Nagyon szívesen. 👍

Valamivel jóízűbben kezdtem neki az ebédemnek, és pár másodperc múlva ismét csipogott a telefonom, a következő értesítéssel: @pewdiepie kedvelte a tweeted. Hogy lett ez a nap életem legjobb napja?

Műanyag tálca koccanását hallottam az asztalon.

- Elnézést, de nem látod, hogy – kezdtem a felháborodott kérdésemet, de amikor felnéztem, meggondoltam magam.

Love GameWhere stories live. Discover now