Love Game

16. fejezet

A nyár gyorsan telt, és rengeteg szép emlékkel volt telített. A diploma megszerzése után rengeteget dolgoztunk együtt Felixszel különböző projekteken, és nagyon boldog voltam, hogy ketten együtt kamatoztathatjuk a kreativitásunkat és a tehetségünket. Nehéz volt elhinni, hogy úgy tűnik, van tehetségem.

Közeledett az ősz, és vele együtt rengeteg változás az életünkben, amiket akkor még csak nem is sejtettem. Emellett közeledett az első évfordulónk is, elég rohamosan. Egy borongós őszi napon épp Felix kanapéján kuporogtam, amíg ő a stúdiójában szöszmötölt, amikor pittyegett a telefonom. E-mailem érkezett. Először nem teljesen értettem, de amikor tudatosult bennem a levél tartalma, felkiáltottam örömömben, mire Felix pillanatok alatt kirontott a stúdióból.

- Baj van? – kérdezte aggódóan, és miután meglátta, hogy úgy ülök a kanapén, mint egy fangirl, összeráncolta a szemöldökét.

- Meghívtak a PAX-re! Engem! – örvendeztem, és alig hittem el, amit mondtam. Tudtam, hogy Felixet is meghívták, hiszen mindig meghívják, és olyan hihetetlen volt, hogy vele együtt idén már én is úgy lehetek ott, mint vendég. Nem akartam hinni a szememnek.

Felix arcán széles mosoly terült el, a kanapéhoz sétált, letérdelt elém, és megcsókolt. A kezeit az arcom két oldalán pihentette, a szája pedig finoman préselődött az enyémre. Úgy éreztem, túlcsordul bennem a boldogság.

- Büszke vagyok rád, (Y/N) – duruzsolta, és megsimogatta az arcom. A gyönyörű kék szemei az enyémbe fúródtak, és teljesen elbűvöltek. A nyakánál fogva újabb csókra húztam magamhoz, a lábaimat pedig a dereka köré fontam, így rabul ejtve őt, hogy esélye se legyen elhúzódni tőlem.

Jobban szerettem Felixet, mint az életemet. Ő volt a hősöm, a legjobb barátom, és a szerelmem is. Minden, amit csak valaha kívánhattam volna megvolt benne. Finoman beletúrtam a hajába, mire ő beleharapott az alsó ajkamba, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam, ő pedig viszonozta a gesztust. A kezével a csípőmnél rajzolt a bőrömre finom köröket az ujjaival, aztán egyre feljebb vándoroltak a kezei az oldalamon, és ettől minden porcikám libabőrös lett. Tudta mik a gyengéim, és előszeretettel ki is használta ezt a tudását. Nyelve vad táncot járt az enyémmel, a keze pedig hol a hajamban, hol a pólóm alatt motoszkált. Úgy éreztem, a világban nincs senki más, csak mi ketten. Rettentően szerelmes voltam belé, és azt gondoltam, ez sosem lesz másképp.

***

Nagyjából három hét múlva újabb sorsfordító levelet kaptam. Egy amerikai játékfejlesztő cég keresett meg, hogy nem-e lenne kedvem a kreatív csoportjukban dolgozni. Percekig hitetlenül pislogtam a telefonom kijelzőjére, majd a google-ben rákerestem a cégre, és csak miután vagy 15 forrást átböngésztem, akkor hittem el, hogy lehet, hogy ez valóság. Felix látta, hogy valami nincs rendben velem, úgyhogy odakuckózott mellém a kanapéra, és úgy figyelte a ledöbbent arcom.

- Minden rendben? – kérdezte aggódóan.

- Egy játékfejlesztő cég épp most írt e-mailt... - motyogtam.

- Kaptál ingyen játék kódot? Mihez? – kíváncsiskodott, mire én csak a fejemet csóváltam és odanyújtottam neki a telefont. Gyorsan végigfutotta az e-mailt, majd mosolyra húzódott a szája. – Héj, gratulálok! Elvállalod?

- Nem tudom – ráncoltam össze a szemöldököm. – Elköltöznél velem Los Angelesbe? – néztem rá kérdő és egyszerre reménykedő tekintettel, mire az arca kissé komolyabbá vált, és láttam, hogy gondolkodik.

- Erről majd később beszélünk. Egyelőre örüljünk a lehetőségnek – felelte, majd átölelt. Hirtelen furcsává vált, éreztem, hogy valami baj van, de ráhagytam. Rettentően örültem, és amilyen önző voltam, nem akartam elrontani a pillanatot semmivel. Szorosan öleltem Felixet, és nem akartam elhinni, hogy ez a sok jó tényleg megtörténik velem.

Még aznap válaszoltam az e-mailre, megköszöntem a lehetőséget, és megkérdeztem, meddig gondolkodhatom. Azt írták, hogy nagyon tetszik nekik a munkám, szóval gondoljam át nyugodtan, de lehetőleg néhány hétnél ne legyen több ez a gondolkodási idő, amit úgy éreztem vállalni is tudok. Rengeteget gondolkodtam rajta, pro és kontra érvekkel, megkérdeztem róla Jenny-t, aki diplomaosztó óta az első könyvén dolgozott, miközben a helyi újságba írt cikkeket.

- Hülye vagy? Persze, hogy vállald el!

- Én is nagyon szeretném, de félek, nem bírnám sokáig LA-ben! Ráadásul úgy látom, Felix nem igazán örül az ötletnek... - mondtam, a mondat végét már szinte csak motyogtam.

- Ne butáskodj, biztos mindenben támogat, ahogy eddig is. Szeret téged! Csak légy rámenős! – mondta nevetve, én pedig hittem neki. Mindig mindenben igaza volt, miért pont ebben ne lett volna? Felixszel szerettük, és mindenben támogattuk egymást. Felix munkáját bárhonnan ugyanúgy tudja végezni, és lehetne egy közös lakásunk is... - gondoltam.

Úgy véltem, ha hazaérek, megbeszélem vele és választ adok. Egy hete már csak kerülgettük a forró kását, valahogy sosem akart erről beszélni. De már választ akartam adni, élni akartam a lehetőséggel, amit kaptam az élettől. Nem akartam lemaradni semmiről. Felgyorsítottam a lépteim a hűvös októberi időben, és mire hazaértem, szinte már kimelegedtem.

- Megjöttem! – szólítottam, mire ő feltűnt az egyik ajtó mögül, kicsit összezavarodott tekintettel.

- Azt hittem később jössz – mondta, és megpuszilta az arcom.

- Igen, de hamarabb elköszöntem Jennytől, szeretnék végre beszélni veled erről az egész LA dologról, és a munkáról.

Felix nem válaszolt, csak az arcomat fürkészte. A gyomromban érthetetlen okból hirtelen gombóc nőtt, és furcsa érzés fogott el. Féltem, izgatott voltam, és ideges. Ultimátumot fog adni nekem?

- (Y/N), én... - kezdett bele a mondandójába, mire megszólalt a csengő. Felix egész teste megfeszült, én pedig egyre értetlenebbül álltam a nappaliban. Nem indult el kinyitni az ajtót, úgyhogy megtettem én, mire ő utánam nyúlt, de az ajtó már nyitva állt, velem szemben pedig egy lány.

Az én szemeim valószínűleg ugyanolyan gyorsan kerekedtek el mint az övéi, a szája egy kicsit tátva maradt, és a vállam mögött Felixre pillantott, majd rám. A haja gyönyörűen omlott a hátára, a szemei tökéletes smink keretbe fogva, az arca gyönyörű. Szóra nyitotta a száját.

- A-azt hiszem, rossz helyen járok – motyogta, és már sarkon fordult volna, amikor közbeszóltam, a könnyeimmel küszködve.

- Szerintem a lehető legjobb helyen jársz – feleltem, felkaptam a telefonom és a kabátom, majd kiviharzottam a lakásból. Még hallottam Felix hangját, ahogy utánam szól, lépteket, majd egy huppanást, és aztán csend. De nem érdekelt, már messze jártam.

A hűvös őszi szél csípte az arcomat, tökéletes kontrasztban állt a forró könnyeimmel. Hosszú ideig csak mentem, amerre a lábam vitt a városban, majd az első adandó alkalommal, amikor sikerült megnyugodnom, a telefonomhoz nyúltam, és tárcsáztam. A hívás kicsörgött egyszer... kétszer... háromszor.

- Haló? – hallottam a vonal másik végén.

- Itt (Y/N). Elvállalom a munkát.

***

ಥ_ಥ Sajnálom