HOW TO BE A HEARTBREAKER

karácsonyi különkiadás: pt. 1

// Sziasztok! Már majdnem két éve, hogy befejeztem ezt a sztorit, pedig olyan, mintha csak egy-két hete lett volna. Viszont most úgy döntöttem, hogy karácsony erejéig visszahozom nektek Lyn és Calum párosát! A sztori természetesen befejezett marad, ez csak egy különkiadás karácsony alkalmából. Tudom, hogy még szenteste sincsen, de holnaptól valószínűleg mindenki elfoglalt lesz, szóval gondoltam ideálisabb, ha ma rakom fel. (A részt két fejezetben töltöm fel, mivel nagyon hosszú lett, és egy idő után emiatt a wattpadnak gondjai akadtak a mentéssel.) Remélem tetszeni fog. Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek, és a szeretteiteknek is!❤ //

A bőröndöm mély csíkot hagy maga után az érintetlen hóban, amint végigvonszolom az udvarunkon, egészen a lépcsőkig. A hajam az arcomba hullik, és rátapad a számra, mire a szakadó hóban felcipelem a csomagomat a bejárati ajtóig. Mély levegőt véve megtorpanok a küszöb előtt, és kihúzom magamat. Halványrózsaszín kesztyűbe bújtatott kezemet a kilincsre kulcsolom, de még nem nyomom le. A lábtörlőre nézek, és megpróbálom összeszedni magamat, hogy ne a sírás legyen az első dolgom, amint belépek a házunkba. A harmadik szemeszter kezdete óta nem láttam a családomat, és hiába járok már egyetemre közel két és fél éve, sosem tudom megszokni, hogy nem vagyok velük. Ráadásul idén elhúzódtak a féléves vizsgáim, így csak tegnap este tudtam gépre ülni, hogy legalább karácsony reggelére ideérjek. Mégegyszer beszívom a friss, hideg levegőt, majd egy párafelhő kíséretében kiengedem az ajkaim között, és a kilincset lenyomva belépek az előszobába. Átemelem a küszöbön a bőröndömet, amit aztán egyből a cipősszekrény mellé száműzök, közvetlen a falhoz. A csípőmmel finoman belököm az ajtót, a könyökömmel pedig ügyesen felhúzom a kilincset, hogy rendesen be is csukódjon. A kezeimet lehelgetve leveszem a kesztyűimet, és a komódra dobom őket, majd a kabátomat felakasztom a fogasra.

Az egész házban csend uralkodik. Megigazítom a garbós pulcsim nyakát, majd homlokráncolva beljebb megyek a folyosón.

- Hahó! Apu, Leo? Megjöttem! - szólok fennhangon, de senki nem válaszol. Benézek a konyhába, ahol egy kisebb rendetlenség fogad a pultokon, és az étkezőasztalon, de apuéknak ezen kívül semmi nyoma. Továbbmegyek a folyosón, egészen a nappali ajtajáig. Lassan benyitok, és amint beteszem a lábam a szobába, hatalmas meglepetés fogad. Szó szerint.

- Meglepetés! - kiáltják egyszerre a szeretteim, ahogy mind előugranak a bútorok mögül. Végignézek a helyiségben álló embereken. Apu az öcsém mellett ácsorog, hatalmas mosollyal az arcán, míg Leo a kezét csipkedve próbálja visszafojtani a könnyeit, mert ő egy kemény fiú. Nastya a boldogan vigyorgó Luke alkarját szorongatja, és azt várja, hogy mondjak valamit, de én teljes sokkban állok.

És Calum... Az a borzalmasan ronda, kötött, hóemberes pulcsi van rajta, amit tavaly hoztam neki Svédországból. A haja laza fürtökben hullik a homlokába, arca kipirult, és egy hatalmas, ragyogó mosoly terül el rajta.

- Üdv itthon, tücsök! - szólal meg apa, mire nem bírom tovább tartani magam. A szemeim bekönnyesednek, és a kezemet a számhoz szorítva sírni kezdek. Nas szintén sírva iderohan hozzám, majd hihetetlen szorosan magához von és úgy ölel, mint aki egy életen át nem látott. Én is köréfonom a karjaimat, és a vállába temetem az arcomat.

- Annyira hiányoztál, te lány! - enyhén remegve elhúzódik tőlem, majd egy puszit nyom az arcomra.

- Te is nekem, Nas. Hihetetlenül! - letörlöm a könnyeimet az arcomról, de felesleges, mert Nas után apa és Leo egyszerre jönnek ide, hogy megöleljenek, így újból pityeregni kezdek.

- Ne sírj, kicsim, mert akkor öregapád is sírni fog, és azt egyikőtök sem akarja. - motyogja apu, miközben a hajamat simogatja, de a könnyeim miatt egy szót sem tudok kinyögni, ezért csak felkacagok a kijelentésén.