HOW TO BE A HEARTBREAKER

fourteen

Elindítom a For Ruby-t, majd a szöveget dúdolgatva tovább gyúrom a sütitésztát. Lehet hogy elmúlt már a karácsony, ezzel a sütemények időszaka is, de kint óriási pelyhekben hull a hó, nekem pedig teljesen sütisütős hangulatom lett, szóval nekiálltam elkészíteni néhány mézeskalácsot. Leot is megkérdeztem, hogy nem akar-e segíteni nekem, de inkább fogta magát és elment. Tipikus 15 éves fiú. Bárhol szívesen van, mindegy hogy esik, villámlik vagy tornádó van, csak otthon nem.

Fejemet a zene ütemére ringatva egyenesítem ki a tésztát, majd kiválasztom a legszimpatikusabb sütiformákat. Épp lisztet rakok a tésztára, mert még eléggé tapad, mikor csengetnek. Ijedtemben ugrok egyet, mire a kezemben lévő liszttel teli pohárból egy jó nagy adag az arcomba és a hajamba hullik. Az orrom rögtön viszketni kezd, majd nagyot hapcizok. Újra csengetnek, ezúttal azonban sokkal hosszabban. Az isten verje már meg!

- Megyek! - kiáltom kicsit sem kedvesen, majd az ajtóig menet megpróbálom letakarítani magamról a temérdek lisztet egy konyharuhával, de nem igazán érek el semmit.

Szinte feltépem az ajtót, remélve, hogy nem a helyes postásfiú akar épp most levelet átadni, de ehelyett Calum ácsorog a lábtörlő előtt. Barna hajában hópelyhek olvadoznak, arcát enyhén pirosra csípte a hideg.

- Hood. - szólok meglepetten. Mindenki látogatására számítottam csak az övére nem. A For Ruby utolsó akkordjai kiszűrődnek a nappaliból, majd új dal indul el.

- Rose. - Calum belép mellettem.

- Persze, gyere csak be. - mondom, majd szemforgatva becsukom az ajtót.

- Miért tiszta liszt a képed? - kérdi, mirr nagyot sóhajtok.

- Éppen mézeskalácsot sütöttem, csakhogy valaki ráfeküdt a csengőre. - visszamegyek a konyhába, majd a csapnál lemosom az arcomat, több kevesebb sikerrel.

Mikor megfordulok látom, hogy Calum már ide-oda járkál a konyhában, mire egyből a lábaira nézek. Levette a cipőjét. Emlékszik, hogy utálom ha cipőben járkálnak a házban.

- Ez nem magyarázza, hogy miért lettél lisztes. - mondja, majd mellettem a pultnak támaszkodik.

- De igen. - felelem egyszerűen, majd újabb formát vágok ki a tésztából, ezúttal egy csillagot. A fülem mögé tűröm egy hajtincsemet, és nem törődve azzal, hogy Calum figyel, énekelni kezdek.

- Sajnálom, Lyn. - nagyokat pislogva nézek Calra.

- Mégis mit? - kérdem, mire ő beszívja az alsó ajkát. Jaj, komoly beszélgetés következik.

- Amit kilencedikben csináltam. Nem szabadott volna megalázzalak azért, mert szerelmet vallottál. - hangja megbánó és mély. Miközben beszél végig a szemeimbe néz, de én nem bírom, és lehajtom a fejemet, majd a tésztát kezdem bámulni.

- Az már a múlt. - vonom meg a vállamat és így is gondolom. Tényleg nem haragszom már Calumra. Végül is majdnem három év telt el, én pedig már rég túlléptem a történteken, ahogy Calumon is.

- De tönkre tettem a barátságunkat... - szól, mire újra rá emelem a tekintetem. Pupillái elvesznek mélybarna szemeiben. Újra a tésztára nézek.

- Talán így volt jó. De ne beszéljünk többet erről, ugyanis én már teljes mértékben túl vagyok rajta, emiatt nem kell aggódnod. Már ha aggódsz egyáltalán. - az utolsó mondatnál elmosolyodok, remélve, hogy visszahozom az egoista Calum Hoodot hiába nyűgöz le az érzelmes éne, amit eddig elképesztő módon tudott elrejteni a világ elől.

- Chh. Én csak magamért és a férfiasságomért aggódom. Ha ennyit lelkizek a végén még teljesen elcsajosodok. - hitetlenkedve néz rám, majd oldalra fordul és csípőjével ismét a pultszegélynek dől.

- Kérlek, milyen férfiasság? - horkanok fel, majd nevetve egy újabb nyers mézeskalácsot teszek a többi közé.

Míg én tovább formázgatok, addig Calum körülöttem sürgölődik és mindenféle dolgot kérdez a sütésről. Mikor elfogy az a tészta is, amit már vagy ötödjére gyúrtam újra, beteszem a sütőbe a serpenyőt, majd beállítom a megfelelő hőfokot és időt.

Elégedetten csukom be a sütő ajtaját, majd csípőre teszem a kezeimet.

- Rosie?

- Ha egy újabb sütéssel kapcsolatos kérdés, akkor nem érdekel! Neten vagy ötmillió blog szól erről, csak olvasd el... - beszéd közben Calum felé fordulok, mire ő két keze közé fogja az arcomat. Azon nyomban befogom a számat.

Hüvelykujjával megsimítja az arcomat. Hirtelen zavar fut át az arcán, majd elveszi a kezét.

- Liszt volt az arcodon. - magyarázza, miközben leporolja a kezét.

Aprót biccentek, majd belülről a számba harapok.

- Miért mész el Irwinnel? - böki ki, majd karba teszi a kezeit.

- Ó, szóval ezért jöttél? Tudod, mivel az elmúlt egy hétben kerültél és semmit sem segítettél, gondoltam megoldom egyedül. Kész csoda, hogy egyáltalán tudsz a dologról. - ingerülten lecsapom a konyharuhát a pultra.

- Igazából azért jöttem, mert tudom, hogy mire készül Ashton, ahogy azt is, hogy nem fogod tudni egyedül kezelni a helyzetet. Szóval ne menj el. - feleli némi éllel a hangjában, de arca teljes nyugodtságról árulkodik.

- Mi az hogy ne menjek el? Nem mondhatod meg csak így, hogy mit ne csináljak! - dühösen elé lépek, de akár lábujjhegyre is állhatnék, akkor is ő tűnne felsőbbrendűnek.

Calum idegesen a hajába túr, majd élesen beszívja a levegőt.

- Hidd el, jobban teszed, ha nem mész el. - hallom a hangján, hogy dühös, de fogalmam sincs, hogy mi oka rá. Talán felcseszi az agyát, hogy életében először egy lány nem az ő kénye-vágya szerint akar cselekedni?

- Miért zavar ennyire, hogy elakarok menni?

- Picsába is, Lyn! Tökmindegy. - morogja, majd fogja magát és kimegy a konyhából. Sietve utána megyek, de mire az előtérbe érek, már csak azt látom, ahogy az ajtót keményen becsapja maga mögött.

Értetlenül megrázom a fejemet, majd visszamegyek a konyhába hogy rendet tudjak rakni mielőtt elindulok a partra.