HOW TO BE A HEARTBREAKER

four

Esküszöm, ha az emelt kémia ember lenne, pontosan úgy nézne ki mint maga a tanár, aki tanítja.

Szinte teljesen lélektelenül kilépek a teremből, majd meglátom Nast ahogy a szekrényemnél áll és ide oda tekinget a folyosón. Odasietek hozzá és elkapom a karját, mire mosolyogva felém fordul.

- Hoodnak hány órája van? - kérdezem, miközben próbálom összekaparni a kémiatanár által leszívott energiámat.

- Ma mindenkinek hat órája van.

- Akkor miért csak ötkor találkozunk? - vonom fel a szemöldökömet, mire Nastya megforgatja a szemét.

- Mert ma van a meccs, azért. - pár pillanatig csak értetlenül pislogok rá majd leesik.

- Ja hát persze! - csapok a homlokomra. - És addig mi mit csinálunk?

- Ugyanazt, mint mindenki más. - kinyitja a szekrényét, kiveszi belőle a táskáját majd mosolyogva becsapja az ajtaját és ismét felém fordul. - Megnézzük a meccset. - szemeim kikerekednek és hevesen rázni kezdem a fejemet.

- De Ashton is játszik és én... - Nas félbeszakít azzal, hogy megfogja a vállamat és mélyen a szemeimbe néz.

- És te egy rohadt erős csaj vagy, aki darabokra fogja törni Ash szívét, de ehhez az kell, hogy túl lépj rajta. - szemeim könnybe lábadnak, de nem érdekel. Mosolyogva kihúzom magam, majd határozottan bólintok.

- Igazad van Nas.

- Mikor nem? - kacagva átkarolja a vállamat, majd elindulunk a hangosan beszélgető tömeggel együtt a beltéri kosárlabdapálya felé, hogy megnézzük az idei év első meccsét.

***

Idő közben akkora lett a meccsre igyekező diákok és egyéb kosárlabda szerető emberek száma, hogy teljesen elvesztettem Nastyat, így most itt bolyongok, a legjobb barátnőmet keresve több száz kosármániás között.

Hirtelen valaki a semmiből nekem csapódik - körülbelül tizedjére - ám most nagy szerencsétlenségemben meg is botlok valamiben, így hátraesek egyenesen neki egy ajtónak, ami a lendületemtől kinyílik.

Időm sincs felfogni a fejemben szétterjedő fájdalmat, ugyanis ahogy körbenézek, nem látok mást csak meztelen felsőtesteket. Ajkaim elnyílnak egymástól és érzem, amint az arcom vörösödni kezd, szinte lángol az egész fejem. Hirtelen Calum - szintén félmeztelen - alakja kerül a látóterembe, mire hirtelen felpattanok, ám ekkor rögtön óriási fájdalom nyilal a tarkómba és megszédülök.

A látásom elhomályosodik és a következő amit észlelek, hogy két kéz fonódik a derekamra és tartja meg a súlyomat. Nagyokat pislogva nézek a még nagyobbakat pislogó kosaras srácokra.

- Jól vagy, Lyn? - hallom meg Cal hangját közvetlenül a fülem mellől, mire leesik hogy az ő kezei markolják éppen a derekamat.

- Mi? Izé.. persze csak valami barom fellökött és elestem...

- Egyenesen az öltözőnkbe, mi? - vonogatja a szemöldökét Luke, a kosárcsapat kapitánya és egyben Calum legjobb haverja.

- Igen, képzeld, egyenes ide. Majd máskor mielőtt beesek egy ajtón, kopogok. - felelem gúnyosan, mire a srácok nevetve lökdösni kezdik Lukeot, aki velük együtt kacag.

- Ez jó volt, Rosie. - suttogja Calum. Elmosolyodom, majd hátrahajtom a fejemet és felnézek rá.

- Mi folyik itt? - Ashton hangja egy pillanat alatt repeszti szét a boldogságomat. Elkapom a fejemet és már éppen elhúzódnék Calumtól, mikor kezeit lejjebb csúsztatja a csípőmig és szorosabban húz magához.

- Mit csinálsz? - sziszegem úgy, hogy a szám alig mozog.

- Csak nyugi. - súgja vissza, mire nagyot nyelve Ashton felé nézek, akin hála a jó égnek van mez.

- Lyn? - meglepődve néz rám, én pedig ártatlanul elmosolyodom.

- Szia Ashy. - összeráncolja a homlokát, majd tekintete feljebb siklik az arcomról, minden bizonnyal Calumra, akinek minimum akkora mosoly lehet az arcán, mint az enyémen.

Kifoglak csinálni, Ashy.

- Mit keresel itt... Hooddal? - a többi srác vigyorogva nézi a jelenetet, még véletlenül sem akarnának kimenni vagy talán felvenni egy pólót...

- Lynette "beesett" az öltözőnkbe. - szólal meg kuncogva Michael, miközben ujjaival idézőjeleket rajzol a levegőbe.

- Mert valaki fellökött. - vágom rá, mintha mentegetőzni próbálnék, pedig már nincs is kinek.

- Jó ez most... teljesen mindegy. Ha már itt vagy Lyn, beszélhetnék veled? - tesz felém egy lépést, ám én továbbra sem húzódok el Calumtól. Bízok benne, hogy tudja mit csinál és a javamra válik majd ez a szituáció.

- Mégis miről? - karomat összefonom a mellkasom előtt és felhúzom a szemöldökömet.

- Kettőnkről. - komolyan néz a szemeimbe, mire egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Megköszörülöm a torkomat, majd könyökömmel finoman megbököm Calum hasát. Hirtelen megérzem meleg leheletét a tarkómnál, mire megborzongok.

- Mond, hogy holnap. - suttogja, miközben érzem hogy ajkai súrolják a bőrömet. Alig láthatóan biccentek, majd kibújok Calum karjaiból és Ash elé lépek.

- Holnap órák után megbeszélhetjük. - mondom halkan és olyan hangnemben, mintha bármikor is megbocsájtanék neki. Röhejes.

- Köszönöm. - halványan elmosolyodik, majd felemeli a kezét és végigsimít az arcomon, mire a térdeim remegni kezdenek. Túl sokat jelent az érintése.

Amilyen gyorsan csak tudom, összeszedem magam és kiviharzok az öltözőből, majd elindulok a pálya bejárata felé, reménykedve hogy Nas már a lelátón foglalja a helyet és engem vár.

↗↙↗↙

TUDOM NEM SZOKTAM ILYET KÉRNI DE VÉLEMÉNYEKET LÉGYSZI

~ Livvie🙌