- Te teljesen hülye vagy, Lyn? - Nas hangja egy oktávval feljebb szökik.
- Nyugodj már le, hagyd hogy végig mondjam. - szólok rá, mire szemforgatva összefonja a karjait.
- Szóval igen, szerelmet vallott, aztán leültünk beszélgetni. Teljesen semleges dolgokról. És be kell vallanom, hogy rohadt jól éreztem magam, de ez akkor sem számít semmit... - a hangom bizonytalan, ami Nastyanak is feltűnik, de nem szól közbe. - A végén pedig megkérdezte, hogy van e még esélye, én meg hát...
- Mi te meg hát?
- Hagyd, hogy végigmondjam!
- Jólvan na.
- Nem mondtam semmit, csak elköszöntem és eljöttem. - felelem, mir Nas nagy levegőt vesz.
- Tehát akkor Ash szerelmes beléd, és ez biztos.
- Igen. - jelentem ki határozottan. És ahogy megerősítem ezt az állítást, rájövök, hogy másképp is alakíthatnám a dolgokat. Végül is én pont ezt szerettem volna az elején: hogy Ashton igazán szeressen. És most hogy ez megtörtént, csak úgy elkéne dobnom a lehetőséget, hogy újrakezdhessük? Törjem össze a szívét, úgy ahogy ő tette?
- Ugye nem azon gondolkozol, amit gondolok hogy gondolkozol? - kérdi Nas aggódó hangon. Tudom mire gondol és én pontosan azon gondolkozok.
- De. Azt hiszem nem tudom összetörni a szívét. - nagyot sóhajtok, majd fejemet az asztalra döntöm és erőltetetten sírni kezdek.
- Biztos vagy benne, hogy nem fog menni?
- Nem tudom.
Nas leveszi a sapkáját, majd feketére festett hajába túr.
- Még mindig szereted?
Elgondolkozok, hogy erre mit felelhetnék, de csak egyetlen egy válasz jut az eszembe, ami tökéletesen leírja, hogy mit érzek.
- Fogalmam sincs. - legszívesebben beleverném a fejemet az asztalba, ehelyett azonban csak sírást tettetve felnyögök és próbálom nem igazából elsírni magam.
***
Utálom, hogy a retorika tanárra mindig ennyit kell várni. Már vagy öt perce becsengettek, az ökör csoporttársaim pedig mindennel foglalkoznak csak az érveléssel nem. Már azt is megbeszélték, hogy ki mikor verte ki magának - ráadásul igen hangosan társalogtak erről a számomra kicsit sem közösségbe való témáról - szóval jelenleg a legnagyobb kívánságom, hogy végre megjöjjön a tanár.
És az ajtó varázsütésre kinyílik, csakhogy nem a tanár lép be rajta, hanem Calum.
Mivan? Hood nem is jár retorikára, ahogy egyik haverja sem. Bár neki mindenki a haverja, mert ő az a tipikus fajtája a szociális embereknek, akit mindenki jófejnek, menőnek és vezető személyiségnek tart, kivéve persze azok, akik utálják...
Úristen, felém jön. De tegnap még pikkelt rám, akkor mi a francot akar most? Amúgy is, én is pikkelek rá!
Magamban eldöntöm, hogy bármit is akar Calum, elküldöm a fenébe.
A következő pillanatban megáll a padom előtt, mire a legtöbb szem ránk szegeződik. Mindenki azt hiszi, hogy benne vagyunk egy ilyen se veled se nélküled kapcsolatban, bár nem tudom hogy mi okuk ezt hinni... azon az aprócska tényezőn kívül, hogy szinte mindenki előtt kaptam le Calumot.
- Lyn, kijönnél velem egy kicsit, kérlek? - suttogja, én pedig már készülnék elküldeni egy melegebb éghajlatra, ahogy azt elterveztem, de akkor valamelyik barom elkiáltja magát:
- Én is döngetném a Rose csajt!
Azon nyomban felpattanok és kisietek a teremből. Még hallom, ahogy Calum beszól valamit a srácnak, majd az ajtó kinyílik és ő is csatlakozik hozzám.
- Rosie, muszáj segítened! - szinte letámad a kérésével. Megdöbbenve pislogok rá, majd karba teszem a kezemet.
- Dehogy muszáj! Azután amit tegnap csináltál egyáltalán nem kell neked segítenem. - felelem. Calum hirtelen megragadja a karomat, majd elhúz a folyosóról.
- Mondom nem megyek veled sehova!
- Légyszíves, Rosie! Mr. McFly elvette a noteszemet és bevitte magával a tanáriba. Ha elolvassa, nekem és a sportösztöndíjamnak rohadtul kampec! - ilyen sem történt még velem. Calum Hood nekem könyörög, hogy segítsek neki.
- És mégis mit érdekel engem a te sportösztöndíjat?
- Nem az a legfontosabb! Tuti kirúgnak, ha bármelyik tanár elolvassa azt a noteszt. - sajnos mostmár nem tudom azt kérdezni, hogy és ez engem most hol érdekel.
- De miért rúgnának ki? Az csak egy rohadt notesz! - mondom, mire Calum beharapja az alsó ajkát.
- Hát igazából olyan dolgokat írtam bele, ami miatt kirúghatnának.
Most úgy lefejelnék valamit. Talán a falat. Talán Calumot. Vagy mindkettőt.
- Addig nem segítek, míg el nem mondod, hogy mi van benne. - najó, ez egy nagyon hülye kikötés, de nem akarom hogy azt gondolja, hogy minden egyes bajból majd én fogom kihúzni, neki pedig csak szépen kell néznie a nagy barna szemeivel.
- Hát izé... szóval egy lista...
- Milyen lista?
- Lista lányokról, akikkel már lefeküdtem. - böki ki, mire felnevetek.
- Hogy nem telt be még az a notesz? De amúgy is, ezért mért rúgnának ki? - kérdezem értetlenül, mert tényleg nem vágom. Hiszen csak temérdek név egy fekete kis noteszban, ebben semmi nagy dolog nincsen.
- Azért, mert odaírtam, hogy milyen volt. - szólal meg nagy nehezen, én pedig mindent amit előbb gondoltam, visszavonok.
- Oké, segítek. De engedd meg, hogy megjegyezzem, hogy ez szörnyen beteg. - mondom, miközben sietve elindulunk a tanári iroda felé.
- Lefogadom hogy ezt csak azért mondod, mert te is szeretnél benne lenni. - perverzen rám mosolyog, mire megint elkap az érzés, hogy le kell valamit fejelnem.
- Inkább végignyalom a fiú mosdó vécécsészéit. - mondom, Calum pedig halkan felnevet.
Már most érzem, hogy jó nagy gond lesz abból, amit csinálni fogunk. De hát mi másról szóljon az élet, ha nem erről?
YOU ARE READING
HOW TO BE A HEARTBREAKER
Fanfiction"A fiúk úgy játszanak a lányok szívével, mintha műanyagból lennének, pedig mindegyik vékony és törékeny porcelánból van. Mintha az, hogy ők összetörhetik a mi szívünket egy alap dolog lenne: mint egy kőbe vésett szabály. Ideje, hogy ez a szabály fel...
