Egy történet arról, amikor két átlagos és magányos fél egymásra talál, kicsit sem mindennapi, ezen felül megfelelő helyzetben. A tiltott kapcsolatuk minden probléma ellenére virágzásra képes vagy hervadásra ítélt?
"-Odaadtam neki a szüzességem.-bu...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Az én semmiségemben te vagy a mindenem.~
Michael Trent Reznor
▁▁▁▁▁▁დ▁▁▁▁▁▁▁
Dee Robinson~
Mintha minden egyes lépéssel amit az életemben végrehajtottam volna, valamiféle rossz előmenetelt próbáltam volna kiküszöbölni, néha kisebb vagy nagyobb sikerrel. De aztán, miután új tanár érkezett az iskolánkba, rájöttem nem én alakítom a saját sorsomat, legalábbis nem teljes befolyással. Voltak alkalmak, mikor azt gondoltam nem lehet rosszabb történés, amely megakadályoz a boldogságban, mégis megesett, azután viszont amikor ismét remek idők kezdtek el járni felettem megtanultam megbecsülni azokat, hiszen már megtapasztaltam milyen is volt a rossz, emellett a végtelen kín, amely nem akart szűnni.
De mégis eltűnt. Mintha egycsapásra megváltozott volna, amint a göndör hajú férfi belépett az életembe. Sosem tapasztaltam annál kellemesebb és szebb érzést, mint ami mellette kerített hatalma alá, mindannak ellenére, hogy nagyon kevés ideje ismertük egymást. De szerencsésnek mondhattam magam, ugyanis mindössze csak néhány embernek adatik meg az a kiváltság, hogy az első szerelme mellett öregedjen meg. Bár rögös út vezetett odáig, de kibírtuk és legyőztük az összes velünk szembe érkező akadályt, mert elég erősek voltunk ahhoz, hogy kitartsunk egymás mellett. Semmiért nem cseréltem volna le szerelmet amit Harry-től kaptam, hiszen számomra olyasféle értéket képviselt, amelyet nagyon nehéz lett volna nélküle megteremteni.
Az első néhány hónapunkban a férfi munkát keresett, ugyanis nem helyezkedhetett el többé a tanári hivatásban. Ahogyan teltek a napok majd a hetek rájött, hogy semminek sem örülne jobban, minthogy másokat segítsen a saját tudásával, emiatt leszerződött egy kiadóval, és tankönyvek írásával foglalkozott, amelyek később bekerültek az iskolákba, így végre teljesen képes volt kibontakozni és megkaphatta azt az elismerést amelyre mindig is vágyott és szüksége volt rá, nemcsak tőlem, de mindenki mástól is. Én elvégeztem egy tanfolyamot, amelynek köszönhetően fodrászként elhelyezkedhettem egy meglehetősen jó hírű szalonban. Mind a ketten beteljesítettük az álmainkat, emellett egyre nagyobb babérokra törtünk, azonban nem bíztunk meg senkiben sem magunkon kívül, amely talán hátrány lett volna, mi mégis remekül kijöttünk ebben a mérhetetlen szűk körben.
Amint a szüleim megtudták, hogy tehetősebbek lettünk, felvették velünk a kapcsolatot, de nem hittünk semmiféle bocsánatkérésnek emellett ígérgetésnek. Egyedül Harry családja volt mellettünk mindvégig, és első körben Ők is kissé nehezteltek a férfire, megértették mennyire szükségünk volt egymásra. Ezért segédkeztek amiben csak tudtak, ezen felül Ők voltak az elsők, akiknek elújságoltuk a hírt, miszerint hat évvel azután, hogy egy párt alkottunk végre teherbe estem, emiatt boldog családként folytattuk az életünket.
Ott voltunk egymásnak mindenben, még a kis Rachel születése után is tökéletesen kijöttünk egymással, nem is beszélve arról, hogy mennyire szükségünk volt a nyüzsgésre és a spontán dolgokra, amelyeket Ő hozott magával az életünkbe. Hogy mit tettem volna, hogyha évekkel később beismerte volna, szerelmes lett az egyik tanárába? Biztosan nem követtem volna el azt a hibát, amelyet a saját szüleim, és nem tagadtam volna ki a családunkból, hiszen Ő volt a szemem fénye, sőt a mi kis kincsünk, amely minden másodpercben ragyogóvá tette a napjainkat. Talán annak fejében lettem volna ingerült, mert pontosan tisztában voltam vele, mivel járt az a tiltott szerelem, amibe mi is estünk Harry-vel. Nem akartam, hogy olyan bezárkózott és félelemmel teli életet válasszon, amelybe nekünk is kényszerülnünk kellett. De nem akartam ráerőltetni semmit, ahogyan az édesapja sem. Mindannak ellenére, hogy tudtuk, akármi előfordulhatott még az életében.
-Édesem, ide tudnál jönni?-hallottam meg egy mély, rekedtes hangot, amely évekkel később is erős dobbanásokra ítélte a szívem, emellett izgatott görcsbe rántotta a gyomromat.
Elléptem a tűzhelytől, nemsokkal később a nappaliba sétáltam, ahol a lányunk, és Harry foglalt helyet a tv előtt. Mosolyogva összefontam kezeimet mellkasomnál, ezután felvontam a szemöldökömet, mikor rájöttem, hogy valószínűleg nem volt szükségük semmire sem, csak a közelemben akartak lenni.
-Apa azt mondja nem szabad megnéznem ezt a filmet.-intett a barna, göndör hajú lányunk a képernyő felé, ahol egy akciófilmet adtak. Magamban felkuncogtam, ugyanis a férfivel mi már számtalanszor megnéztük, és pontosan tudtuk, rengeteg olyan jelenetet tartalmazott, amelyekre nem volt szüksége egy tizennégy éves lánynak.
-Ha így volt, akkor hallgass rá.-mosolyogtam a zöldeskék szeműre, aki csücsöríteni kezdett, és úgy festett tőle, akárha az édesapja csinálta volna. Összepréseltem az ajkaimat, miközben magam mögé intettem-Ha gondoljátok valamelyikőtök segíthetne a konyhában.-jegyeztem meg, mire egymásra néztek, majd Rachel elkapcsolta az adást, és inkább más csatornákon keresett filmeket, így a tudtomra adva, hogy Ő pihent, hiszen nemrég érkezett meg az iskolából. Harry felém tekintett, íriszeiben pedig ugyan azt a mérhetetlen szeretetet véltem felfedezni közben, mint a legelső alkalmakkor. Szó nélkül állt fel a helyéről, majd lépett mellém, ezt követően halántékomra nyomott egy apró csókot.
-Menjen Mrs. Styles, üljön csak le, majd én befejezem a vacsorát.-motyogta, nemsokkal később óvatosan végigsimított kerekedő pocakomon, amelyben a második lányunk fejlődött rohamos sebességgel. Már a hetedik hónapban jártam, így eléggé nehézkes volt bármit is csinálnom, de igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból, bár a férjem rendszerint rám parancsolt, hogy sziesztázzak néha. Az esküvőnk pontosan hét hónappal ezelőtt volt, és Rachel volt a koszorúslányunk, a nászéjszaka pedig sokkalta jobban sikerült, mint az akármelyikünk is gondolta volna, de nem bántam, még nem éreztem magam túl idősnek egy újabb babához.
-Köszönöm, Mr. Styles.-kacsintottam rá, mire hallottam, hogy torokhangon felnyögött a megszólításomtól, majd maga felé fordítva arcom egy érzelmes csókot lopott tőlem.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek, szóval mellőzd ezeket a megszólításokat míg a hasadban van a kisbabánk, mert jelenleg még nem vagyok képes úgy hozzád érni, mint akarok, az önfegyelmem pedig elég csekély mostanság.-mormogta ajkaimra, amely szavaktól csak szélesen elmosolyodtam, majd újabb csókot nyomtam ajkaira.
-Szeretlek.-figyeltem smaragdszín íriszeit, amelyek mellett nemsokkal később megjelentek a nevetőráncok, amikor elmosolyodott vallomásomat hallva, pedig már rengetegszer észlelte.
-Szeretlek, Édesem.-motyogta, nemsokkal később ismét apró csókot nyomott ajkaimra, hogy megpecsételje a vallomását, ahogyan már számtalanszor végrehajtotta.
Sosem vágyhattam volna annál szebb életre, amibe csöppentem, bár megküzdöttem érte, hogy olyan legyen, amilyenre szükségem volt. Harry-vel tökéletesen kiegészítettük egymást, emiatt pedig nem lehettem eléggé hálás, hiszen az Ő jelenléte felért mindenféle egyéb javakkal. Kiejthetetlenül szerettem Őt, az egyébként elmondhatatlan kapcsolatunkban, amelyet akkor már legálisan folytattunk. Bár a kezdeti nehézségek ellenére egyszer fájdalmas elválásban volt részünk, többé ez nem történt meg, mert egyszer sem adtunk okot egymásnak, hogy meginogjon a másikba vetett bizalmunk. Pontosan tudtuk milyen volt, amikor átvertek minket, így nem akartuk elszúrni a kialakul kapcsolatunkat. Szerencse volt, hogy így történt, mert minden vágyam beteljesült akkor, amikor megtanultam a pólójában ébredni. Kezdetekben ideiglenes megoldásként tartottam fent a viszonyunkat, azonban rájöttem, mi sokkal többek voltunk egymásnak, mint átmeneti vigasz...
