Egy történet arról, amikor két átlagos és magányos fél egymásra talál, kicsit sem mindennapi, ezen felül megfelelő helyzetben. A tiltott kapcsolatuk minden probléma ellenére virágzásra képes vagy hervadásra ítélt?
"-Odaadtam neki a szüzességem.-bu...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
~Téged akarlak, mindenestől, minden részedet, még azt is, ami elmondhatatlanul bosszant, mert olyan mérget oltottál belém, amitől nem akarok szabadulni, mert kígyó vagy, és elszorítod az életemet, a lélegzetemet, de téged jobban akarlak, mint a levegőt.~
Mary E. Pearson
▁▁▁▁▁▁დ▁▁▁▁▁▁▁
Dee Robinson~
-Nem iszom alkoholt.-toltam el magamtól sokadszorra a szeszes italt, amely éppen olyan kábulatba ejthetett volna, mint az előző nap folyamán. Nem akartam megint egy ismeretlen lakásban kikötni, egy éppen ennyire idegen emberrel. De a legnagyobb sajnálatomra egy buli kellős közepébe csöppentem, miután kibékültem Lisaval.
**Visszaemlékezés**
A második szünetben a mobilomat nyomkodtam, miközben megpróbáltam kiűzni a fejemből a reggel történtek eseményeit. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, hogy nem bírtam kiverni Harry-t a fejemből. Miért segített nekem? Ott is hagyhatott volna, részegen a clubban így nem okoztam volna számára gondot. Bár, talán túlságosan nagy volt benne a nevelési ösztön hozzá, hogy megtegye.
Alig néhány perc múlva, fél szemmel láttam, ahogyan a valaki helyet foglalt mellettem. Nem telt el sok időbe, mire rájöttem, hogy a legjobb barátnőm volt az, aki éppen olyan szomorkásan ült le, mint amilyennek én is éreztem magam abban a percben.
-Szerettem volna bocsánatot kérni a tegnapiért.-szólt halkan, mire kissé rekedt hangjának felfedezésétől felé fordultam. Biztos voltam benne, hogy itatta az egereket csaknem egész éjjel. Szemei pirosak voltak, arca pedig beesettnek tűnt.
-Nekem kellene bocsánatot kérnem.-találtam meg hangom, amitől egy halvány mosolyt engedett meg.
-Ostoba voltam, hogy ismét az alkoholért nyúltam.-motyogta tovább. Eltettem a telefonomat, majd megfogtam a vállát, így kicsit rám mosolygott. Aggódtam érte, de nem mertem megkérdezni, hogy miért ivott a tegnap folyamán. Nem akartam még egyszer veszekedni vele, főleg nem úgy, hogy most kezdtünk csak el kibékülni.
-Mindketten azok voltunk. Túlságosan gyerekesen viselkedtünk.-húztam el a számat, s szavaimat hallva kezdett felragyogni. Már nem tűnt annyira kedvtelennek, amitől sokkalta jobban éreztem magam én is.
-Maximum te, de én nem.-kuncogott fel. Hasonlóképpen tettem én is, majd játékosan meglöktem a vállát, amitől újra felnevetett.
-Szent a béke?-kérdeztem, és felé nyújtottam kisujjam. Nagyot bólintott, ezután elfogadta majd meg is rázta kisebb tagom.
