- Én... Persze, hogy szeretném, hogy velem gyere, te lüke! - nyögöm ki végre, mire Calum örömében felkap, és villámgyorsan megpörget a levegőben, én pedig nevetve a vállába kapaszkodok.
- Nem tudod elképzelni, mennyire boldoggá teszel, Rosie. - mondja, miközben lassan visszaereszt a földre.
- Van egy-két sejtésem. - halványan elmosolyodok, és egy apró csókot nyomok a szája sarkába. Pár másodperc néma csend után, mintha hirtelen hozzám vágnának egy zongorát, pont úgy csap fejbe a tény, hogy Calum ténylegesen visszajön velem Vancouverbe.
- Uram atyám, te komolyan jössz velem Kanadába! - a szám elé tapasztom a kezemet, majd remegve átölelem Calumot.
- Örülök, hogy leesett. - kacag fel Calum, viszont most túl boldog vagyok ahhoz, hogy a szemeimet forgassam a megjegyzése miatt.
- Ez azt jelenti, hogy végre leadhatom a szobámat a koleszban! És majd bérlünk együtt egy kis lakást az egyetem közelében. Azt hiszem, most egész jól is állnak az árak... - kezdek el azonnal tervezgetni, majd észreveszem, hogy Calum vigyorogva, szívszemekkel figyel.
- Mi az?
- Semmi, csak... olyan édes vagy, mikor belelendülsz valaminek a tervezésébe. De ezt már úgyis tudod. - teszi hozzá vállat vonva. Tényleg tudom, mivel Calum folyton elmondja. Valamiért imádja ezt az énemet, pedig másokat teljesen ki tudok vele akasztani.
- Te pedig édes vagy, amikor bókolsz.
- Tehát mindig? - erre már muszáj a szemeimet forgatnom.
- Vissza kéne már mennünk. Nem akarom, hogy az öcsém levágja a saját kezét, míg nem vagyok ott. A többiek... tudják már? Hogy visszajössz velem Vancouverbe. - kérdezem ösztönösen lehalkítva a hangomat.
- Mindenki tudja. Anyukám is. Sőt, apuddal foglaltam le a repjegyet.
Döbbentségemben majdnem leesik az állam.
- Már lefoglaltad a jegyet?
- Hááát, meglehet. Ezért is lett volna egy kicsit ciki, ha azt mondod, hogy nem akarod, hogy veled menjek. - zavarában megvakarja a tarkóját, mire csak a fejemet csóválom.
- Miért ne akarnám?
- Ki tudja, melyik öreg, ősz professzort szedted össze az egyetemen...
- Most, hogy mondod, a biofizika tanár egész jól néz ki a járóbotjával... - felelem, miközben úgy teszek, mint aki tényleg fontolgatja a lehetőséget.
- Tudtam, hogy valami aggastyán fog lepattintani a kezeimről. - Calum mérgesen megfeszíti az állkapcsát, viszont pár pillanat sem kell, és mindkettőnkből kitör a nevetés.
- Hülye lennék bárkire is lecserélni téged. - váltok vissza komoly hangnemre. Látom Calumon, hogy a bókom egyenesen szíven találta, sőt egy picit még az arca is kipirosodott.
Nem is tagadhatnám, hogy mennyire imádom a tényt, hogy én vagyok az egyetlen, aki képes méz állagúvá olvasztani Calum kemény férfiszívét, és teljesen zavarba hozni őt.
- Ha megtennéd, valószínűleg én lennék a világ legszerencsétlenebb embere. - kicsit meglepődök a válaszán, de azért egy félmosolyra húzom az ajkaim.
- Mennyire volt nehéz visszafojtanod az egódat?
- Nehezebb, mint amit be mernék ismerni. - Calum hosszan kifújja a levegőt, nekem pedig muszáj felkuncognom. Ismerem, mint a tenyeremet.
- Na menjünk le, mielőtt valamelyik tényleg felgyújtja a konyhát. - Calummal egymás után lesietünk a lépcsőn, majd mindketten azonnal a konyhába megyünk. Kiengedek egy megkönnyebbült sóhajt, mikor meglátom, hogy minden teljes rendben van, pont ahogy lennie kell, sőt Nas még a szétszórt krumplihéjakat is felsöpörte, és apu mártását is elrakta.
YOU ARE READING
HOW TO BE A HEARTBREAKER
Fanfiction"A fiúk úgy játszanak a lányok szívével, mintha műanyagból lennének, pedig mindegyik vékony és törékeny porcelánból van. Mintha az, hogy ők összetörhetik a mi szívünket egy alap dolog lenne: mint egy kőbe vésett szabály. Ideje, hogy ez a szabály fel...
