HOW TO BE A HEARTBREAKER

three

Ahogy kiteszem a lábam az igazgatóiból, beleütközök egy széles mellkasba. Hátralépek egyet és nagyokat pislogva felnézek az utamat álló személyre.

- Hello Rosie. Nem gondolod, hogy túl sokat vagy a vén fószernél? Hova lett a jókislány imidzsed? - bombáz a hülye kérdéseivel Calum, mire csak megforgatom a szemeimet.

- Én is örülök neked, Calum. - felelem, majd intek hogy induljon el. Tartva az egy méteres távolságot lépkedek mögötte, míg Mrs. Peters finoman el nem kapja a kezemet.

- Mond csak drágám, mi dolgod neked a Hood fiúval? - kérdi halkan. Hangjában aggódást vélek felfedezni, mire a mellkasomat elönti egy kellemes érzés.

- Semmi rossz, Mrs. Peters. Csak... segítek neki matekból. - a hazugság keserűen marja a torkomat, főleg hogy egy olyan személynek kellett füllentenem, aki mindig jó volt hozzám.

- Remélem, hogy így van. - mosolyogva elengedi a kezemet, én pedig Calum után sietek, aki éppen most fordul be a folyosón. Annyira kiszorítja a külvilágot a hatalmas egója, hogy észre sem veszi, hogy nem vagyok mögötte. Pedig a legtöbb diák még ki sem jött óráról, szóval tömeg sincsen.

Lihegve lefékezek mellette, mire megáll és kérdőn felvonja a szemöldökét.

- Komolyan ennyire nem látsz az egódtól, vagy csak szimplán leszarsz? - vonom kérdőre, de ő továbbra is értetlenül néz rám.

- Lemaradtam, te barom.

- Nem én tehetek róla, hogy ilyen rövid kis lábaid vannak. - vigyorogva végignéz rajtam, majd újra elindul.

- Megtennéd, hogy nem szekálsz a méretem miatt? Vagy ha még is folytatod, akkor hidd el, hogy én is tudlak basztatni az egyes méreteiddel. - ujjaimmal idézőjeleket rajzolok a levegőbe az utolsó szónál.

- Nem tudsz te semmit, Rózsaszálam. Vagy ha netalántán szeretnéd tudni, csak egy szavadba kerül. - suttogja, mire elkap a hányinger.

- Undorító vagy. - megigazítom a hajamat, majd lesütöm a szemeimet. - És lehetőleg ne hívj így.

- Miért? - hangja halk és kicsit rekedtes. Nagyot nyelek, majd direkt az ellenkező irányba nézek.

Mert már rég nem vagyunk legjobb barátok. - mondanám legszívesebben, de akkor minden régi emlék újra előszivárogna. Pedig én már mindet bezártam egy vasajtós szobába, aminek a kulcsát beledobtam egy feneketlen gödörbe.

- Csak... mert ne. Inkább beszéljük meg azt, amiért írtam. - megköszörüli a torkát és lehajtja a fejét, mire összeráncolom a homlokomat. Abba az irányba nézek, amerre előbb Calum is, mire meglátom Ashtont ugyan azzal a lánnyal csókolózni, akivel reggel is nyalakodott.

A mellkasom rögtön szúrni kezd, miközben szemeim égnek a kitörni készülő könnyektől. Calum a vállamra teszi a kezét, mire elegem lesz.

Nem kell engem ápolgatni.

Tudom, hogy lesz jobb a törött szívemnek.

Lesöpröm magamról Cal kezét, majd nagy léptekkel elindulok a kis párocska felé. Mosolyt erőltetek az arcomra és megkocogtatom Ashton hátát. Ahogy megfordul, szemei kikerekednek és már rögtön szólásra nyitná a száját, de egy pofonnal beléfojtom a szót. Mielőtt feleszmélhetne, visszakézből ismét pofonvágom, mire a körénkgyűlt diákok mind ujjongani kezdenek.

- Mi a szar, Lyn? - kérdezi Ash, miközben mindkét kezét az arcához szorítja. - Ezt most miért csináltad?

- Még van képed megkérdezni? Ember, az elmúlt egy órában kétszer smároltad le ugyan azt a csajt a szemem előtt. Sőt, a fejemet tenném rá, hogy az órát a raktárban töltöttétek. - hangom enyhén megremeg, de kivételesen nem a sírás miatt. Szörnyen dühös vagyok.