Love Game

11. fejezet

Másnap arra keltem fel, hogy a nap eszméletlenül élesen süt a szemembe. A másik oldalamra fordultam, ahol egy édesen alvó Felixet találtam magam mellett, és a szemeim hirtelen kikerekedtek. Az orromra húztam a takarót, és úgy néztem, ahogy alszik. Az agyamban ezer meg ezer kérdés cikázott, aztán a tegnap estére gondoltam, ahogy megcsókolt, ahogy egész este táncoltunk és nevettünk, és együtt jöttünk haza. De arra nem emlékeztem, hogy az én szobámba tessékeltem volna. Az estélyi ruhám az ágy mellett pihent, rajtam pedig már egy nagyméretű póló volt, aminek olyan illata volt, mint Felixnek. A gondolat, hogy látott átöltözni, rögtön teljesen vörössé változtatta az arcom. Annyira elmélyedtem a saját gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy a szemei már nyitva voltak és engem fürkésztek.

- Ne bámulj – mondta félig nevetve, és az arcomba nyomott egy kis méretű párnát. Mire azt elkaptam az arcomból, az ajkai már csak pár centiméterre voltak az enyéimtől, és mire feleszméltem, Felix félig átkarolt, és álmos csókot adott nekem. Éreztem, ahogy a szívem legszívesebben rögtön kiugrana a helyéről, de ez egyáltalán nem zavart. Szerelmes voltam belé.

- Te ne bámulj - feleltem elalélva, mire ő halkan felnevetett.

- Mit szeretne ma csinálni az én hercegnőm? – kérdezte.

- Először is együnk valamit, mert éhen halok.

- Ahogy akarod. Este repülünk haza, szóval ha szeretnél csinálni valamit, még most döntsd el – mosolygott, és megsimogatta a hajam.

Mindketten összeszedtük magunkat és elkészültünk, hogy le tudjunk menni reggelizni. Út közben találkoztunk a többiekkel, szóval együtt folytattuk az utunkat. Az egész hotel hihetetlenül fényűző volt, és a reggeli is mennyei sokféle és nagyon finom volt. Délelőtt sokáig csak lézengtünk, aztán Felixnek támadt az ötlete, hogy látogassunk el Disney Landbe, hiszen még sosem voltam. Nagyon izgatott voltam, mint egy gyerek, aki a télapót várta. Legszívesebben fel-alá ugráltam volna, hatalmas mosollyal az arcomon. Ehelyett maradt a mosoly, és az, hogy Felix nyakába ugrottam. Szorosan magához ölelt és megpördített a levegőben.

A délután hihetetlenül hamar eltelt, rengeteg képet és videót csináltunk, úgy éreztem magam, mintha pár centiméterrel a föld felett jártam volna. Egyfolytában nevettünk, beszélgettünk, egy idő után már fájt a hasam a nevetéstől.

Este összepakoltuk az összes holminkat, és elköszöntünk a többiektől. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy egy hétvégét tölthettem azokkal az emberekkel, akikre mindennél jobban felnéztem. És azt is, hogy Felix szerelmes belém.

Amikor felszálltunk a repülőre, úgy éreztem magam, mintha napok óta nem aludtam volna. Megint ülhettem az ablak mellé, és Felix ült mellettem. A kezébe vette a kezemet, és finoman simogatta egész úton. Néha az arcomra nyomott egy apró puszit, és finoman kisimította a hajamat az arcomból, amikor azt hitte, már alszom. Ez az érzés, amit keltett bennem – azt hittem, már voltam igazán szerelmes eddigi életemben, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ez egy olyan érzés, ami semmivel nem összehasonlítható, és nem megismételhető.

Reggel, amikor leszállt a gépünk, taxiba szálltunk és Felix lakása felé vettük az irányt. Az egész világ homályos volt, nagyon fáradt voltam.

- Hé, Edgar! – mosolyogtam álmosan, és megsimogattam a fekete mopszot, aki nagyon örült, hogy újra láthatja a gazdáját.

- Jó fiú voltál? – kérdezte Felix, és megköszönte a barátjának, hogy vigyázott rá. Én eközben leraktam a csomagom az ajtó mellett és lehuppantam a kanapéra, hátradöntöttem a fejem, és úgy éreztem, hogy leragadnak a szemeim. Arra eszméltem, hogy egy meleg lehelet cirógatja a nyakam, aztán Felix arca simult hozzám. A szám álmos mosolyra húzódott, miközben ő átkarolt, és finoman szuszogott a nyakamba.

- Köszönöm, hogy elkísértél engem – motyogta.

- Köszönöm, hogy elvittél magaddal – feleltem, és egy puszit nyomtam a homlokára, mire ő felemelte a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni és rám mosolygott.

- Szeretlek – suttogta, az nyakamra rakta a kezét, és megcsókolt. Olyan boldog voltam, hogy úgy éreztem, túlcsordul bennem, és a szememet szúrni kezdték a könnyek. – Minden rendben? – kérdezte.

- Persze – feleltem. – Csak fáradt vagyok.

- Vigyelek haza? – Őszintén, nem akartam otthagyni őt. Azok után, ami történt, soha nem akartam elengedni magam mellől. De tudtam, hogy neki is szüksége van pihenésre, és nekem is vissza kell rázódnom a hétköznapi életembe.

- Ha nem probléma – feleltem mosolyogva, mire ő viszonozta azt, felsegített a kanapéról, felvette a kocsikulcsot, a táskámat, és kinyitotta nekem az ajtót. Lesétáltunk a kocsihoz, beszálltam, és nagyot sóhajtottam. Felix is behuppant mellém, és egy puszit nyomott az arcomra, aztán hazafuvarozott. Felhozta a táskát a lakásomba, aztán megállt az ajtóban.

- Akkor magadra hagylak. Jelentkezz, ha kipihented magad – mondta halkan, és elbűvölve nézett rám, a gyönyörű kék szemei csak úgy ragyogtak.

- Így lesz. Szeretlek – mondtam, és megöleltem, ő is körém fonta a karjait, és szorosan húzott magához, mintha nem akarna elengedni.

- Tudom, én sem – mondtam halkan és rámosolyogtam.

- Soha nem akarlak elengedni – felelte, és megcsókolt.

- Akkor ne tedd.

***

Bocsánat a rengeteg várakozásért és a rövid részért, próbálok visszarázódni az írásba. Remélem azért tetszett nektek. :) A legnagyobb problémám, hogy most a legtöbb ihletem egy olyan részhez jön, ami még jó messze van innen, úgyhogy nehezemre esik elvezetni odáig a sztorit :D 

Jó olvasást, találkozunk a következő részben!

  (づ｡◕‿‿◕｡)づ