Egy történet arról, amikor két átlagos és magányos fél egymásra talál, kicsit sem mindennapi, ezen felül megfelelő helyzetben. A tiltott kapcsolatuk minden probléma ellenére virágzásra képes vagy hervadásra ítélt?
"-Odaadtam neki a szüzességem.-bu...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
~Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életbe, és most túl korán megy el.~
Rebecca Fitzpatrick
▁▁▁▁▁▁დ▁▁▁▁▁▁▁
Dee Robinson~
Dylan és Lisa társaságában ütöttem el a perceimet már jó ideje, miközben a szobámban voltunk és egy filmet néztünk, bár sokkal inkább csak háttérzajként funkcionált, ugyanis beszélgetésünk sokkalta érdekesebb volt, mint a laptopomon lejátszódó történések. Azóta, hogy a kávézóban szóváltásba keveredtem velük, nem említettük meg a göndör hajú férfit, aminek csak abból a szempontból örültem, hogy így nem veszekedtem a barátaimmal, és nem akartak lebeszélni a döntésemről.
Hangosan felnevettem a velem szemben helyet foglaló Dylan viccén, miközben szemem sarkából láttam, ahogyan Lisa belekortyolt az üdítőjébe, amelyet nemrég töltöttem neki újra. Hasonlóan tettem én is, azonban ekkor meghallottam a csengő éles hangját, emiatt felkaptam a fejemet, bár mivel a szüleim itthon tartózkodtak, gondoltam majd kinyitják Ők az ajtót. Viszont miután meghallottam édesanyám kiáltását, amely nekem szólt, felálltam a helyemről és a lépcső felé indultam.
-Dee, téged keresnek!-szólt anyukám már másodszorra, mire aprót bólintottam, de egy pillanatra meg is dermedtem, hiszen senki nem kereshetett a barátaimon kívül, akik a szobámban voltak, emellett Harry-n kívül, akinek nem szabadott az ajtón keresztül érkeznie, hiszen tisztában voltunk vele, túlságosan veszélyes lett volna.
A lépcső tetején állva kinéztem az ajtó irányába, így láttam meg egy zilált göndör hajú férfit, akinek smaragdzöld íriszei egyből rám néztem. Mit keresett itt? Megbeszéltük, hogy nem jöhetett hozzánk akkor, mikor a szüleim itthon tartózkodtak. A szívem nagyot dobbant, ugyanis attól tartottam valami baj lehetett.
Ennek ellenére próbáltam nyugodtan kezelni a helyzetet. Kicsiny lépésekkel haladva mentem közelebb a férfihez, aki mellett édesanyám állt, és halványan mosolyogva nézett rám.
-Mr. Styles téged keres.-szólalt fel a nő, mikor odaértem hozzájuk. Riadtan a férfire néztem, akinek az arcáról nem bírtam leolvasni semmit sem. A szívem hevesen dobogott, ugyanis óriási volt a lebukás veszélye.
-Jó napot kívánok, tanár úr!-köszöntem, illedelmesen ügyet sem vetve a keserű szájízre, ami utána jelentkezett. Biztosra vettem, hogy a hazugságom utóhatása volt. A férfi arcán ezután szomorúságot véltem felfedezni, ezért azonnal édesanyám felé fordultam-Magunkra hagynál?-kérdeztem remélve azonnal otthagy minket, mert remegős kényszert éreztem arra, hogy megfejtsem mégis mi történhetett a göndör hajúval. Volt tekintetében valamiféle távoli csillogást, ami nagyon reméltem nem azt jelentette, amitől rettenetesen tartottam.
