Calum kinyitja az ajtót, ám ahelyett hogy udvarias úriember módjára előre engedne engem és Nast, nagyképűen belép, majd egyszerűen csak ledobja a bőrdzsekijét az egyik szekrényre.
A szememet forgatva belépek a már jól ismert lakásba, ahol szinte semmi sem változott az elmúlt években.
- Megjöttünk anya! - kiáltja el magát, én pedig nem kicsit meglepődök, hogy sikerült felfedeznie a többesszámot, vagyis még emlékszik, hogy mi is itt vagyunk.
- Hogy érted hogy jöttetek? Ha megint egy lány az, esküszöm hogy eltiltalak a... - Mrs. Hood álla majdnem leesik, ahogy kilép a konyhából és meglátja, hogy Calum vendége ezúttal nem a következő egyéjszakás kalandja.
- Nastya, Lynette? Uram atyám, olyan régen láttalak titeket! - majdnem elsírja magát, ahogy megölel minket. Hát igen, Calum anyukája mindig is egy igazi tündér volt és nagyon szeretette, hogy régen napi szinten jártunk ide - főleg én, mert Nasnek akkoriban volt egy bandája ezért kicsit kevesebbet volt velem... és Calummal.
- Lyn drágám, csak nem megbocsájtottál a segghülye fiamnak? - kérdezi, mire Nastya felkacag, Calum pedig sértődötten karba teszi a kezét.
- Legalább te állnál egyszer mellém, anya. És mi az hogy Lynt már most becézed? Engem sosem becézgetsz. - durcásan kifújja a levegőt, így homlokába hulló szőke tincse enyhén felreppen. Ha tudná, mennyire aranyos, mikor játsza a hisztis kisfiút.
- Miről beszélsz kisfiam? Múltkor életem tragédiájának neveztelek. - Mrs. Hood finoman megpaskolja Cal arcát, míg én a nevetésemet próbálom visszafojtani.
- Na igen, az egy fantasztikus nap volt. - Calum sem bírja tovább, arcán játékos mosoly jelenik meg.
- Na és, hogy hogy újra együtt a három muskétás? - esküszöm, már hiányzott ez a megnevezés. Mrs. Hood mindig így hívott minket, mert első osztálytól fogva elválaszthatatlan barátok voltunk, még akkor is, mikor Calum rágót kent Nas hajába.
Az emlék hatására összeszorul a szívem és a hiányérzet ólomként telepedik a mellkasomra.
- Nas és Ro... Lyn segítenek nekem matekból. - túl könnyedén hazudik az anyjának és tudom, hogy Mrs. Hood nem érdemelné meg. Ő a világ legjobb anyukája, a fia pedig egy óriási gyökér.
- Ó hát akkor ezer hála, lányok. Menjetek fel nyugodtan, viszont nekem sietnem kell egy céges vacsorára a város tulsó felében, szóval későn jövök. - utolsó szavait már a fiának intézi, aki csak egyszerűen bólint. Mrs. Hood még egyszer megölel minket, majd felkapja a kulcsát.
- Sziasztok! - köszön, majd kisiet az ajtón.
És ebben a pillanatban beáll az a tipikus kínos csend, amitől az ember kellemetlenül érzi magát, és amit mindenki próbál megtörni, de valahogy senkinek sem megy. Végül pedig olyan hosszú lesz a csend, hogy már bármit is mondanának, az csak még kínosabbá tenné a helyzetet...
- Szóval hölgyeim, melyikőjük kíváncsi a playboy magazin gyűjteményemre? - persze nem Calum mellett. Mert a csönd lehet akármilyen kínos, Calum Hood egyetlen egy mondatával feltudja oldani, és semmivé tenni az egészet. Ő mindig megold minden kínos szitut csak annyival, hogy megmutatja mekkora barom, annak érdekében, nehogy valaki elfelejtse.
- És visszatért. - sóhajt Nas, majd ugrálva leveszi a csizmáját.
- El sem mentem, Nasbaby. De a segítségemmel, te még megtehe...
- Ha kimondod, esküszöm hogy levágom. - Nastya fenyegetően feltartja a mutatóujját, mire Calum védekezően a levágandó testrésze elé rakja a kezét. Nas büszkén elmosolyodik, majd elindul a lépcső felé. Ő is legalább ugyan annyira emlékszik, hogy mi hol van, mint én.
Hiszen a fél életünket itt töltöttük...
- Nem veszed le a kabátodat? - fordul felém Calum mosolyogva. Megrázom a fejemet.
- Egy kicsit fázok, szóval inkább nem.
- Segítsek felmelegedni, Rosie? - kérdi a szemöldökét fel-le húzogatva, mire megforgatom a szememet.
- Szépen kérlek, hogy ne. - felelem, majd lehajolok hogy kikössem a bakancsom fűzőjét, de ahogy felpillantok észreveszem amint Calum a fenekemet stíröli.
- Egyszer nem tudnál normálisan viselkedni. - motyogom, majd leguggolok és úgy kötöm tovább a bakancsomat.
- Fiúból vagyok, Rosie. Alap, hogy megbámulom amit meg kell. - mondja én pedig felegyenesedek és kibújok a cipőmből.
- Nem Calum, te köcsögből vagy, nem pedig fiúból. - kezeimet összefonom a mellkasom előtt és nyomatékosan felpillantok rá.
- Aucs, ez fájt. - drámaian a mellkasához kap és szenvedő arccal néz rám.
- De nem annyira, mint a pofon amit kapni fogsz, ha nem hagyod abba a bámulást. - meg sem várva a válaszát, elindulok Nas után, fel a lépcsőn.
Tudom, hogy Calum közvetlen mögöttem jön, és azt is, hogy az előbbi fenyegetésem ellenére szemei a fenekemre tapadnak.
Igazából simán rászólhatnék, vagy kitérhetnék előle, hogy a szemei ne pont egy vonalba legyenek a hátsómmal, de őszintén szólva élvezem, hogy bámul, ahhoz pedig nincs elég érvem, hogy meggyőzzem magam, miért nem szabadna élveznem.
YOU ARE READING
HOW TO BE A HEARTBREAKER
Fanfiction"A fiúk úgy játszanak a lányok szívével, mintha műanyagból lennének, pedig mindegyik vékony és törékeny porcelánból van. Mintha az, hogy ők összetörhetik a mi szívünket egy alap dolog lenne: mint egy kőbe vésett szabály. Ideje, hogy ez a szabály fel...
