Love Game

18. fejezet

Az új lakás rettentő tágas volt. Ez egyszerre volt felemelő és elkeserítő, hiszen minden csak egyre inkább azt hangsúlyozta, mennyire egyedül voltam, legalábbis a fejemben. A barátaim ugyanis egy pillanatra sem hagytak magamra, mindenben segítettek, amiben tudtak, sőt - Jack épp abban a pillanatban is két teli dobozt cipelt fel a lakásba. Hatalmas hálát éreztem feléjük, amit fogalmam sem volt, hogy mutathatnék ki.

- Köszönöm - mosolyogtam Signe-re, aki csak barátságosan megpaskolta a vállam, miközben rám mosolygott.

- Igazán nincs mit, (Y/N). Erre valók a barátok.

- Nem lesz így rossz nektek? Hogy két tűz közé kerültök miattam?

- Nem kerülünk mi semmilyen tűz közé, te lökött - toppant be Jack széles mosollyal az arcán. - Barátok vagyunk, és ezen semmi nem változtat. Nem kényszerítetek hazugságra egyikünket sem, vagy bármi kellemetlen dologra, szóval mi csak annyit tehetünk, hogy kisegítünk egy nehéz időszakban.

- Köszönöm, Jack, nagyon sokat jelent - feleltem. 

A nap hátralévő részében segítettek elrendezni a cuccaimat, a lakás egyébként gyönyörű volt, csodás kilátással a városra. Néha néha úgy éreztem, ez akár egy csodás új kezdet is lehet. Este együtt vacsoráztunk páran, majd boldogan sétáltunk haza. Hetek óta először én is önfeledten tudtam szórakozni és tényleg úgy éreztem, még ha csak egy kicsit is, hogy boldog vagyok. 

Otthon még nem jött álom a szememre, így gondoltam felnyitom kicsit a gépem és böngészgetem a világhálót - ez az egyik legrosszabb dolog volt, ami eszembe juthatott. A főoldalon az első ajánlott videó Felixé volt, az indexképen boldogan, napszemüvegben mosolyogtak az utódommal, nekem pedig felfordult tőle a gyomrom, és újra könnyek kezdték el mosni az arcom. 

LA Vlog #1 - hát persze. Pár nap és itt a PAX. Úgy döntöttem, nem adok neki több esélyt, hogy összetörje a szívem minden egyes nap. Elérkezett az idő, hogy eltüntessem szem elől, így megnyomtam az "Unsubscribe" gombot. Újabb részemet tépték ki belőlem. Nem tudtam elképzelni, mi lesz, ha újra találkozunk. Ha látni fogom őket együtt, boldogan, ők meg csak engem látnak majd, ahogy tönkretettek és megnyomorítottak. És én eldöntöttem, hogy ezt nem hagyhatom. 

Nem kell sírnom utána, hisz ő döntött így - meg kell mutatnom neki és főleg magamnak, hogy nélküle is vagyok valaki. Hiszen azelőtt is voltam, mielőtt megismertem Őt. De azóta a lényem szerves részévé váltak az együtt töltött napok és éjszakák, a közös dolgaink, hogy mindig velem volt, jóban és rosszban. És akármennyire is fájt, ezeket el kellett engednem, hogy újra megtaláljam magam.

***

A hatalmas épület hátsó bejáratánál sétáltunk befelé éppen Jackkel, amikor pár lelkes rajongója megállított minket, hogy kérjenek pár aláírást, és beszélhessenek pár szót. Jack pedig, mint egy igazi profi kezelte őket, pár kis bájcsevejnyi szó, egy-egy aláírás, gyors elköszönés, és már úton is voltunk.

- Wow. Csak wow - mondtam kuncogva, mire ő is csak nevetve megrázta a fejét.

- Aranyosak - jelentette ki, majd követtük a szervezőket, akik a többiekhez vezettek minket, rövid időn belül kezdődött a panelünk.

- Jól érzed magad? - Kérdezte Jack, a szemei aggódóan fürkészték az arcomat, mire felvontam a szemöldököm.

- Teljesen. Kérlek ne kezelj úgy, mintha bármelyik pillanatban összeomolhatnék - mondtam, talán kicsit hidegebben is, mint szerettem volna. 

- Rendben, rendben. Ne egyél meg. Csak szeretném, hogy tudd, hogy mi itt vagyunk neked, jó?

- Tudom, és nem tudom elégszer megköszönni ezt nektek - feleltem. Az volt az igazság, hogy nagyon is féltem, hogy bármelyik pillanatban elbőghetem magam. Még nem találkoztunk ma Felixszel, sem a barátnőjével, de rohamosan közeledett az időpont, amikor már nem kerülgethettem tovább. Ahányszor ez eszembe jutott, a gyomromban kis gombóc nőtt, amit gyorsan le is kellett küzdenem. Felül kellett kerekednem az érzelmeimen. 

Az előttünk sertepertélő szervező hölgy megállt egy szoba ajtaja előtt, majd betessékelt minket, ahol felszerelték ránk a mikrofonokat, kisminkeltek és megigazították a hajam. 

- Jó lesz? - kérdezte kedvesen a sminkes lány.

- Tökéletes - feleltem, és rá mosolyogtam.

- Ügyesen - nyugtázta, és rám kacsintott, amitől csak még inkább mosolyognom kellett. Arra erőltettem a gondolataim, hogy csak is magam miatt vagyok most itt. Ez senki másnak nem az érdeme, csak is az enyém. Ezekkel a fejemben léptem ki a szobából, és evvel a lendülettel véletlen nekimentem valakinek. 

Már azelőtt tudtam, hogy ki az, mielőtt ránéztem volna. A gyomromban újra gombóc akadt az érzelmektől és az illatától, és a bőre érintésétől. Rohadj meg, szívem - gondoltam. Felnéztem az arcára, és nem tudtam leolvasni, mit látok rajta.

- Bocsi - mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra.

- Semmi baj. Csinos vagy - felelte mosolyogva, engem pedig a fejem búbjáig elöntött a düh ezektől a szavaktól. Az új barátnődnek mondd, hogy csinos, te pöcs - gondoltam. 

- Köszi, asszem - feleltem helyette. A kis bájcsevejünket a szervezők szakították közbe, hangos bejelentésekkel és utasításokkal.

- 15 perc és kezdés, mindenki a színpadhoz!

- Hát, akkor ott találkozunk - mondta, és sarkon fordult, én pedig el tőle. Összeszorítottam a szemeim és az ajkaim, hosszú levegőket vettem, hogy magamban tartsam a sírást. 

- Hé - szólt oda hozzám egy kedves hang. - Neki kéne érted sírnia, nem fordítva. Menj, mutasd meg neki, mit veszített - mondta halkan a sminkes lány, én pedig elpislogtam a könnyeket a szememből, majd megöleltem.

- Köszi - mosolyogtam rá, majd Felix után indultam.

A barátaim már mind a színpad mellett álltak, és boldogan csevegtek. Amikor odaértem, az összes szem rám szegeződött, amit egyáltalán nem szerettem volna. Megnyugtató műmosolyt erőltettem magamra, és vártam, hogy végre elkezdődjön a panel. Ez volt életem első rendezvénye, ahol vendégként vehettem részt, és nem akartam, hogy bármi beárnyékolja ezt. 

***

Sziasztok! Actually azt hittem, ezt a fejezetet már hónapokkal ezelőtt közzétettem, lol. ಥ_ಥ Tudom, idegesítően lassan érkeznek a részek, de nézzétek el nekem. Szeretés és köszi mindenkinek, aki még nem lépett le tőlem ★~(◡﹏◡✿)