Love Game

4. fejezet

Nagyjából három hét telt el azóta, hogy Felix meglátogatta a sulinkat, és hogy először a parkban kávéztunk. Azóta minden nap megtartottuk ezt a szokásunkat, akármennyire is elfoglaltak voltunk, és reggel, amikor felkeltem, úgy terveztem, aznap sem lesz másképp. Szombat volt, ilyenkor többször előfordult, hogy még délelőttre időzítettük a kis kiruccanásunkat, de aznap még semmi hírt nem kaptam Felix felől, szóval gondoltam, felhívom. A készülék halkan búgott, kétszer-háromszor... már majdnem letettem, amikor felvette.

- Felix! Hogy vagy? Szombat van, mikor akarsz a parkba menni? – kérdeztem, és próbáltam leplezni az izgalmat a hangomban.

- (Y/N), szerintem ezt ma ki kell hagynom – mondta, és halkan köhögött egyet.

- Beteg vagy?

- Aha. Lázam is van, meg minden, amit csak kívánhatsz magadnak – mondta, és hallottam a hangján, ahogy mosolyog.

- Szükséged van valamire?

- Tudnál hozni valami gyógyszert? Nincs itthon semmim.

- Persze Felix – feleltem, és elmosolyodtam. Jó érzés volt, hogy valahogy tudtam segíteni neki. – Amint elmondod, hova kell mennem.

- Természetes – mondta. – Elküldöm SMS-ben. Tudsz csengetni majd. Adios brochachos. – Kedvesen kinevettem, és letettem a telefont. Felöltöztem, húztam egy dzsekit, mert kint hűvös volt, és elindultam a közeli gyógyszertár felé. Közben megkaptam a címet, ahova mennem kell, és ez furcsa melegséggel töltött el. Megbízott bennem annyira, hogy megadja a címét. Gyorsan lépkedtem az utcán, amíg el nem értem a kis gyógyszertárat. Vettem láz- és fájdalomcsillapítót, rémes ízű megfázás elleni italport, orrcseppet, meg torokfájásra cukorkát. Talán ennyi elég lesz – gondoltam. Ezután Pewds lakása felé vettem az irányt, a szívem rakoncátlanul vert a mellkasomban. Útközben beugrottam a kávézóba, és vettem két pohár forró teát. Amikor megérkeztem a megadott címhez, vettem egy nagy levegőt, és becsöngettem. Nagyjából fél perc múlva recsegő hang hallatszott, ami azt jelentette, hogy Felix felvette a kaputelefont.

- Itt (Y/N) – mondtam félénken, mire a zár kattant, én pedig szabad utat kaptam. Beléptem a folyosóra, aztán bekopogtam az ajtón. Bentről egy nagy puffanás hallatszott, aztán motoszkálás, végül a zár kattant, és megpillanthattam magam előtt Felixet, egy nagy, puha takaróba burkolózva. Halk kuncogással köszöntöttem, ő pedig beljebb tessékelt két köhögés között.

- Hoztam teát, meg néhány gyógyszert – mondtam mosolyogva, és leraktam a papírzacskót meg a teát a dohányzóasztalra, amíg Felix visszakucorodott a kanapéra.

- Eléggé ki vagyok ütve – motyogta, miközben letelepedtem a lábaihoz a kanapén.

- Azt látom – feleltem kuncogva, és odanyújtottam neki a teát.

- Köszi – szuszogta.

- Vedd be a gyógyszert – mondtam, odanyújtottam neki a bogyókat, és ő nagy nehezen el is vette. Beleszürcsölt a teába, és tovább kuporgott a kanapén.

- Nem muszáj itt maradnod velem. – Nagyon édes volt így, betegen. Bár sajnáltam szegényt, az arca ki volt pirulva, a szeme alatt sötét karikák voltak, mégis annyira ártatlannak tűnt.

- Szívesen vigyázok rád, Felix, barátok vagyunk, nem? – kérdeztem, és helyet foglaltam a puha szőnyegen a kanapé mellé. Megfogtam a homlokát, ami tűz forró volt. – Megmérted már a lázad?

- Aha, 39°C. Túlélem – mondta mosolyogva.

- Mit szeretnél csinálni? Hagyjalak aludni?

- Indíts el nyugodtan valami filmet vagy sorozatot, én pedig valószínűleg úgy is el fogok aludni. Aztán csak semmi kompromitáló kép az internetre, amíg ki vagyok ütve!