Egy történet arról, amikor két átlagos és magányos fél egymásra talál, kicsit sem mindennapi, ezen felül megfelelő helyzetben. A tiltott kapcsolatuk minden probléma ellenére virágzásra képes vagy hervadásra ítélt?
"-Odaadtam neki a szüzességem.-bu...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
~A bizalom sérülése azért az egyik legsúlyosabb veszteségünk, mert egyszerre zúzza szét a múlt emlékét, a jelen pillanatot és a jövő vízióit is.~
Tisza Kata
▁▁▁▁▁▁დ▁▁▁▁▁▁▁
Dee Robinson~
Az előttem álló nő, értetlenül nézett rám, tekintetében volt valamiféle gúnyosság és megvetés, amelyet nem voltam képes minek betudni, vagy egyszerűen csak nem akartam róla tudomást venni. Fogalmam sem volt mi lett volna a megfelelő válasz rá. A kislány nagy szemekkel bámult rám, Ő sem bírta kitalálni mégis milyen egy elcsépelt helyzetbe csöppentünk és bár nem akartam beismerni, rettenetesen szúrt a szívem, mikor végigpörgettem magamban a lehetőségeket, ami a kilétét vette számításba.
-Itt is vagyok.-szólt Harry, ám mondandója végére hangja elhalt, ugyanis pontosan akkor ért az ajtóhoz, ahol álltunk. Íriszei nagyra nyíltak, és ahogyan láttam tátogott akárcsak egy hal. Én még mindig csak az előttem állókat bámultam, ügyet sem vetve arra a mérhetetlenül hangos vészjelzőre, amely a fejemben egyre csak sípolt, miszerint belecsöppentem valaki csapdájába, aki csak kihasznált engem.
-Mi az, már nem is örülsz a feleségednek?-kérdezte a nő, mosolya viszont nem kedves vagy meglepett sokkalta inkább rosszindulatú volt. A szívem mondandója után apró darabokra tőrt és úgy éreztem ott maradt Harry karjaiban fent az emeleten, ahol még nem volt semmi problémánk sem. Vagyis, csak én nem tudtam róla.
Az előbb említett férfi nem bírt azonnal megszólalni, vett pár mély levegőt, miközben éreztem, hogy keze ami eddig a derekamon pihent lecsúszott rólam. Talán ez még inkább megerősítette bennem mindazt a sok kételyt amit ebben a néhány napban felgyülemlett bennem. Mit is képzeltem? Ő a tanárom volt, nem mellesleg kisgyermekes apuka. Többszörösen tabunak számított nekem, sőt mindenkinek.
-Dee, én.-szólított miközben képtelen volt kinyögni bármiféle komolyabb szót is, amely megmagyarázhatta volna a helyzetet. Bár, ez is egy válasz volt.
Újra a lány szemeibe néztem, amik mindannak ellenére, hogy az anyukája ellenszenves volt velem, kedvesen csillogtak ezzel felnyitva a saját íriszeimet arra, hogy sosem lehetett volna közöttünk az apukájával semmi sem. Álomvilágban éltem, mikor azt gondoltam ez a néhány nap valami komolynak a kezdete.
Lehajtottam a fejemet, majd kicsit távolabb léptem Harry-től, pillanatokon belül rájuk sem nézve, léptem el a barna hajú nő mellett, és indultam el abba az irányba, ahonnét néhány órával ezelőtt jöttünk a tanárommal. Haza akartam menni, hogy távol legyek minden olyasféle szörnyű történéstől amely maga alá gyűrt.
