HOW TO BE A HEARTBREAKER

seventeen

Calum a tanári ajtajához megy, majd bekopog és gyorsan visszafut hozzám a fal takarásába. Várunk, de csak nem nyílik az ajtó, vagyis egy tanár sincs bent. Mindketten kibújunk a rejtekhelyünkről.

- Oké, eddig simán megy. De miből gondolod, hogy nincsen zárva? - kérdem. Calum felém fordul, szélesen elvigyorodik, majd előhúz a zsebéből egy kulcscsomót és megprörgeti a mutatóujján.

- Az a tanárihoz van?

- Nem, a szívem ajtajához. - ó te jóságos ég, mennyi lány vár arra a kulcsra. Kár, hogy egyik sem fogja megszerezni, bár abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán van e kulcs Calum szívéhez. - Persze, hogy a tanárihoz.

Arcomra megelőzhetetlen mosoly szökik. Feltűröm a pulcsim ujját, majd kikapom Calum kezéből a kulcsokat. Hood felvont szemöldökkel néz rám, de azért neki is legalább akkora letörölhetetlen mosoly terül el az arcán, mint nekem.

- Mikor cserélted le a stréber, jókislány énedet? - kérdi Calum, miközben én egyesével próbálgatom a kulcsokat, bár nincs valami sok, de a szerencsémet ismerve úgyis az utolsó lesz a jó.

- Nem vagyok stréber, csak vannak céljaim. - felelem.

- És mi van a jókislány éneddel? - egy pillanatra megállok. Ezt a választ át kell gondolnom, különben valami olyasmit mondok, hogy 'az miattad veszett oda', annak pedig semiképp sem lenne jó vége, mégha ez is az igazság.

- Szabadságra ment. - megvonom a vállamat, majd az utolsó kulcsot is a zárba illesztem, amit sikeresen el is tudok fordítani.

Lenyomom a kilincset, majd résnyire nyitom az ajtót és betekintek. Calum felettem áthajolva dugja be a fejét és néz körbe. Senki sincs bent, pont ahogy gondoltuk.

Bemegyünk a tanáriba. Calum halkan becsukja az ajtót, majd megfordul és mellém sétál.

- Van körülbelül fél óránk, ha nem kevesebb, kicsengetésik. - mondja, majd elindul végignézni a hatalmas asztalt.

- Nem hiszem el, hogy segítek neked csak azért, hogy a tanárok ne jöjjenek rá a beteg hobbidra. - mondom a fejemet rázva, de azért én is keresgélni kezdek.

- Ez nem is beteg... - Calumra nézek, azzal a tipikus 'most komolyan?' tekintettel, mire lehajtja a fejét. - Jó talán nem szokványos, de akkor sem beteg.

- Akkor miért aggódsz, hogy kirúgnak miatta?

- Hát mert... édesmindegy, csak találjuk meg. - motyogja, én pedig egy sóhajtás kíséretében vállat vonok és tovább kutatok a kis fekete notesz után.

***

Az egész asztalt átnéztük, de sehol semmi. Néhány papírt még félre is toltunk, annak érdekében, hogy nem veszik észre a változást, de nem volt alattuk a notesz. Az összes fiókot kinyitogattuk.

Calum éppen az egyik nagy vasszekrényben túrkál, mikor megszólal a csengő. Ijedten kapom fel a fejemet.

- Calum basszus mennünk kell! - sürgetem, de ő csak tovább kotorászik.

Ahogy elhal a csengő hangja, léptek zaja és beszélgetés üti meg a fülemet. Mr. McFly fülbántóan magas hangját azonnal felismerem.

- Jön Mr. McFly! - suttogom idegesen. Már éppen megírom magamban a végrendeletemet, mikor Calum becsukja a szekrényajtót és győzedelmes mosollyal néz rám.

- Megvan. - mondja, majd megölel és belepuszil a hajamba.

Mielőtt bármit is reagálhatnék, hallom ahogy a két tanár megáll az ajtó előtt. Calum teljesen ledermed, vagyis valószínűleg neki is leesett, hogy lefogunk bukni. A tenyerem izzad és azt kívánom bárcsak ne lettem volna olyan hülye, hogy belemegyek ebbe az egészbe.

Hirtelen Calum megfogja a csuklómat, majd állával az egyik alacsony szekrénysor felé biccent. Egyből rájövök, hogy mit akar. A szekrényhez sietek, gyorsan kinyitom az ajtaját, majd bemászok. Calum is követ engem, én pedig becsukom az ajtót, mire a sötétség körbe vesz minket.

Hát mit ne mondjak, ez a hely rohadtul szűk. A fejemet lekell húznom, pedig én aztán igen alacsony vagyok, akkor szegény Calumnak milyen rossz lehet. Na nem mintha sajnálnom kéne, mert ahogy helyezkedik, lába a csípőmbe áll, nem is egyszer.

Felnyögök, majd megpróbálok arrébb húzódni, de a lábam megcsúszik és valamit rendesen eltalálok a bakancsom talpával.

Calum nyüszítéshez hasonló hangot ad ki. Azt hiszem, tudom mi volt az a valami, amit keményen megrúgtam.

- Baszki Rosie... - morogja, de aztán meghallom ahogy a tanári ajtaja kinyitódik, mire gyorsan lepisszegem.

Meglehetősen fura érzés, hogy Calum ennyire közel van hozzám, de hát ez legyen a legnagyobb bajom az életben. Ám a következő pillanatban Calum keze a combom belső felére csúszik, mire szeretném újra ágyékon rúgni, csakhogy ezúttal nem véletlenül.

Nagyot nyelek és megpróbálok nem foglalkozni azzal, hogy mennyire bizsereg a bőröm a tenyere alatt.

- Calum... a kezed. - suttogom amilyen halkan csak tudom. A sötétben még mindig nem látom, hogy mit csinál, de minden esetre érzem.

Motyogva feljebb emeli a kezét, mire ujjai találkoznak a mellemmel.

Ha nem éppen a tanári egyik szekrényében bújkálnánk, minden bizonnyal úgy pofán rúgnám Calumot, hogy elesni sem lenne ideje. Ehelyett viszont csak idegesen beszívom a levegőt.

- Calum, nem tudnád behúzni a kezedet? - súgom enyhén remegő hangon.

- Miért? - kérdi értetlenséget tettetve, de pontosan tudom, hogy tisztában vele, hogy merre felé tapogat.

- Tudod te, hogy miért, hiszen több mellet fogtál mint kilincset. - próbálom nem felemelni a hangom, és csak épphogy suttogni, de nagyon nehéz. A szívem hevesen ver, és a testemnek bármennyire is tetszik Calum érintése, az agyam legszívesebben itt helyben pofozná meg.

- Nem fér el a kezem, Rosie. - súgja vissza.

- Ha egyszer kijutunk innen, akkor nem lesz kezed. - szűröm a szavakat a fogaim között, mire Calum lejjebb csúsztatja a kezét a hasamig. Bőre szörnyen forró, még a pulcsimon keresztül is érzem. Nagyot nyelek, majd lehunyom a szemeimet.

- Rosie, mondanom kell valamit...

- Nem tudnál várni vele? - kérdem erőtlenül, majd kinyitom a szemeimet. Egyre több tanár hangja szűrődik be az apró kis szekrénybe.

Látom, ahogy Calum megrázza a fejét. Legalább már a szemem megszokta a sötétet.

- Túl sok ideje várok már és nem bírom tovább... - hangja határozatlan. Egyszerűen érzem a belőle áradó bizonytalanságot, ami megijeszt. Calum maga az öntudatosság és ebből a tulajdonságából senki sem billentheti ki.

- Rosie... - nagy levegőt vesz és lehunyja a szemeit. - Azt hiszem szerelmes vagyok beléd.

↙↗↙↗

BADUMM

TSS